Heti programajánló: március 24-30.: Acid Arab, Pantha Du Prince, July Talk és mások

2015.03.24. 18:00, subrecorder

0000192044_10.jpg

Pont mint a népmesében: koncertügyben jó hetünk is lesz, meg nem is. Egyrészt ismét remek zenekarok és előadók látogatnak hozzánk, másrészt viszont majdnem mindannyian a hétvégén, így aztán sokan nehéz választások előtt állva nézhetik végig programajánlónkat.

Március 26. Csütörtök

Sokadik koncertjét játssza már nálunk a finn Black Magic Six, olyannyira szeretnek minket, hogy csütörtöktől három napos magyar miniturnét is tartanak, amelynek mi most első, budapesti állomását ajánljuk.

Black Magic Six, Kőszívű Ember Fiai

Helyszín: Corvintető

Kezdés: 21:00

Belépő: 1200 Ft

Facebook-esemény

A magát túl komolyan sosem vevő Black Magic Six eredetileg hattagú bluespunk zenekarnak indult, mára duóvá morzsolódtak ugyan, de ez nyers hangzásuknak talán még jót is tett. Hasonlították már őket a Dead Kennedys-hez, az AC/DC-hez, a Venomhoz, sőt, még a Stooges-hez is, de ezek mind igen erőltetett példák, zenéjükben ugyanis van egy bizonyos utánozhatatlan skandinávság, ami miatt amúgy nem túl eredeti dalaiknak mégis lesz valami fogása. Magyarországot pedig igencsak szeretik, sokadik alkalommal látogatnak már el hozzánk, ráadásul most egy három napos miniturné keretei közt láthatjuk őket első este Budapesten (később Debrecenben és Szolnokon játszanak). Előttük a garázsos Kőszívű Ember Fiai lép fel.


Ha a Black Magic Six-ről azt írtunk, szeretik Magyarországot, akkor Martial Canterelt  nem is tudjuk, hogyan jellemezzük. Az amerikai coldwave előadó nemcsak, hogy Budapesten vette fel több dalát, de még legfrissebb albumát is Gyors, lassúnak nevezte el.

Martial Canterel, Palmovka, Pre OpTrans

Helyszín: Toldi Klub

Kezdés: 22:30

Belépő: 1000 Ft

Facebook-esemény

Sean McBride az új évezred egyik legkitartóbb new wave/coldwave/synthwave/egyéb-wave revivalistája, legyen szó a Xeno & Oaklander duóban végzett munkájáról, vagy szólóprojektjéről, a Martial Canterelről. Előbbivel 2011-ben játszott először Budapesten, aztán ahogy az elkövetkező években többször is visszatért, megszerette a magyar fővárost, 2014-ben megjelent lemezének több dalát már itt vette fel nálunk, címnek pedig azt választotta: Gyors, lassú. Hát hol van ehhez képest George Ezra? Egyébként az előbb említett lemez megjelenése óta először játszik most csütörtökön nálunk, így minden bizonnyal igazi hazatérés feelingje lesz a hideg szintikkel és a reményt legcsekélyebb formában sem tartalmazó vokálokkal teli estének. Mi a Bulvár című számot várjuk a legjobban. Előtte Lucia Udvardyova, vagyis Palmovka, utána pedig Pre OpTrans játszik majd.


Március 27. Péntek

A Nouvelle Vague hazajáró vendégnek számít nálunk, most - Camille, Mélanie Pain, Nadéah és Phoebe után - egy újabb alkalmi énekesnőjük, Elodie Frégé mutatkozik be szólóban Budapesten, de az est során játszik még az ellenállhatatlanul táncos Acid Arab producerduó is.

Elodie Frégé, Voler Mouche, Acid Arab

Helyszín: A38

Kezdés: 20:00

Belépő: 2000 / 2500 Ft

Facebook-esemény

Elodie Frégé karrierje 2004-ben kezdődött, amikor megnyerte az egyik legnívósabb francia tehetségkutató műsor harmadik szezonját. A kezdetben akusztikus szerzeményekkel a közönséget meghódító lány aztán a következő évek során folyamatosan az ország egyik legnépszerűbb sanzonpop dívává alakult, akitől ma már nem áll messze az elektronika sem. Négy saját lemeze mellett sokszor vendégszerepel a Nouvelle Vague-ban is és mára már versenyző helyett zsűritag lett hazája egy másik tehetségkutatójában. Előtte a hazai, de francia szívtől fűtött Voler Mouche kvartett játszik, míg utána a nagyon jónevű, általunk is szeretett Acid Arab nevű producerduó, amely, hogy magunkat idézzük: "pszichedelikus, üdítően nem hétköznapi és keményen táncolható, keleti zenét és acid house-t házasító" zenét játszik.


