buek_plakat_reszlet.jpg

DJ Bootsie több mint öt év szünet - a 2009-es, BBE Recordsnál megjelent Holidays In The Shade - után februárban jelenteti meg harmadik stúdiólemezét, amelynek In Solem Verti a címe és a tavalyi Rokka című, korábbi Bootsie-hangzástól bátran elrugaszkodó mókás klipdal vezette fel (valamint egy teljes élő bemutató, a hivatalos lemezbemutató pedig február 19-én lesz az A38-on). Az új album mellett azonban van más is DJ Bootsie tarsolyában, mégpedig egy filmzene, ami egy közösségi dokumentumfilmhez, a BUÉK - Egy közös film Magyarországról című alkotáshoz készült és a zenéje itt és most hallható.

buek_plakat_1.jpgA vs.hu által bemutatott BÚÉK egy közösségi dokumentumfilm, amelyet több mint 300 résztvevő és 12 filmes stáb felvételeiből szerkesztettek az alkotók, Kálmán Mátyás és Halász Júlia. A beküldött anyagok Magyarországon, 2013 szilveszterén készültek, van belőle interaktív változat is. A különleges film zenéjét DJ Bootsie készítette, arról hogy hogyan került a projektbe és miként írta meg az alább hallható zenét, meséljen ő maga: 

„Az akkori producer, Vajay Hajni keresett meg a filmmel, tetszett az ötlet, tetszettek a karakterek. Erős atmoszférájú film, a zene egy "támaszték" hozzá, ami a különböző hangulatok kontúrjait kiemeli. A filmzenében néhol a klasszikus ambient műfaj mentén haladtam, kezdetekben a hiphop mellett ez volt az egyik legvonzóbb stílus számomra. A zenei témákat nem a szilveszterre hegyeztem ki, hanem a történésekre, a szereplőkre. Az ünnep egy apropó, hogy "találkozhassunk" velük. Kívülállóként figyeltem a szereplőket, sokszor lassítva, merengőn, hogy milyen esendőek, különbözőek és mégis egy irányba tartanak. A várakozás, az öröm és a remény a legfőbb állapotok és érzések, amelyeket hangsúlyozni szerettem volna.”


DJ Bootsie e mostani remek filmzene mellett hamarosan kiadja harmadik albumát, In Solem Verti című korongot is, aminek az A38-on lesz a lemezbemutató koncertje február 19-én (Facebeook-eseményoldal), de előtte még egy Opera előtti utcabálon is dj-zni fog, február 14-én - Facebook-eseményoldal

a teljes, tíztételes DJ Bootsie-filmzene a BUÉK című filmhez: 


BUÉK - Egy közös film Magyarországról című alkotás teljes egészében: 

http://recorder.blog.hu/2015/02/06/premier_dj_bootsie_buek_filmzene
Premier! DJ Bootsie: "BUÉK" (filmzene)

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr657146023

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.