Sam Smith jó ómen egy újabb Disclosure-sikerdalhoz

2015.07.27. 13:00, Frontrecorder

disclosureomen.jpg

A Disclosure a szeptember 25-én érkező második albuma felvezetéseként a Gregory Porter dzsesszénekessel közös Holding On után ezúttal kijátssza a lemez fő ütőkártyáját, vagyis azt a dalt, amelyben az azóta világsztárrá lett Sam Smith énekel. Az Omennel egyben folytatódik a disztópikus sci-fi klipsorozat is.

Az teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Latch sikere után, amely meghozta az igazi áttörést a Lawrence-testvérek számára és Sam Smith-t is feltette a térképre, az új Disclosure-albumon is szerepelni fog az időközben az In The Lonely Hour című bemutatkozó albumával négy Grammy-t (és számos más rangos zenei díjat) begyűjtő énekes - a kérdés csak az volt, hogy vajon ugyanúgy működik-e még a közös varázslat. Nos, a "családhoz" tartozó Jimmy Napes bevonásával született Omen ha nem is bombasláger, és nincs is benne semmi újdonság, egyrészt ilyesmikre sem a Disclosure-nek, sem Sam Smith-nek nincs már szüksége, másrészt ez az a fajta dal, ami érzékien birizgálja az ember fülét, így bármikor jól esik hallani. Az elegánsan sasszézó, garage house-osított R&B-szerzeményhez készült a négy klipből összeálló, jövőbeli rendőrállamban játszódó Caracal kisfilm második része, melyben az első részben megismert lázadó tetováló lány, Mariela egy titkos nagyvilági parti résztvevői között vegyül el, de az őt folyamatosan figyelő karhatalom a nyomába ér. Innen folyt. köv.

Címkék: disclosure sam smith
https://recorder.blog.hu/2015/07/27/sam_smith_jo_omen_egy_ujabb_disclosure-sikerdalhoz
Sam Smith jó ómen egy újabb Disclosure-sikerdalhoz
süti beállítások módosítása