„Összeesküvés, de mi annak nem vagyunk része” – Corin Roddick (Purity Ring)-interjú

A blogszféra egyik legkedveltebb kanadai fiú-lány duója, a Purity Ring 2012-ben debütált menőbbnél menőbb elektropopos, dreampopos kislemezdalokkal. A Shrines című bemutatkozó album után pedig itt a folytatás: március első napjaiban jött ki a furcsa, mégis nagyon szerethető páros Another Eternity című második lemez, amelynek kapcsán Corin Roddick, a duó „zenei agya” válaszolt kérdéseinkre.

- Mikor és hogy fedezted fel, hogy érdekel a zenélés?

- Annyira régóta érdekel a zenélés, hogy nem is igazán emlékszem már, hogyan kezdődött. Elég muzikális családban nőttem fel, a nővéreim állandóan zongoráztak, énekeltek, doboltak, apukám pedig gitáron játszott. Ebből kifolyólag a ház mindig tele volt különféle hangszerekkel, így egyszerűen természetes volt számomra, hogy már egészen kicsi koromban valami hangszeren maszatoltam állandóan. Azt hiszem 10 éves korom körül jöttem rá arra, hogy tényleg ezzel szeretnék foglalkozni, onnantól vettem komolyan a dolgokat.

- A Purity Ring előtt dobon játszottál. Hogyan kötöttél ki egy elektronikus formációban, ahol a zenei alap minden részletét te találod ki?

- Valóban dobos voltam, de már elég régóta érdekelt az elektronikus zene. Elérkeztem egy pontra, mikor belevágtam, mert egyszerűen belefáradtam, hogy olyan zenekarokat keressek, amikben dobolhatok. Ki akartam próbálni valami olyan dolgot, amiben jobban ott van a kézjegyem, amibe sokkal több beleszólásom van, amiben kiélhetem a kreativitásom. Erről szól a Purity Ring. Megannal (Megan James énekes-dalszerző – a szerk.) egy zenei program során találkoztunk, és elég hamar elkezdtek alakulni a dolgok.

- Mint ahogy említetted is, te a zenéért felelsz, és korábban is nyilatkoztad, hogy semmi közöd a vokálhoz és a szövegekhez. Ezek szerint olyan, mintha két külön szólóprodukciót olvasztanátok egybe?

- Azért ezt nem mondanám. Talán az első albumunk kicsit valóban szeparáltabb volt, hiszen a részeket külön hoztuk létre, és csak utána tettük össze, amink volt. De most a második albumnál már sokkal strukturáltabb volt a munka, együtt próbáltuk felépíteni a dolgokat. Az valóban igaz, hogy nekem semmi dolgom nincs a szöveggel, és Megan se szól bele a zenei részébe, de így is rengeteg visszajelzést adunk egymásnak. Én például néha segítek neki abban, hogy kicsit újragondolja a dallamokat, ha épp a dal egy új irányt vett, de ugyanúgy neki is van véleménye a hangzásról, amit szívesen fogadok.

- Olvastam egy interjút, ami az első lemez környékén készült, és akkor azt nyilatkoztad – és most szó szerint idézlek -, hogy „két éven belül valószínűleg már elő kell állnunk a második lemezünkkel”. Majdnem pontosan két év telt el, és a következő hónapban jön is az Another Eternity. Volt határidőtök?

- (nevet) Ez elég vicces, eszembe se jutott azóta, hogy ezt így kijelentettem. Nem volt igazából egy kemény határidőnk, amihez tartanunk kellett volna magunkat, de tudtuk, hogy minél előbb bele kell kezdenünk az új album munkálataiba. Egyszerűen nem túl jó ötlet, ha sok időre eltűnsz. Azt hiszem, ehhez tudtuk is tartani magunkat, és pont csak annyira tűntünk el, amennyire muszáj volt. Valószínűleg a harmadik lemezzel is ez lesz a helyzet, sőt, talán az egy kicsivel hamarabb is jön majd, egy-másfél év múlva. Ez egy elég összetett dolog, de majd elválik, hogy sül el.

