Megérkezett Sia kliptrilógiájának utolsó darabja

2015.04.06. 10:00, prorecorder

sia1.png
Ha Sia neve nem is feltétlenül cseng ismerősen mindenkinek, Chandelier című száma egészen biztosan. Az epikus popremek 2014 egyik legnagyobb slágere lett, ami egyaránt volt köszönhető a dal témájának, valamint a hozzácsatolt videoklipnek is, amiben a rendkívül fiatal Maddie Ziegler táncolt úgy, ahogy azt tanítani kéne. A Shia LaBeouffal közös, némi visszatetszést is keltő második kisfilm után most itt a Big Girls Don't Cry-hoz készült zárófejezet, amiben ismét a törékeny Maddie-é a főszerep – és ami még őszintébb formában láthatjuk őt, mint eddig.

Nem nehéz észrevenni, hogy az elmúlt bő egy-másfél évben nagyjából minden Sia körül forog. Az idén a negyvenet betöltő ausztrál énekesnő azonban nem a semmiből toppant elő, lemezeket már 1997 óta ad ki folyamatosan, sikerei hazáján kívül mégis inkább a háttérből voltak érezhetőek. Dalszerzőként szállította a termékeket Christina Aguilera, Rihanna, Beyoncé vagy épp Flo Rida számára, a legtöbben pedig David Guetta Titanium nevezetű slágere révén ismerhették – egészen eddig. Az utóbbi hónapokban ugyanis fokozatosan lépett elő Billboard-vezető félistennővé, méghozzá úgy, hogy kényesen figyelt a sztárkultusz elkerülésére.


NEM CSAK SIA REMEKEL AZ EGYSZERŰ TÁNCOS VIDEÓKBAN, HANEM MATT & KIM IS.


2013-as manifesztójában fejezte ki ellenérzését a hírnév és az azzal járó nyűgök iránt, az ismertséget egy felvágott nyelvű anyóshoz hasonlítva, aki mindig, mindent számon kér az emberen. Nagyszerű kampányával pedig sikeresen kerülte el a kívülről érkező negatív hatásokat úgy, hogy arcát sem lemezborítóján, sem koncertjein nem mutatta, miközben az egész világ róla beszélt. Óriási szerep jutott ebben a még mindig csupán 12 éves Maddie Zieglernek, aki szőke parókájában, sajátosan izgága, rángatózó táncával Sia megtestesítőjeként két videoklippel is felrobbantotta az internetet. A tavalyi Chandelierben elkezdett rém egyszerű koncepció (Maddie fékezhetetlenül táncol és gesztikulál egy lepusztult lakásban) az idén januári Elastic Heartban folytatódott (Maddie fékezhetetlenül táncol és gesztikulál Shia LaBeouffal együtt egy óriásketrecben), most pedig megérkezett a ’trilógia’ záródarabja, amiben változatlanul az ifjú hölgyé a főszerep, egy talán minden korábbinál közvetlenebb megvilágításban. Jószerével nem is láthatunk mást a fekete háttér előtt, vállmagasságban mutatott Zieglernél, akinek testmozgása helyett ezúttal inkább a mimikája van előtérben, a hatás azonban nem marad el: ennyire érzelemdús és kifejező mozdulatokat ritkán sikerül reprodukálni, a grimaszoló tehetség azonban most sem hazudtolja meg önmagát.

A Big Girls Don't Cry fenomenális klipje:


A több százmilliós nézettségű Chandelier-videó:

és az idén megjelent Elastic Heart-kisfilm:

Címkék: sia maddie ziegler
https://recorder.blog.hu/2015/04/06/megerkezett_sia_kliptrilogiajanak_utolso_darabja
Megérkezett Sia kliptrilógiájának utolsó darabja
süti beállítások módosítása