Apple boltban vette fel a teljes lemezét egy rapper!

2015.07.07. 11:05, subrecorder

1436140186123_cached.jpg

A Prince Harvey név alatt futó rapper egészen biztosan az egyik legelkötelezettebb ember, ha zenélésről van szó. Miután számítógépe elromlott, külső merevlemezét pedig ellopták, négy hónapot töltött egy Apple bolt kiállított gépe előtt - azon vette fel titokban a teljes bemutatkozó albumát!

Mikor Prince Harvey számítógépe lerobbant brooklyni, 20 emberrel megosztott padlásszobájában, majd nem sokkal később külső merevlemezét is ellopták, amin az összes általa felvett zenéje volt, akkor joggal érezhette úgy, hogy összefogtak ellene odafent, vagy odalent, vagy mindkét helyen. Pénze új felszerelést venni nem volt, nem is beszélve stúdiózásról, így aztán a következő logikus lépés a rapperálmok szövögetésének feladása lett volna. Harvey azonban nem nyugodott bele a szerencsétlenségeibe és elhatározta, bármibe is kerül, felveszi a lemezét. A "bármi" ebben az esetben azt jelentette, hogy 16 héten keresztül, minden hétköznap, hétfőtől péntekig idejének nagy részét egy manhattani Apple boltban töltötte, ahol egy kiállított Macbook és egy kölcsönkért mikrofon segítségével, a biztonságiakat kerülgetve rögzítette azokat a dalokat, melyekből összeállt nemsokára megjelenő bemutatkozó lemeze, stílszerűen a PHATASS, azaz Prince Harvey At The Apple Store Soho című anyag.

Mivel az effajta kiállított gépeken lévő applikációk csak a legalapvetőbb funkciók bemutatására alkalmasak, Harvey-nak kreatívnak kellett lennie, különösen a beatek felvételénél. A PHATASS-en hallható összes hangot így a szájával állította elő, még az alapokat is saját maga által keltett "effektekből" rakta össze. Ráadásul a Macbookok memóriáját minden műszak végén törölték az alkalmazottak, a rapper ezt úgy küszöbölte ki, hogy mindig, amikor végzett, a Lomtárba ürítette a fájljait, imádkozva, hogy másnapig ne tűnjenek el onnan. A Dominikai Köztársaságból származó Harvey sztoriját máris sokan felkapták, az albumáról megosztott első dal már több, mint 100 000 lejátszásnál tart a Soundcloudon, a teljes PHATASS pedig egy havernál való keverés és masterelés, no meg rengeteg megpróbáltatás után július 26-án fog megjelenni. Ezek után az arc simán megérdemelné, hogy szerepeljen az Apple egy új reklámjában, nem?


Íme, ilyen egy Apple boltban stikában felvett hiphop-szám:

Címkék: apple prince harvey
https://recorder.blog.hu/2015/07/07/apple_boltban_vette_fel_a_teljes_lemezet_egy_rapper
Apple boltban vette fel a teljes lemezét egy rapper!
süti beállítások módosítása