A gonosztól menekül a Lower Dens

2015.01.30. 13:07, Frontrecorder

lowerdens.jpg

A baltimore-i Lower Dens a második, 2012-es albumával hívta fel magára figyelmet és lett az akkori év végi listák fix szereplője, a Nootropics című lemezt mi is beválasztottuk a legjobbak közé. A zenekar viszont azóta szinte eltűnt a radarról, ám most bejelentette a visszatérését: március 30-án érkezik tőlük az új lemez, az Escape From Evil, amelyről egy dalt már meg is tudunk mutatni.

A Lower Dens tulajdonképpen a több hangszeren is játszó dalszerző-énekesnő Jana Hunter háttérzenekarából alakult ki. Hunter a kétezres évek elején indult lo-fis/folkos dalaival, melyekből Devendra Banhart kiadója, a Gnomonsong 2005-ben kiadott egy válogatást, amit még egy album és egy EP követett. A kétezres évek végére Hunter úgy érezte, belefáradt a koncertezésbe és egy időre leáll, a szünet előtti utolsó turnéjához zenészeket toborzott magának, és miközben összeszoktak rájött, hogy nem a turnézással volt baja, hanem azzal, hogy a dalait sokszor kényelmetlen érzés volt közönség előtt előadni. A Lower Dens így abból az elhatározásából született, hogy olyan zenét alkosson, amit örömmel oszt meg másokkal. A 2010-től fennálló zenekar még abban az évben megjelentette a bemutatkozó albumát Twin-Hand Movement címmel, és már itt nyilvánvaló volt, hogy neofolkot, indierockot és dreampopot ötvöző hangzásviláguk könnyen beszippantja a hallgatót. Ezt a hatást tovább fokozta a második lemez, a 2012 tavaszán kiadott Nootropics, amely krautrockos és űrzenés hatásokkal egy fokkal epikusabbá, emelkedettebbé tette a Lower Dens zenéjét. Az album szép kritikai sikere nem késztette gyors folytatásra a zenekart, mostanáig mindössze egy új dal jött tőlük 2013-ban, illetve Hunter közreműködött Trentemøller két évvel ezelőtti és Sharon Van Etten tavalyi albumán. Azért csak elkészült a következő lemez is, amelyen tíz szám kap helyet. A március 30-án megjelenő Escape From Evil társproducere Chris Coady volt (dolgozott többek közt Antlers-, Beach House- és Future Islands-lemezeken), de bedolgozott rá mások mellett napjaink egyik legfelkapottabb indiezenei guruja, Ariel Rechtshaid is. A kiadó szerint ez a Lower Dens eddigi legbátrabb. legmagabiztosabb anyaga, és az első beharangozó dal alapján úgy tűnik, hogy a legpoposabb is. Íme a Lower Dens szárnyaló, nyolcvanas éveket idéző új dala, a To Die In L.A.:



ez pedig a 2013-as Non Grata, amely rajta lesz a Lower Dens harmadik albumán:

Címkék: lower dens
https://recorder.blog.hu/2015/01/30/a_gonosztol_menekul_a_lower_dens
A gonosztól menekül a Lower Dens
süti beállítások módosítása