Sok vonallal készült portré – A bunkerrajzoló

2015.07.11. 18:40, rerecorder

szpd0704kenesegecziliko6_4c_1.jpg

A nyár eleji Ünnepi Könyvhét (és persze a tavasz közepi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál) mindig a legélénkebb időszak az új kötetek megjelentetésében, ebből a termésből kiemelkedik a Vad Fruttik-os Likó Marcell életrajza, amit Géczi János író-egyetemi oktató írt.

liko.jpgGéczi János

A Bunkerrajzoló – Likó Marcell élettörténet-rekonstrukció

Athenaeum

2015

316 old., 2990 Ft

A Bunkerrajzoló szintén zenész-életrajz, csakhogy messze nem szokványos. A Vad Fruttik frontemberének, Likó Marcellnek persze szépen kirajzolódik belőle a története (a zenekar, pláne annak sztorija itt mellékszereplő), ám a módszer, amit Géczi János alkalmaz, nem hagyományos, bár lehet ez a leginkább célravezető. Nem is igen tehetne másképp a szerző, hiszen már az őt híressé tevő Vadnarancsok című kétkötetes kiadvány nyolcvanas évek eleji, drogosokkal, homoszexuálisokkal készült beszélgetéseivel is élettörténet-rekonstrukciókat hajtott végre és egyetemi oktatóként is élettudománytörténettel, neveléstörténettel foglalkozik. Likó már az első lapokon fokozatosan húz be sötét gyerekkorába, a Vad Fruttik népszerű és kiegyensúlyozottnak tűnő énekes-dalszerzője könyörtelenül mesél egyre brutálisabb, reménytelenebbnek tűnő sorsáról, drogozásáról és persze arról, hogy miképp volt képes mégis megkapaszkodni, majd felülkerekedni a céltalanságon. Sok szempontból meglepő könyv, de leginkább az egyes történéseket mélyen, újra meg újra, több szögből megvilágító szerkezete miatt kiemelkedő.

Dömötör Endre

nyitókép: Szabó Péter Dániel / veol.hu

https://recorder.blog.hu/2015/07/11/sok_vonallal_keszult_portre_a_bunkerrajzolo
Sok vonallal készült portré – A bunkerrajzoló
süti beállítások módosítása