- A második album viszont már itt van, és ahogy említetted is, ezúttal közösen, egy helyen, és nem ezer kilométerekre egymástól írtátok. Ez mennyiben változtatott a munkafolyamatokon?

- A legfontosabb különbség talán az, hogy a dalokat így elejétől a végéig együtt tudtuk felépíteni, úgy, ahogy annak történnie kell, és így talán sokkal több értelmük is van. (nevet) Minden dalunknak van egy fókuszpontja, sokkal nagyobb hangsúly van a dallamokon is, és sokkal inkább úgy működött minden, ahogy kell, részletről részletre találtuk ki az egészet. Ez egy olyasmi, amivel nem igazán törődtünk az első album idején. A Shrines igazából úgy jött, hogy kiadtunk magunkból mindent, ami épp bennünk volt, de ezúttal minden részletre oda tudtunk figyelni, egy kis szándékosságot csempésztünk minden mögé.

- Személy szerint úgy gondolom, hogy a Shrines egy kis ékszeresdoboz volt, benne a ti kis világotokkal, míg az Another Eternity egy sokkal nyitottabb, grandiózusabb lemez lett. Ezek szerint készen álltok egy nagyobb közönség felé nyitni?

- Egyáltalán nem volt szándékunkban, hogy több embernek akarjunk megfelelni. Igazából csak arról van szó, hogy nem éreztük annak szükségét, hogy ugyanazokat a dolgokat fedezzük fel továbbra is. A hangzás, a dalok felépítése, és minden, ami akkor a fejünkben volt, azt az első albumon megvalósítottuk, és nem akartuk tovább csűrni-csavarni a dolgot, inkább szerettünk volna valami mást kipróbálni. Az Another Eternity sokkal inkább arról szól, merre tudunk még menni, mennyivel tudjuk szélesíteni a határainkat és bevonni a dolgokat, amiken keresztülmentünk. Ahogy te is mondtad, az eredmény valóban egy olyan album lett, ami nyitottabb, kiterjedtebb, de ettől függetlenül próbáltuk úgy alakítani, hogy egyedi is legyen.

- Sokan várják már ezt a lemezt, és ennek szerintem többek között az az oka, hogy mindig remekül választjátok meg az albumot megelőző kislemezeket. Például a push pull is egy olyan dal, amit az ember újra és újra szívesen elővesz. Hogyan választjátok ki a beharangozó dalokat?

- Ez egy elég nehéz feladat. El kell telnie egy kis időnek hozzá, hiszen mikor a folyamat közepén vagy, sokkal nehezebb megítélni, hogy a végeredmény milyen érzéseket fog kiváltani vagy mennyire fogja meg az embereket. Azt hiszem, amikor eljön a kislemezek ideje, akkor legtöbbször a kedvenceinket választjuk ki, azokat, amik miatt a leginkább izgatottak vagyunk. Ezen kívül pedig olyan dalok ezek, amikkel könnyebb azonosulni, ami megkap az első 15 másodpercben – ez egy fontos dolog, hogy olyan legyen, amit nem kell tízszer meghallgatnod ahhoz, hogy megértsd. De általánosságban is igaz a zenénkre, hogy olyan dalokat szeretek írni, amik miatt izgatott vagyok, mások mit szólnak majd hozzá, és alig várom, hogy hallhassák.

- Azt is hallottam, hogy egyébként szereted a mainstream popzenét. Mi az, ami megfog benne?

