Magyarradar + exkluzív mix - Dead Stare

2015.02.14. 19:31, Frontrecorder

deadstare.jpg

A földrajzi távolság a zenekészítésben ma már nem akadály, a Dead Stare esete viszont még ezzel együtt sem mindennapos, hiszen a több ezer kilométer mellett (egyikük Győrszentivánon él, a másikuk a kaliforniai Santa Rosában) egy generáció is elválasztja őket (tíz év van köztük), ráadásul személyesen még sosem találkoztak, de mindez nem áll a közös projektjük útjába. Ezek után szinte magától értetődik, hogy a duó zenéje is különleges, és abszolút megfoghatatlan; egyedülálló módon olvasztja egybe a legkülönfélébb elektronikus zenei hangzásokat a dubsteptől a a future bass-en át a hardstyle-ig, hangsúlyos latin-amerikai (hagyományokból merítő) tánczenei alapokon és sötét tönusban. A nemzetközi színtéren máris komoly kritikai elismertséggel büszkélkedő párost annak fiatalabbik, magyar tagja, a 18 éves Feitser Gergő (a fenti képen) mutatja be, pluszban pedig egy nekünk készített mixet is prezentálnak.

deadstareduo.jpgIndulás: 2014 nyara.

Tagok: Feitser Gergő (Gekkei), Edgar Avila (DJ Broken Record).

Stílus: Nem szeretünk stílusban gondolkodni - jöhet minden, ami éppen eszünkbe jut. Munchi (a global bass színtér egyik vezéralakja - a szerk.) az mondta róla, hogy "furcsa - jó értelemben!"

Hatások: Mindenhonnan jön inspiráció legyen az rock, pop, chillout, trap vagy éppen hardcore. Néha valamiért mindenféle ok nélkül rengeteg behatás jön át filmekből, ilyen téren általában azok vannak előnyben, amelyek szembesítenek a valósággal és nem csak a filmben, de a kinti életben is megvalósulhatnak.
Emellett a támogatás a szülőktől, barátoktól egészen hihetetlen és mindig nagy lökést ad, de a nagyobb producerek/zenekarok munkái is tudnak inspirálni, olyanoké mint Munchi, Gesaffelstein, Skream, a Daft Punk, a Buraka Som Sistema, Alfonso Luna vagy Neki Stranac.

Kiadók: nincsenek.

Történet: 2014 tavaszán történt egy olyan esemény az életemben, amit feldolgozhatatlannak tartottam (később persze kiderült hogy nem az, mert feldolgozhatatlan nincs), mire bezártam magam a szobai stúdiómba és olyan elvetemült, elvont, sötét dolgokat írtam, amiket még soha. A közelebbi producer barátaim nem értették, és csak azt kérdezgették hogy mi történt. Egy valaki volt, aki teljesen megértette és akit lenyűgözött, amit csinálok, a kaliforniai DJ Broken Record, akire korábban én is felfigyeltem a cumbia/3Ball mesterművei miatt. Hosszas beszélgetéseink eredménye lett aztán a Dead Stare projekt. Az első kislemezünket a mexikói CassetteBlog adta ki és dicsérte a GenerationBass (a vezető global bass zeneblog - a szerk.). A pozitív visszajelzések hatására elkezdtünk dolgozni a második kislemezen is, majd egy közeli barátommal, SLEND-del összefogva neveztünk egy remixversenyre, amiből az lett, hogy az eredeti zene előadója, Billion Dollars felkért, csináljunk hivatalos remixet egy másik zenéjéből. Azóta csináltunk remixet DJ SuperStereo és Killo Killo balkán-dubstepes Martian című számából, jelenleg pedig dolgozunk a nagylemezünkön, amit idén mindenképpen be szeretnénk fejezni. Ami a zeneírást illeti, a legtöbb ötlet fejben születik, amikor éppen csend van. Folyamatosan a zenén gondolkodom, azon, hogyan lehetne minél eredetibb hangzásvilágot létrehozni bizonyos stílusok vegyítésével, és ezeket igyekszem megvalósítani, majd Edgar segítségével fejleszteni, mixelni és hangolni. 

Megjelenések: Dead Stare EP (CassetteBlog, 2014), From A Nightmare EP (BandCamp).

Küldetés: A legteljesebb mértékben kifejezni magunkat a zenénkkel, még akkor is, ha nehéz promótálni, mert annyira más, hogy nem igazán lehet bekategorizálni.

Jövőkép: Fellépések a legkülönbözőbb helyeken, illetve szeretnénk inspirálni az új, tehetséges producereket arra, hogy megcsinálják a legbetegebb szart, amit valaha is csináltak.

Mellékprojektek: Van/lesz pár kollaboráció tehetséges "kollégákkal".

Szexepil: Mindkettőnknek óriási, szerteszét álló haja van, de erre a kérdésre legjobban az LMFAO slágerével tudnék válaszolni: "I got passion in my pants and I ain't afraid to show it, show it, show it, show it. I'm sexy and I know it."

Legnagyobb eredmény, elismerés: Amikor a színtér legnagyobb, legelismertebb producerei, Munchi, Victor Niglio, vagy Wiwek elismerően írnak a zenénkről, az kihetetlen és leírhatatlan érzés!


A profiljuk mellé a Dead Stare interkontinentális duója tehát egy mixet is készített, melynek első fele a szerteágazó zenei gyökereiket összegzi drum'n'bass-től moombahtonon, speed garage-en és technón át Burialig, majd saját számaikból és remixeikből nyújt áttekintő szelekciót. A mix a számlista után hallgatható.

Dead Stare - Mix for Recorder.hu

01. Current Value - Dark Rain (Original Mix)
02. Mendez - Roots (Original Mix)
03. Phat Deuce - Zlatan (Original Mix)
04. Datsik x Munchi - Firepower x Sangungueo (ID Edit)
05. Burial - Untrue (Original Mix)
06. Munchi - Madre, No Llores (Original Mix)
07. Olive - You're Not Alone (Speed Garage Remix)
08. Jeff Mills - The Bells (Original Mix)
09. Proxy - Iron (Original Mix)
10. Dj X-Ess & Catscan - Love The Enemy (Original Mix)
11. Billion Dollars - Malcriado (Dead Stare Remix)
12. Dead Stare - From a Nightmare (Original Mix)
13. Dead Stare - With no Expressions or Emotions (Original Mix)
14. Dead Stare - ID (Original Mix)
15. Dead Stare - Waking Up (Original Mix)
16. Dead Stare - The Story (Original Mix)
17. Dead Stare - ID (Original Mix)
18. Dead Stare - ID (Original Mix)
19. Billion Dollars - Inmortal (Dead Stare x SLEND Remix)
20. Shino - Broken Phone (Dead Stare Remix)
21. Dead Stare - ID (Original Mix)
22. Dead Stare - Screaming (Dead Stare Moombahton Remix)
23. Dead Stare - ID (Original Mix)
24. Dead Stare - Someone Standing In (Original Mix)
25. Dead Stare - ID (Original Mix)
26. Dead Stare - The Bass Machine (Original Mix)
27. Dead Stare - An Otherwise Empty Room (Original Mix)
28. Dead Stare - At the Top of your Lungs (Original Mix)
29. Dead Stare - ID (Original Mix feat. SLEND)
30. DjSuperStereo feat. KilloKillo - Martian (Dead Stare Remix)
31. Dead Stare - Staring Directly at You (Original Mix)
32. Dead Stare - Outro

 

https://recorder.blog.hu/2015/02/14/magyarradar_exkluziv_mix_dead_stare
Magyarradar + exkluzív mix - Dead Stare
süti beállítások módosítása