img_7470.jpg

Idén tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a gyakran csak "felnőtt játszótérként" emlegetett O.Z.O.R.A. Fesztivál. És valóban az, ahová ilyenkor a világ minden tájáról érkeznek fesztiválozók; fiatalok, idősek, családok, mindannyian egy céllal, hogy közösen ünnepeljék az élet és a természet szeretetét. Összegyűlik itt néhány tízezer ember a világból, akik pontosan tudják, hogy hasonló elmékkel tölthetnek el egy hetet, és hogy egy rövid időre összeölelkezhetnek a világban elszórt testvérek. 2014 után idén is ellátogattunk Dádpusztára.

2015-ben közel 20 ezer ember gyűlt össze a festői szépségű dombos-­völgyes területen. Az eleve mesébe illő táj a vizuális elemekkel, művészi installációkkal és fényjátékokkal kiegészülve méltó alaphangulatot teremt a pszichedelikus fesztiválnak. Gyalogoshidak, istállókból és pajtákból kialakított kézműves helyszínek, játszóház, szakrális helyek, törpefalva, mind­-mind a birtok területéről származó természetes anyagokból készült. A környezettudatosságra egyébként is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők és a résztvevők egyaránt; az egy hét alatt nemigen lehetett eldobott szemetet látni, az újrahasznosítás viszont nagyon is működött. Megnyugtató a tudat, hogy így is le tud zajlani egy fesztivál, holott igen sok ember gyűlt össze.

img_7553.jpg

Számos helyszín kínált változatos kikapcsolódási lehetőséget, ezeken mindenki megtalálhatta a számára leginkább testhezállót. A fesztivál mindig is támogatta a kortárs művészetet, így a MIRADOR galéria­ a látomásos művészet tornyaként betekintést nyújt egy ősi transzcendentális kultúra ihlette vizuális világba. A kiállítás részét képezte egy OZORA makett, amelyen aprólékos kidolgozottsággal jelent meg miniben a helyszín egésze. Egy kizárólag a fesztivál idejére felálló társulat elképesztő mutatványait csodálhattuk a CIRKUSZBAN, amelynek törzsét a Freak Fusion Cabaret alkotta. Ők egyébként több fronton is színezték a fesztivált spontán utcaszínházi műsorokkal és tűz-show-kkal. Ha pedig valaki a látottak alapján heves izgalmában kedvet kapott magát kipróbálni a műfajban, az ezt a délutáni workshopokon megtehette.

A mozgáskultúra fejlesztésére ezen kívül a PIRAMIS elnevezésű helyszín szolgált, ahol profi trénerek tartottak csoportos foglalkozásokat a tökéletes testtudatosság jegyében. Kézműves foglalkozásoknak adott otthont az ARTIBARN, ahol hasznos gyakorlati tanácsokkal láttak el az otthoni kreatívkodáshoz. A szintén ezen a területen található WHEEL OF WISDOM­ kövekből kirakott többezer éves szimbólum, amelynél egy amerikai-­magyar fizikus házaspár nevéhez fűződő tanfolyam is zajlott.

11230219_10153060878595267_4002983161294821481_n.jpg

Kifejezetten gyermekbarát helyszínnek bizonyult a SÁRKÁNYUDVAR, itt bábszínház és társasjátékkészítés zajlott, különböző hangszereket próbálhattunk ki, volt vezetett relaxáció és olyan gyógyító technikákkal ismerkedhettünk, mint a ma uri vagy a shiatzu. Az udvar a CSÁMBOK házhoz tartozik, amely a völgy legrégebbi épülete, itt különböző előadásoknak és kerekasztal-beszélgetéseknek lehettek tanúi az ide betérők - ezoterika és tudomány témakörben. De volt főzőplacc, labirintus, és ki tudja még mi; az egy hét csak feszített tempóban elegendő arra, hogy a kíváncsi ember itt mindent felfedezzen és kipróbáljon.