- Természetesen azért nem szeretek minden mainstream popzenét. (nevet) Vannak nagyon jók és nagyon rosszak, épp úgy, mint bármilyen más műfajban. De tényleg nem zárkózom el előle, sőt. Azt hiszem, amit igazán értékelek benne, az a magas képzettséget igénylő és magas színvonalú dalszerzési folyamat. Rengeteg tényező hat arra, pontosan milyen dalnak is kell születnie, rengeteg emberhez kell eljutnia, univerzálisnak kell lennie, csomó embert kell egy hullámhosszra hoznia. Persze ez sokszor visszafelé sül el, és abból születnek a borzalmas, gagyi popdalok, de ha jól sikerül, akkor az tényleg lenyűgöző tud lenni. Ez az, amit értékelek, és amiből úgy gondolom, hogy tanulni is tudok.

- Tudnál néhány példát mondani?

- A múlt évben nagyon szerettem az új Ariana Grande-albumot. Persze volt néhány jó Taylor Swift-single is. Összességében szerintem tavaly nagyon erős évet zárt a popzene, de szerintem idén sem lesz gond, itt egy új Drake-album és például jön elvileg az új Rihanna-lemez is!

- Úgy tudom, hogy egyébként szeretnéd is kipróbálni magad producerként, más zenészek mellett. Hogy haladsz ezzel a terveddel?

- Valamennyire már elkezdtem megvalósítani, és producereltem néhány dalt, pár már meg is jelent, a többi pedig idén jön majd ki. De ezzel még egyértelműen szeretnék többet foglalkozni, ugyanis elsősorban producerként tekintek saját magamra, és szeretem is ezt csinálni, szóval, ha más előadókkal dolgozom, szélesíthetem azon zenék skáláját, amik megszületésében részt vettem. Az elmúlt években viszont eléggé elfoglalt voltam ehhez, azt hittem, azért ennél kicsit több időm lesz ilyenekkel foglalkozni…(nevet)

- Igen, de helyette inkább kijöttél egy új albummal.

- Pontosan! Illetve a turnézás, és minden, ami a Purity Ring körül van, sokkal több időt és energiát emészt fel, mint azt gondoltam volna. Nem volt sok időm, hogy új területeken próbáljam ki magam, de remélhetőleg valamikor a jövőben több lehetőségem lesz ezekre koncentrálnom.

- A Purity Ring működésében létfontosságú az élő fellépés. Én 2013-ban láttalak titeket a Melt! Fesztiválon, és nem is számítottam arra, hogy ilyen profi látvány fogad majd. A nyár közepén beléptem a sátorba, és a színpadról húsvéti tojások lógtak. Ezek voltak a fények, amik speciálisan be vannak építve, így a zenén kívül azokat is te irányítod. Mesélj erről kérlek!

- (nagyon nevet) Nagyon vicces, hogy húsvéti tojásoknak nézted a fényeket, ez eszembe sem jutott, de most, hogy mondod! Egyébként valóban fontos szerepet töltöttek be azok a fények, ugyanis nagyon odafigyelünk a színpadképre és arra, hogy az összhangban legyen a zenével. A zenénk tulajdonképpen számítógépeken készül a stúdióban, azt viszont nem vihetjük egy az egyben a színpadra, hiszen nem lenne túl érdekes. Egyrészt a közönség számára is sokkal élvezhetőbb így, másodszor pedig az sem elhanyagolható, hogy minket is sokkal jobban szórakoztat. Rengeteg időt töltünk azzal, hogy az élő fellépések struktúráját megtervezzük, felépítsük, és ez volt a helyzet ezekkel a fényekkel is, amiknek a felvillanását én tudtam kontrollálni a zenéhez igazítva. Egyébként éppen most is ezen dolgozunk, szeretnénk továbbfejleszteni az egészet az új album turnéjának kapcsán.

- És hogy zajlik a színpadkép megtervezésének folyamata?

- Rengeteg ötletem volt erre már jóval azelőtt, hogy megalakult volna a Purity Ring. Bármikor, ha koncerten járok, azt figyelem, hogy lehetne az még érdekesebb, milyen elemek lennének még benne izgalmasak, és ezeket az ötleteket gyűjtöm már évek óta. Szóval amikor odaértünk, hogy az élő fellépéseket kezdtük el tervezni, nekem már volt néhány elképzelésem. Mivel egy egyre növekvő együttes vagyunk, amelyik egyre nagyobb helyeken játszhat, ez egyre több lehetőséget eredményez.

