Vessz el újra a Chromatics sötét világában!

2015.03.07. 14:05, subrecorder

96932ed0.jpg

Ezúttal nem kell öt évet várnunk új Chromatics-albumra, 2012 után ugyanis már idén visszatér Johnny Jewel portlandi zenekara, Dear Tommy című albumával. Az eddig bemutatott két dal alapján ismét olyan hangulatbombára számíthatunk, ami az egész zenei évet meghatározhatja.

Még tavaly decemberben jelentette be a multiinstrumentalista-dalszerző-producer Jewel saját kiadója, az Italians Do It Better, hogy 2015-ben jön a Chromatics nagy átalakulása utáni harmadik lemeze, a Dear Tommy, ami ráadásul "Valentin-napig meg is fog érkezni". Ez végül nem történt meg, mint ahogy azt az ígéretüket sem tartották be az első dal megosztásakor, hogy onnantól hetente kiadnak egy-egy új számot. Maguk a szerzemények azonban nem okoztak csalódást, Chromatics-ék ott folytatják, ahol a Kill For Love-val abbahagyták, vagyis ismét képzeletbeli éjszakai autókázásról szóló filmhez írnak kísérő tételeket. A 2011-es Drive - Gázt! című kultfilmben való szereplés igen jót tett a csapatnak, azóta nem képesek hibázni, még ha az ott tökéletesre vitt szintipop-shoegaze-minimal wave hármasból kitörni meg sem próbáltak. Olyannyira bejött egyébként Jewel csapatának ez a szereplés, hogy a főszerepet játszó Ryan Gosling rendezői debütálásának már teljes egészében ők szerezték a zenéjét.


A CHROMATICS ELŐZŐ LEMEZE 2012-BEN FELKERÜLT ÉV VÉGI DOBOGÓNKRA.

A Kill For Love maga is film hosszúságú anyag lett, és minden bizonnyal a Dear Tommy  sem egy 40 perces könnyű délutáni mű lesz, következtethetünk erre abból, hogy ismét 17 dal kapott helyet a lemezen. Az eddig bemutatott két szerzemény a Chromatics mindkét oldalát felvillantja: míg a Just Like You inkább egy nagy adag zajjal leöntött ballada, addig az I Can Never Be Myself When You're Around refrénrésze egy nagy epikus szinti-kiteljesedés. Sok újdonságra tehát nem érdemes számítani, de ha csak a Kill For Love minőségét éri el a lemez, akkor is az év egyik legjobbjáról beszélhetünk majd. Ha már Kill For Love, annak a borítója tökéletesen megjeleníti, hogy milyen zenére számíthatunk, ha feltesszük a lemezt, a Dear Tommy almás képe pedig ismét sejtelmesen, de mégis kifejezően idézi meg a Chromatics-dalok sötét hangulatát. Bár hivatalos megjelenési időpontot a lemezhez még mindig nem tudunk, azért egy márciusi dátumban mi még mindig reménykedünk.


A Chromatics új albumáról eddig kiadott dalok:

 


a Dear Tommy borítója:

ffb0a893.jpg

https://recorder.blog.hu/2015/03/07/vessz_el_ujra_a_chromatics_sotet_vilagaban
Vessz el újra a Chromatics sötét világában!
süti beállítások módosítása