A FARM, AHOL PARADICSOMBAN ÉLÜNK - ZIMÁNYI DÁNIEL, FESZTIVÁLGAZDA KALAUZOLTA A RECORDERT.

Legtöbben azonban persze a zene miatt érkeznek. Míg hazánkban sajnos szerény - bár egyre növekvő - népszerűségnek örvend a fesztivál, nemzetközi szinten bizony az egyik legjelentősebb eseménynek számít a goa trance műfajban. Főként Európából, de távoli földrészekről is érkeznek fesztiválozók, hogy együtt tapossák a földet a dübörgő ritmusokra. A főhelyszín a völgyben található MAIN STAGE, ahol több tízezren ropják a psychedelic trance különböző vállfajaira. Olyan előadók szolgáltatták a talpalávalót, mint Gaudium vagy Merkaba, Ace Ventura pedig méltóképpen zárta a nagyszínpad programját vasárnap esti ráadásként. Nagyjából óránként óriási ováció fogadta a locsolócsövekkel felszerelt tűzoltóautót, meg kell hagyni, nem jött rosszul a 40 fokban. A dekoráció itt egészen egyedülálló; a koncepciót az Élet Fája, a világ közepe ihlette. Idén különösen nagy hangsúlyt fektettek a fénytechnikára, színekre és árnyékolásra - a pszichedelikus élmény teljessé tétele érdekében.

img_6180-2.jpg

A CHILL STAGE 2011­-ben nyerte el jelenlegi formáját, amikor megépült a lenyűgöző kialakítású és hangzású Dóm. Itt az ambient, dub, és techno műfaj képviselőié a főszerep, és sosem áll le a zene. Ezen a színpadon tartott exkluzív 24 órás szettet a goás berkekben legendaként számon tartott Goa Gil, de feltétlen meg kell említenünk a producer kiválóság Youth­-t, aki több formációval is fellépett az idei fesztiválon.

Akinek az élő és autentikus zene közelebb áll a szívéhez, a DRAGON NEST-en találhatott kedvére valót. Azok jelennek itt meg, akik valóban értik és érzik a zenét, gyakorlatilag bármiből képesek dallamot létrehozni. Idén is fellépett Lajkó Félix, aki ismét elképesztő zenei élményben részesítette a közönséget, de a Beats Antique Live is rendesen odapörkölt. A koncertek közben egyedi vizuál volt látható, a szünetekben pedig zsonglőr csoportok nyűgöztek le.

img_8247.jpg

Az elektronikus zene hazai képviselőinek fő lelőhelye a PUMPUI sátor, a psytrance hazai és nemzetközi legjelesebb képviselői váltották itt egymást. Dominic Thomas, aki Atmos néven szokott alágyújtani a Main Stage közönségének, idén kétórás szettet adott itt. De említhetjük a Minilogue-­os Marcus Henrikssont, Bernáthy Zsigát, vagy Lankot, sosem okoznak csalódást. Bizsergető táncos lüktetés járta át a helyszínt, akárhányszor erre kószáltam. Itt szólaltak meg az utolsó taktusok is az idei fesztiválon, ez a sátor szolgál ugyanis az afterparty helyszínéül. Az eddigi években a látogatók 90%­-át külföldiek adták, de idén sokkal több magyarral lehetett találkozni, mint eddig. A jelek szerint itthon is terjed a híre, hogy van hazánkban egy fesztivál, ahol békében megfér egymással egy igen sokszínű közönség, ahol az emberek szabadjára engedhetik képzelőerejüket, tesztelhetik emocionális, szociális és fizikai határaikat, egy valódi önismereti utazáson vehetnek részt.

img_8013.jpg


beszámoló:
Póti Viktória
fotókNemesházi Péter

ameddig várunk a hivatalos 2015-ös aftermovie-ra, itt a 2014-es: 

http://recorder.blog.hu/2015/08/24/az_elet_es_a_termeszet_o_z_o_r_a_fesztival_2015-beszamolo
Az élet és a természet – O.Z.O.R.A. Fesztivál 2015-beszámoló

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr557729550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.