- Arra sosem gondoltatok, hogy teljes zenekarral dolgozzatok élőben?

- Nem mondom, hogy egyáltalán nem merült fel, de valahogy ez sosem vonzott igazán. Butaság lenne kijelenteni, hogy sosem következhet be, de jelen pillanatban nem érzem szükségesnek. Valahogy minden, amit csinálunk a sajátunk. Rengeteg időt töltök minden egyes hang előállításával, hogy azok a helyükön legyenek, hogy pont úgy szóljanak, ahogy azt én akarom. Ha lenne mögöttünk egy zenekar, gitáros, basszusgitáros, dobos, szintis, stb., akkor nem szólna pont úgy, ahogy kellene, és a dalok sokat vesztenének karakterességükből.

- Úgy tudom, még a ruháitokat is Megan tervezi és varrja. Ebbe van bármiféle beleszólásod?

- Persze, azért én is hozzáteszem az elképzeléseimet, nem csak úgy rám aggat valamit. (nevet) Megan viszont tényleg elképesztően tehetséges ebben, bármit meg tud valósítani, amit megálmodik. Azért néha tényleg megkérem, hogy csempéssze bele az én ötleteimet is. De az is fontos, hogy ismer és tudja, milyen a stílusom. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy egyre jobb és jobb ebben, és automatikusan olyan ruhákat készít, amik tetszenek, anélkül, hogy el kellene neki mondanom az ötleteimet.

- Mennyi ideig tart a folyamat, amíg az albumot átültetitek az élő fellépésekhez?

- Rengeteg idő, tényleg nagyon sok munka van vele. Most pont ennek a közepén tartunk, már több mint egy hónapja foglalkozom vele, és még úgy másfél hónapunk van hátra az első koncertig. Azt hiszem, addig megállás nélkül ezen fogunk dolgozni. De ez így van jól, hiszen mi akartuk, hogy így legyen.

- Sokat jársz koncertekre inspirációért?

- Mostanában már nem igazán találom inspirálónak a koncerteket, mert sajnos nagyon sok köztük az átlagos, egy kaptafára mennek. De vannak különféle installációk, amik inspirálnak, olyanok, amik normális esetben nem kötnének ki a színpadon, egy zenei produkció mellett, de valahogy ötletet mégis tudok belőlük meríteni.

- Az elmúlt néhány évben rengeteg szuper kanadai elektronikus formáció – például Austra, TR/ST, Grimes – került előtérbe, olyan, mintha valami összeesküvés lenne, hogy eljött az ideje, hogy Kanadából egy csapást mérjetek az elektronikus zenei színtérre. Te hogy látod ezt?

- (nevet) Lehet, hogy van valami összeesküvés, de mi annak nem vagyunk része. Vannak az országnak olyan részei, mint például Montreal, ahol biztosan van egy kialakult, összeszokott színtér, ahol a zenészek ismerik egymást. Mi Edmontonból indultunk, és nem tudtunk senkiről a környezetünkből, aki olyasmivel foglalkozott volna, mint mi. Nem is ismertük akkoriban azokat a művészeket, akiket említettél. Az egészet a mi kis furcsa buborékunkban csináltuk. Egyáltalán nem éreztük, hogy bármiféle színtér részesei lennénk. Emiatt elég vicces, amikor egy kalap alá vesznek minket, és sokszor emlegetnek együtt az említettekkel. Akik ezt csinálják, azoknak üzenném, hogy nem is igazán ismerem az említett embereket. (nevet)

interjú: Biczó Andrea

A Purity Ring Another Eternity című 2015-ös albuma teljes egészében:

az azt megelőző Shrines 2012-ből:

a duó legfrissebb klipje a bodyache című dalhoz:

itt pedig ugyanaz a szerzemény páratlan előadása Conan O'Brien műsorában: