2015-ben a meglepetésalbumok már cseppet sem meglepők, sőt lassan tényleg az lesz a váratlan húzás, ha egy nagy előadó nem titokban dolgozik új lemezén és nem minden előzetes bejelentés, felvezetés nélkül adja ki azt. Egy jelentéktelen zenekar persze ilyennel nem tud felhajtást generálni, de a sztárok bombaként ledobott új anyagai megbízhatóan felbolygatják a zenerajongók hadát. És ne legyen kétségünk felőle (hiszen Magyarországról ez nem feltétlenül látszik), de a Wilco kimagasló együttes, így a 2015. július 16-án, saját honlapjára kitett cicás borítós Star Wars című kilencedik, remek stúdiólemeze nyomán megérdemli a pályaképet – mellé pedig most a „meglepetésalbumok” is a rövid áttekintést.
Meglepetésalbumológia
Mint a fent linkelt pályaképben láthattuk, a Wilco már jóval az új lemez előtt is kivette részét a váratlan albumkiadási módokból, de a talán legelső ilyen példáig a nyolcvanas évekbe kell visszamenni. Mint az nyilvánvaló, igazán nagy meglepetést e téren egy komoly sztár tud csak okozni, és Prince 1985-ben többtíz milliós példányszámban fogyó előző albuma, a Purple Rain után bizony hatalmas sztár volt. Az excentrikus zenész azonban ezúttal nem akart csillogni, kifejezetten azt szerette volna, hogy a közönség a zenéjét ítélje meg, ne pedig a híres ember új kiadványát várja a pszichedelikus rockos váltást hozó Around The World In A Day esetében, így a lemezborítón a neve se szerepel, nem jött ki hozzá előzetes albumbeharangozó kislemez, sőt a kiadó még a sajtó felé sem promótálta a kiadványt, csak pár héttel a megjelenés előtt ment híre – akkoriban ennél nagyobb meglepetést nem lehetett okozni.
PRINCE BRILIÁNS LEMEZSOROZATÁRÓL - AMIBEN A FENTIEK IS BELETARTOZNAK - ITT ÍRTUNK.
Akkoriban, amikor a Radiohead 2007-ben a semmiből megjelentette, saját honlapján letölthetővé tette (az itt elhíresült ’annyit fizetsz, amennyit akarsz’-modellel) az In Rainbows-t, szintén nem lehetett volna nagyobb meglepetést okozni. A sok szempontból példamutató kezdeményezést azonban sokáig nem követte hasonló volumenű váratlan húzás, így Thom York-ék a 2011-es The King Of Limbs-zel is kijátszották a váratlan-kártyát: február 14-én jelentették be, hogy 19-én érkezik, aztán 18-án már feltették letöltésre az egészet, márciusban pedig újságot is adtak mellé (Burial kislemezeivel, EP-ivel ennek mintájára mindig rövid időt – általában egy hét várakozást – hagy a bejelentés és a megjelenés között). Sőt, a frontember azzal is sokkolt, hogy második szólólemezét a BitTorrenten keresztül dobta ki – naná, hogy figyelmeztetés nélkül.
Időközben ugyan a Guns N’ Roses azzal okozott meglepetést, hogy a tizenpáréve halasztgatott Chinese Democracyt 2008-ban tényleg kiadták, de a hasonlóan várt (21 éve, ami azt illeti) My Bloody Valentine-visszatérés (mbv) már tényleg úgy jelent meg, hogy Kevin Shields zenekarvezető csak „egy-két nap” felkészülési időt hagyott, mielőtt kitette volna a lemezt 2013-ban. Amúgy ez az év volt az igazi áttörés a meglepetéslemezek terén: a címével is árulkodó David Bowie-anyag (The Next Day) komplett váratlanságával hatott, Kanye West házfalakra vetítéssel harangozta be gyorsan érkező Yeezusét, JAY Z a Magna Carta…Holy Grailt egy Samsung-telefonalkalmazáson keresztül tette közzé a bejelentés után két héttel, és felesége Beyoncé videoalbuma volt talán az egyik legnagyobb dobás a témában, az aztán tényleg minden előzetes figyelmeztetés nélkül robbant az év karácsonyán.
A Death Grips amúgy lényegében minden lemezét így adja ki 2012 óta, Skrillex szintén egy alkalmazáson keresztül tette meghallgathatóvá 2014-es Recessét, de ebben a műfajban a leghírhedtebb példa ugyanebből az évből a U2-é, akik minden iTunes-felhasználó mappájába ingyen betuszkolták aznap bejelentett – és sokak által nem szívesen fogadott – albumukat (Songs Of Innocence). Egy másik kategória a hivatalos megjelenési dátum előtt egy-két héttel – a szivárgást megelőző célzatú – korai kiadás (Frank Ocean: channel ORANGE, 2012, Kendrick Lamar: To Pimp A Butterfly, 2015), a tűzoltás esete pedig a korai szivárgás utáni azonnali albummegjelentetés (Björk: Vulnicura, 2015). A Wilco-meglepetés előtti két legjelentősebb váratlan húzások közül idén Drake nevéhez köthető az egyik, aki mixtape helyett sorlemezt adott ki (If You’re Reading This, It’s Too Late), a másik pedig tavaly karácsonyi ajándékként jött a semmiből a 14 év szünet utáni első D’Angelo-korong (Black Messiah), de az azzal is nagyon hatott, hogy fenomenális lett.
Persze ez a műfaj ma már ott tart, hogy paródiák is kifigurázzák, például az amerikai Everclear powerpop együttes a U2 akciója után azzal vicceskedett, hogy ők a Windows 10-hez fogják ingyen hozzácsomagolni a lemezt – CD-Rom formátumban. Ma már bármi elképzelhető, akár az is, hogy ilyesmi egyszer megtörténik, csak ne nagyon számítsunk rá.
Dömötör Endre
