Albumpremier! Elefánt: Gomoly

2015.03.03. 12:00, Frontrecorder

elefant.jpg

Az egyik legizgalmasabb, sajátosan eklektikus és egyedi hangzásvilágú fiatal hazai zenekar, az Elefánt közel két évvel a Vérkeringő című bemutatkozó albuma után áll elő második nagylemezével. Az Alszik című klipes dallal felvezetett sötét hangulatú, klasszikus dalszerkezetekkel szinte teljesen szakító, változatos zenei megoldásai ellenére is nagyon egységes Gomoly fizikai formában március 14-én jelenik meg, de digitálisan már mától elérhető - itt és most pedig végig is hallgatható. 

elefant_gomoly_jav_halfgrey_front.jpgA 2011 decemberében egy Kodály Method-videóval feltűnt Elefántnak a 2012-es Kék Szoba EP-nél energikusabb, érzelmileg felfokozottabb dalokat felvonultató, a szerelmet kiveséző Vérkeringő album hozta meg az áttörést, amellyel besoroltak a népszerű új klubzenekarok közé. Az időközben egy tagját elvesztő, így ötfős zenekar a sűrű koncertezés mellett szorgosan halmozta a dalötleteket, majd ezekből tavaly kezdték gyúrni az új lemezanyagot, amelyen a következő majd egy évben koncentráltan dolgoztak. Az utolsó négy hónap a felvételekkel telt, a dalokat Schram Dávid hangmérnöki és zenei produceri segédletével rögzítettek. A címében az ember belső zavaraira utaló Gomoly több szempontból is más, mint a Vérkeringő, ezt a zenekar így foglalja össze: "Míg a korábbi dalok jelentős részét még a zenekar előtti időkből hoztuk magunkkal, most már a Zúzmarást leszámítva az összes darabot együtt írtuk. Az élmények is, amikhez köthetőek sokkal frissebbek, sokkal több a személyes hátterű dal szövegoldalról, zeneileg pedig sokkal szabadabb és összetettebb. Szinte teljesen szakítottunk a klasszikus dalszerkezetekkel, ritka a versszak-refrén-versszak forma. A zenéinket inkább külön kis filmeknek tekintjük, ahol a dramaturgián van a hangsúly, amit viszont a szöveg és a zene szimbiózisa határoz meg. Sokkal sötétebb hangulatokat ábrázolunk, folytattuk azt, amit az előző lemezen az utolsó számmal elkezdtünk."

Az egyszavas címeivel is a lemez kohézióját erősítő dalokhoz pedig Szendrői Csaba, az Elefánt énekese fűzött rövid magyarázatokat:

Cirkusz

"Már egészen régóta tudjuk, hogy ez a dal lesz az első a lemezen. Az elején a váltás elég radikális, kicsit talán szimbolizálja a különbséget, amit a korábbi Elefánt hozott a mostanihoz képest. Előrevetíti a lemez témáját, mivelhogy az emberben élő állatot kéri számon."

Por

"A Por a porszívózásról szól. Néha az emberre rettenetesen rátör a vágy a takarításra, olyankor a port el kell tüntetni, nincs mese."

Folyó

"A Folyó egy bad trip, amiben a költői én egy csikk-hajón hajókázva eltűnik a lefolyóban. Vízió és valóság összefolyása a szürkületi zónában."

Zúzmarás

"Az egyetlen dal a lemezen, amit már jóval korábban írtunk Andrissal (Tóth András gitáros - a szerk.), viszont annyira illet a lemezre a hangulata, hogy megcsináltuk teljesen az eredeti felvételek szerint."

Alszik

"Ha valaki küzdött már álmatlansággal, ha merült már annyira ki, hogy elvesztette a valóság fonalát, akkor érteni fogja miről szól az Alszik."

Szikra

"A korábbi élmények összefoglalása, kiútkeresés, bűnbakkeresés, a lepusztult belső táj leírása, aminek a vége valamiféle újjászületés."

Tizenhat

"’Megyek és kiírom a falra, hogy ennyi!’ - most, hogy kicsit rendbe tettük magunk, megvolt a kis belső utazás, itt az ideje tenni annak érdekében, hogy a világ kicsit jobb hely legyen."

Fakard

"Életigenlő punk, amiben ’lemondunk’ minden földi jóról."

Rejtő

"Az utolsó, lezáró szakasz kezdete, egy kis meditáció. Megnézzük miféle hiányt próbálunk feltölteni, miért keresünk folyton valami elérhetetlent, ha mégis mindig boldogtalanság lesz a hajsza vége."

Hinta

"A kaland csúcspontján megtaláljuk az emberben rejlő gonoszt."

Vacak

"Erről nem nagyon tudok mit írni, túlságosan személyes. Viszont a Vacak az egyetlen dal, ahol vannak közreműködők, itt külön is szeretnénk meg köszönni Miczura Mónikának és Vági Tamásnak a munkáját." 

Az Elefánt nem felhőtlenül, de szórakoztató, remek új albumát élőben március 14-én az A38-on mutatja be (Facebook-esemény), de a Gomoly máris meghallgatható alább:

https://recorder.blog.hu/2015/03/03/albumpremier_elefant_gomoly
Albumpremier! Elefánt: Gomoly
süti beállítások módosítása