Március 28. Szombat

Dorian Concept második lemeze tavaly a legendás Ninja Tune-nál jött ki, nem véletlenül: az osztrák producer az évek során a jövőbeat egyik legnagyobb európai alakjává lépett elő.

Dorian Concept Trio, Cadik, Zomblaze, Vanis

Helyszín: A38

Kezdés: 23:00

Belépő: 2000 / 2500 Ft

Facebook-esemény

A hálószobában egy szál Microkorggal gyártott trackektől alig pár éven belül eljutni Flying Lotus turnézenekarába nem rossz, pláne Ausztriából. Oliver Thomas Johnsonnak, vagyis Dorian Conceptnek azonban nem csak ez sikerült, de még a Ninja Tune is leigazolta, második lemeze tavaly már ennél a kiadónál jelent meg, megérdemelten zsebelve be a nagyobb nyilvánosságnak köszönhető dicséreteket. A Joined Ends lemezen ugyan  a korai dzsesszes és hiphopos hatásaiból kevesebbet hallani, viszont átvette a helyüket egy valószínűleg a briteknél magára vett popérzékenység, ami miatt ez lett Johnson nem csak legjobb, de legkönnyebben befogadható anyaga is. Az A38-on most ez a lemez kerül bemutatásra, ráadásul két élő zenésszel kiegészítve érkezik a producer, akik maguk is elismertek szólóban, elég jónak kell lenni például ahhoz, hogy Cid Rim üljön be mögéd dobolni.


Régóta porosodik a szekrényben a trapéznadrág? Itt az ideje előkapni, a Hypnos tagjai ugyanis maguk is minden bizonnyal ezt húzzák majd magukra. Bajszokkal és proto-metál gitárokkal teli estére lehet számítani.

Hypnos, The Golden Grass, Haw

Helyszín: Trafik Klub

Kezdés: 19:30

Belépő: 2000 Ft

Facebook-esemény

A Hypnos (nem összetévesztendők a hasonló nevű cseh deathmetál zenekarral) ugyan csak 2013-ban alakult, mégis igen hamar az egyik legnépszerűbb svéd rockzenekarrá váltak, bebizonyítva, hogy Göteborgból nem csak hideg elektropop érkezhet, hanem lazán riffelő rockandroll is. Szinte alakulásuk pillanatában lecsapott rájuk a Crusher Records, akiknél egy debütáló EP után igen gyorsan kijött az első, cím nélküli lemezük is, ami ugyan semmi olyat nem nyújtott, ami nem jelenhetett volna meg 1975-ben is, de ettől még igen kellemes hallgatnivaló. Előttük a karriert szintén a múltban kereső amerikai The Golden Crass játszik, ők viszont még messzebb nyúlnak vissza, mint északi testvéreik, egészen a Creamig. Hogy magyar zenekar nélkül se maradjunk, lesz Haw is.


Számtalan kislemez és három album után Pantha Du Prince 2013-ben ért el a csúcsra, amikor kijött mostanáig legfrissebb lemeze, a csengő-bongó Elements Of Light. Ezt hozza most el nekünk bemutatásra, látványos élő showval kiegészítve.

Pantha Du Prince, Imre Kiss, 9b0, Subotage, BERGI

Helyszín: Akvárium Klub

Kezdés: 22:00

Belépő: 2900 / 3400 Ft

Facebook-esemény

Hendrik Weber, a Pantha Du Prince néven alkotó német minimál producer nem ma kezdte a zenélést, de ő azon kevesek egyike, aki megjelenésről-megjelenésre meg tud újulni, ez pedig korai anyagainak minőségét hallva csak még nagyobb dicsőség. Utóbbi két lemeze, a Black Noise (2010) és az Elements Of Light (2013) már a Rough Trade Records-nál jelent meg, ami szintén nem kis szó, de ha valaki, akkor ő megérdemli, hogy olyanokkal említsük egy lapon, mint a Warpaint, a Decemberists, vagy Antony & The Johnsons. Az Elements Of Light azért is különleges, mert egy élő, csengőkön és harangokon játszó zenekarral, a The Bell Laboratory-val kiegészülve vette fel, igazi egyedi hangzást kölcsönözve az öt számos anyagnak. Az NVC-s eseményen fellép még többek közt egyik hazai büszkeségünk, Imre Kiss és 9b0 is.


A Middlemist Red vendégeként érkezik a Dürer Kertbe a kanadai July Talk, a kanadai indiepopzenekar épp most nyerte meg a "kanadai Grammy-t" az alternatív lemez kategóriában, tehát őket még most, a nagy áttörés előtt érdemes megnézni.

Middlemist Red, July Talk

Helyszín: Dürer Kert

Kezdés: 19:30

Belépő: 1000 / 1500 Ft

Facebook-esemény

A Middlemist Redet talán senkinek nem kell bemutatni, beszéljünk inkább az este másik zenekaráról, a kanadai illetőségű July Talkról, akik már csak Peter Dreimanis különlegesen karcos énekhangja miatt is megérdemelnék a figyelmet, de ha ehhez még hozzávesszük, hogy őt kiegyenlítendő bevettek egy angyali hangszálakkal rendelkező hölgyet (Leah Fay) is, máris az utóbbi évek egyik legérdekesebb csapatát kapjuk, akik ráadásul nem félnek például szintifutamokkal és blues-zal keverni indiepopos alapú zenéjüket. A csapatnak ez lesz az első európai turnéja, örvendetes, hogy ilyen hamar láthatjuk őket hazánkban. Persze attól még, hogy most nem írtunk róluk, a Middlemist Redet is érdemes megnézni, de ennek nem szabad újdonságnak lennie.

RÁADÁSUL SZINTÉN SZOMBATON LESZ A TRAFÓBAN AZ ÁLTALUNK MÁR AJÁNLOTT NORVÉG EST IS!


Március 30. Hétfő

Ha valaki 2015-ben még mindig nem hiszi azt, hogy Portland jelenleg a világ legjobb helye, annak kezdésnek azt ajánljuk, menjen el a Mean Jeans koncertjére, és megváltva fog hazamenni.

Mean Jeans, Nancy, The Somersault Boy, Camp Koala

Helyszín: Müszi

Kezdés: 20:00

Belépő: 1200 Ft

Facebook-esemény

Ha érdekel a Mean Jeans-életérzés, csak a Steve Don't Party No More három perces klipjét kell végignézned és már el is döntötted, hogy mész a koncertjükre, még az sem érdekel, hogy hétfőn lesz, sőt, másnap fel is mondasz a köcsög főnöködnél. Mert hát mi más értelme lenne az életnek, mint sálálálá ramonespunkra rázni a fejed és olyan medencébe méterekről longboarddal ugrálni, amiben három centi víz van? Ebből mondjuk valószínűleg a Müsziben csak az első lesz megvalósítható, de hát álmodozni attól még lehet. Állítólag hideg pizzát és meleg sört szabad, sőt kötelező lesz bevinni a koncertre, ahol egyébként játszik még a New York-i Nancy, a magyar Somersault Boy és a Camp Koala is.


További ajánlott zenei események a közeljövőben:

 

Március 31.

Akvárium Klub

Glass Animals

 

Április 6.

A38

Arena

 

Április 9.

Barba Negra

Laibach

 

Április 12.

A38

Manfred Mann's Earth Band

 

Április 16.

A38

Against Me!

 

Április 17.

A38

Owen Pallett

 

Április 23.

Club 202

Behemoth

 

Június 3.

A38

Thurston Moore Band

 

Július 23.

A38

Acid

https://recorder.blog.hu/2015/03/24/heti_programajanlo_marcius_24-30_acid_arab_pantha_du_prince_july_talk_es_masok
Heti programajánló: március 24-30.: Acid Arab, Pantha Du Prince, July Talk és mások
süti beállítások módosítása