Dal- és klippremier! SuperStereo feat. Dé: Bent a neved

2015.04.30. 13:00, Frontrecorder

anitanagy_com_-7376.jpg

SuperStereo legutóbb tavaly szeptemberben jelentkezett klipes dallal, ezután, a 2014-es év végén otthagyta a Péterfy Bori & Love Band dobos posztját, hogy teljes erővel produceri szólópályafutására koncentrálhasson, majd idén leszerződött a Magneoton kiadóhoz. Készül az első saját albuma, amelynek megjelenését több single is megelőzi; az első ezek közül a Bent a neved, melyet mi mutatunk be elsőként, rögtön videoklippel.

ss_bent_artwork.jpgLaskai Viktor, vagyis SuperStereo ezúttal is a már megszokottnak mondható csapattal, azaz az énekes vel (Darabos Dávid) és Tariska Szabolcs szövegíróval dolgozott a dalon, zeneileg azonban az utóbbi két kislemeze pophouse-irányáról pop-EDM-re váltott.
"Ez egy régi szerzemény ami már évek óta demo verzióban hevert a gépemen. Dének meg Szabinak mindig is tetszett, többek közt az ő hatásukra is készült el. Nekem pont jókor jött, mert most kicsit meguntam a house-os vonalat, amiből már van öt dalunk, kettő publikus, három még várja a megjelenést" - mondja. "Érdekessége még a dalnak, hogy Mészáros Ádám barátom (a Péterfy Bori & Love Band ex-gitárosa  - a szerk.) is közreműködik benne, mert ez igazából az első albumomra szánt szerzemény volt, ami nem került fel a Hello Future-re.Most is a régi "stábbal" dolgoztunk, Horváth István végezte a stúdiómunkát (és játszott akusztikus gitáron), Mendre János  'csiszolómester' pedig véglegesítette."

A klip megszületéséről pedig így mesél a producer: "Szabi ötlete volt a vezérvonal, miszerint legyen roncstelep, meg szerelmespár. Ezt ötletelve jutottunk oda, hogy úgy mutassuk be ezt az állapotot, mint a jin és jang, vagy hideg-meleg, hiszen van a szerelemnek egy nagyon rózsaszín világa, meg ugye egy emésztő hiánya. Erre reflektálnak az erdőben a 'szerelmesek' és mi a roncsok között. A rendező és a vágó Gráf Péter (GrafPictures) volt, ez volt az első közös munkánk, de nagyon elégedettek vagyunk a végeredménnyel. A forgatás egy nap alatt zajlott, megfeszített tempóban, de nagyon jó hangulatban! Külön szeretnénk köszönetet mondani a kiadónknak, a Megneotonnak, a forgatás helyszínét biztosító Mü-Gu Kft-nek, és a GrafPictures-nek!"

SuperStereo és Dé új instant slágerének premier bulija május 9-én lesz a Tom Pub Bazilikában (Facebook-esemény), a Bent a neved premierje a klipjével együtt pedig itt és most következik: 


nyitókép: Nagy Anita

https://recorder.blog.hu/2015/04/30/dal-_es_klippremier_superstereo_feat_de_bent_a_neved
Dal- és klippremier! SuperStereo feat. Dé: Bent a neved
süti beállítások módosítása