Ozzy Osbourne háttérbe húzódott lánya véres klippel indítja zenei pályáját

2015.03.06. 18:42, Frontrecorder

aimeeosbourne.jpg

Ozzy Osbourne-nak és az életét egyben tartó feleségének, Sharonnak van egy médiában kevésbé exponált lánya is, Aimée, aki annak idején nem volt hajlandó szerepelni a Sötétség Hercegének családi reality-jében, és tulajdonképpen azóta is kerülte a reflektorfényt. Egészen eddig, ugyanis most jelentkezett egy klipes dallal, amely első EP-jét vezeti fel, véresen allegorikus módon.  

A most 31 éves Aimée azért vonta ki magát a 2002-2005 között futó The Osbournes forgatásából, mert berzenkedett attól, hogy még behatóbb figyelem irányuljon a családjára, és kamaszként önmagával sem volt még tisztában, egyszóval kényelmetlennek érezte a helyzetet (néhányszor egyébként feltűnt a sorozatban, de az arcát kitakarták). Így aztán a fiatalabb testvéreivel, Kelly-vel és Jackkel ellentétben belőle nem lett celeb, bár ezt ő nem is bánta. Azt sem igazán sikerült határozottan eldöntenie, hogy mivel szeretne foglalkozni; vonzotta a színészet, de saját bevallása szerint hiányzik belőle a motiváció, hogy igazán nagy színésznő legyen (eddigi egyetlen filmszerepe az Üvöltő szelek modern tévés adaptációjában volt 2003-ban), a zenészi pályától pedig azért tartotta vissza magát, mert nem akarta, hogy úgy tűnjön, az apja hírnevét lovagolja meg (bezzeg Kelly-t és Jacket ez nem zavarta). De hosszú belső harcok után aztán elfogadta, hogy neki a zene az útja, és így jutunk el a jelenig. Aimée Osbourne tegnap jelentette meg első single-jét, és ezzel mutatkozott be mint ARO (a teljes nevének kezdőbetűi után). Az énekesnő Kate Bush-t és a Portisheadet említi a legfontosabb hatásai között, és ebben lehet is valami, a Raining Gold című dala szépen beleillik a jelenlegi poszt-triphopos zeni vonulatba.

NAHÁT, A PORTISHEAD ÉNEKESNŐJE MEG NEM ELÉNEKELT EGY BLACK SABBATH-DALT!

A dal maga az előadója szerint arról szól, hogy mennyire bénító érzés, ha mások irányítanak bennünket, és mennyire felszabadító érzés kitörni ebből az állapotból. A klipje ezt jeleníti meg egy véres, poszt-apokaliptikus színnel, amelyben az énekesnőt egy felégetett, kietlen sivatagi helyszínen találjuk egy étkezdében, amit mindenhol hullák vesznek körül. A kifejező videót Spencer Susser jegyzi, ő rendezte Lana Del Rey Summertime Sadness-ének kisfilmjét is. A Raining Gold harangozza be ARO debütáló EP-jét, melyről további részleteket egyelőre nem tudni.

Címkék: aro aimée osbourne
https://recorder.blog.hu/2015/03/06/ozzy_osbourne_hatterbe_huzodott_lanya_veres_klippel_inditja_zenei_palyajat
Ozzy Osbourne háttérbe húzódott lánya véres klippel indítja zenei pályáját
süti beállítások módosítása