Magyarradar - Lynd

2015.05.05. 14:38, Frontrecorder

_trv0504web.jpg

Épp két éve mutatkozott be a nagyközönség előtt a Lynd, a négytagú formáció azóta egyre határozottabban színesíti a hazai popzenei palettát álmodozós-melankolikus hangulatú, finom elektronikával kezelt akusztikus zenéjével, melyet tovább árnyalnak következő anyagukkal - erről egy dal itt debütál majd egy hét múlva.

Megalakulás éve: 2013.

Tagok: Kiszner Linda - ének, Rembeczki Gábor - basszus. Marton Péter - gitár. Gulyás Kristóf - dob.

Stílus: dream pop, art pop.

Hatások: London Grammar, Warpaint, Lana Del Rey, Woodkid, Lamb.

Kiadó: még alakulóban.

Történet: Linda és Gabi egy siófoki hakniturné alatt döntötte el egy szellemkastélyban töltött éjszaka után, hogy megalapítják a Lyndet. Kezdetben drum’n’bass és breakbeat zenekarnak indult a közös projekt, de a további tagok érkeztével szélesedett a Lynd zenei spektruma. A közös dalszerzés folyamán minden tag igyekezett, és azóta is igyekszik beletenni zenei elképzeléseit a készülő anyagokba, így ennek eredményeként egészen mássá nőtte ki magát az együttes, mint ahogy indult. Az első hivatalos fellépés 2013 májusában volt az A38 tetőteraszán, majd ezt követte egy "rendes" hajós, valamint több GMK-s, Toldis, RoHAMos és Akváriumos koncert. Nemsokára pedig, ahogyan az már hagyománnyá vált a zenekarban, elutaznak egy hétvégére a csodálatos Káli-medencébe új dalokat írni. A pihenést és a dalszerzést összekötik az év legromantikusabb, akusztikus Lynd koncertjével a Káli-kapocsban.

Megjelenések:  Lost And Found EP (2013), Only Tonight (2014).

Küldetés: Szeretnénk elérni, hogy egyszer úgy szólaljanak meg a Lynd-dalok, hogy azok a nemzetközi színtéren is maximálisan megállják a helyüket.

Jövőkép: Nyár végén jelenik meg a második kislemezünk, amelyről előjáróban annyit, hogy csupa olyan dal fog rákerülni, ami nagyon közel áll hozzánk, és tükrözi a zenekar igazi hangzásvilágát. A produceri munka Máté Szabolcs részvételével zajlott, akinek új látásmódja, nagyon sokat segített abban, hogy kialakuljon a Lynd mostani hangzása. Az új anyagon pedig még egy meglepetés vendégproducer is közreműködik. Reméljük, az új dalok utat törnek majd maguknak a hazai zeneiparban, és elérik a hozzáfűzött reményeinket.

Mellékprojektek: Nincsenek mellékprojektjeink, minden tag igyekszik 100%-ig a Lyndre koncentrálni.

Szexepil: Remekbe szabott basszusgitárosunk, Rembeczki úr valódi vezéregyéniség, hiszen tanulmányait tekintve karmesterként végzett.

Legnagyobb eredmény, elismerés: A Cseh Tamás Program támogatottjai között lenni.


a Lynd 2013-as bemutatkozó EP-je:


és tavalyról az Only Tonight:

https://recorder.blog.hu/2015/05/05/magyarradar_lynd
Magyarradar - Lynd
süti beállítások módosítása