Túl fiatal Tyler, The Creator új csaja

2015.04.10. 10:30, subrecorder

tyler.jpg

Hétfőn jön Tyler, The Creator, az Odd Future rapgárda vezetőjének negyedik albuma - tudtuk meg tegnap. A Cherry Bomb című anyagról két dalt is megosztott az idén a Szigeten is fellépő előadó, melyekhez szokásosan remek kettő az egyben videót is szervírozott.

2014 többek szerint a hiphop történelmének legrosszabb éve volt, 2015 azonban egyelőre az utóbbi évek egyik legjobbjának tűnik. Kendrick Lamar, Action Bronson, Drake és Earl Sweatshirt mind adtak ki lemezeket, plusz nemsokára várható A$AP Rocky és Kanye West új anyaga is, nem is beszélve a Run The Jewels tavalyi albumának cicásított újrakiadásáról. Ehhez az illusztris csapathoz csatlakozik most Tyler, The Creator is, akinek a tegnap bejelentett Cherry Bomb lesz a negyedik lemeze, ráadásul nem is kell rá sokat várni, április 13-án érkezik. Hogy addig se unatkozzunk, az Odd Future kollektíva szellemi vezetője elindított egy saját appot, Golf néven, melyre állítása szerint az egész agyát fel fogja tölteni, vagy legalábbis mindent, amit ki tud belőle préselni. Ez a gyakorlatban vicces képeken és skeccseken kívül exkluzív tartalmakat jelent, amik folyamatosan érkeznek a felhasználókhoz.

Persze nem is Tylerről beszélnénk, ha nem érkezett volna egy őrült videó is a Cherry Bomb első kislemezes dalához, a Fucking Young klipje pedig nem is okoz csalódást az előadó őrült stílusának rajongói számára. Maga a dal arról szól, hogy Tyler talál egy tökéletes lányt magának, csak éppen a hölgy túl fiatal hozzá és azon pörög az agya, vajon megéri-e nekikezdeni a kapcsolatnak. A saját maga (vagyis Wolf Haley alteregója) által rendezett kisfilmben ez úgy jelenik meg, hogy különböző szép színes jelenetek során a lány ott akadályozza meg a boldogságát, ahol tudja. Ami pedig már az első pillanattól kezdve feltűnik, hogy a Fucking Youngban alig van rappelés. Ez sokaknak meglepő lehet, de Tyler többször nyilatkozta az utóbbi időben, hogy nem érzi már elégnek rappelés határait, és mély, karcos hangját Pharrell-szerű énekre cseréli. Persze nem teljesen, fele-fele arányban fognak megoszlani a klasszikus hiphop- és új R&B-s dalok az új lemezen. Ezt bizonyítja, hogy a videó körülbelül a háromnegyedénél vesz egy erős fordulatot, átvált a Deathcamp című, szintén most megosztott dalba, ami már egy hardcore rapszám, mellé pedig iszonyat kemény Mad Maxes gokartozást kapunk mozgóképnek. A Cherry Bomb lemez egyik dalában amúgy valószínűleg közreműködik Kanye West és Lil Wayne is, Tylert pedig vétek lesz kihagyni idén a Szigeten.


Tyler, The Creator új klipje, a Fucking Young és a Deathcamp című dalokhoz:


a Cherry Bomb borítója:

eadbaa73.jpg

https://recorder.blog.hu/2015/04/10/tul_fiatal_tyler_the_creator_uj_csaja
Túl fiatal Tyler, The Creator új csaja
süti beállítások módosítása