Vérmágia és boszorkányság a Bang Gang új klipjében

2015.07.04. 16:01, subrecorder

bang_gang_1.jpg

Alig egy hete jelent meg a Bang Gang néven lassan két évtizede zenélő izlandi Barði Jóhansson friss albuma, a The Wolves Are Whispering. A kísérteties atmoszférájú zenéjéről ismert előadó most egy hangulatában igencsak hozzá illő videót adott ki a Sabazios O című dalhoz.

A Bang Gang kezdetben trió felállással működött, Jóhansson mellett tagja volt még a szintipop zenekarnak Henrik Baldvin Björnsson és Esther Talia Casey is, ők azonban az évek során lemorzsolódtak, hiába lett a zenéjük egyre népszerűbb és népszerűbb. Az első Bang Gang-album, a You Izlandon 1998-ban jelent meg és azonnal nagy sikert aratott, Európa többi részére azonban csak 2000-ben jutott el a francia East-West France újrakiadásával. A következő két lemezen, a 2003-as Something Wrongon és a 2008-as Ghosts for the Paston már olyan vendégénekesek kaptak helyet, mint a GusGus Daníel Agúst Harandssonja, vagy éppen az M83-főnök Anthony Gonzales, emellett pedig több reklámban és sorozatban szerepeltek Bang Gang-dalok, amelyek a kezdetektől fogva egy bizonyos hangulatot, a sötét, rejtélyes, ismeretlentől való félelmet voltak képesek tökéletesen átadni.


OBSKÚRUS, DE KIRÁLY IZLANDI LEMEZEK MÉG? TESSÉK!

Ez nem változott meg Jóhansson legfrissebb kiadványán, a június 23-án megjelent The Wolves Are Whisperingen sem, ráadásul a lemez első single-jéhez készül videó (Out Of Horizon) is nagyszerűen közvetíti ezt a nem túl kellemes, de valami miatt mégis furcsán hívogató érzést. Csatlakozik most a sorhoz a Sabazios O klipje, melyben először úgy tűnik, hogy egy fiatal lány egy földalatti szexfétis-klubba szerződik le egy idősebb nővel, de később kiderül, hogy még ennél is sötétebb a helyzet, a vörös fényű szobában pedig félelmetes boszorkányság folyik. A lassú, leginkább Jim Jarmusch tavalyi Halhatatlan szeretők című vámpírfilmjére emlékeztető képsorok alatt pedig folyamatosan épül fel Jóhansson hideg, indusztriális elemeket bőven tartalmazó dala, tökéletes összhangban azzal, ahogyan a történet is egyre inkább kibontakozik. Nem egy könnyű utazás ez a négy és fél perc, de mindenképpen megéri végigmenni rajta.


A Bang Gang friss videója a Sabazios O című dalhoz:

Címkék: izland bang gang
https://recorder.blog.hu/2015/07/04/vermagia_es_boszorkanysag_a_bang_gang_uj_klipjeben
Vérmágia és boszorkányság a Bang Gang új klipjében
süti beállítások módosítása