Trapzenével a gyerekházasságok ellen

2015.01.29. 21:51, subrecorder

rl_grime.jpg

A UNICEF segélyszervezet szívesen kollaborál különböző zenészekkel, de eddig főleg nagyon népszerű popsztárokkal állt össze (Katy Perry) egy-egy társadalmi problémára való figyelemfelhívásként. Most az afrikai gyerekházasságok elleni videójuk alá a menő amerikai bass music producer, RL Grime egy dalát vágták be.

Csádban a lányok 70%-át 18 éves kora előtt férjhez adják, esélyt sem adva nekik a továbbtanulásra. Nagyobb eséllyel halnak meg szülés közben, mint hogy eljussanak a gimnáziumig. A házasságnak Afrikában nagyrészt még mindig a családok vagyonának egyesítése és a társadalmi előrelépés segítése a célja, a frigy női tagja számára pedig a lehetőségek száma feleségként igen csekély. Legtöbbjük egész életét otthon tölti, kitörni onnan esélyük sincs. A UNICEF most erre a problémára hívja fel a figyelmet új videójában, mely alatt RL Grime tavaly decemberi debütáló stúdióalbumának egyik dala, az Always szól. A producer így nyilatkozott a segélyszervezettel való közös munkáról: "Mielőtt megkerestek, nem is hallottam erről a problémáról, így aztán miután beszéltek róla, boldogan vettem részt a kreatív folyamatban, remélem, minél több ember figyelmét fel tudjuk így hívni egy igenis valódi, sok országot érintő gondra. Azért választottam az Always-t a videó alá, mert úgy érzem, ez a dal képes átadni a helyzet komolyságát, de végig ott van benne egy nagyon fontos dolog: a remény sugara. Egy nagyon komor, mégis felemelő track ez."


A MODERAT A GYERMEKEK ELLENI ERŐSZAK MEGELŐZÉSÉÉRT KAMPÁNYOLÓ VIDEÓ ALÁ SZOLGÁLTATOTT ZENÉT.

A videóban egy fiatal lány történetét követhetjük végig, amint férjhez adják, majd az évek során teljes szociális izolációba kerül. Csakhogy körülbelül a kisfilm felénél a UNICEF visszacsévéli az időt, és megnézhetjük, mi történhetett volna, ha a házasság elmarad és a lányt a szülei hagyják tanulni, sőt, támogatják az oktatását. A videót Csád First Lady-je is rendkívül fontosnak tartja, az Afrikai Unió következő csúcsán be is fogja majd mutatni és beszél a problémáról a tagországok vezetőinek.


A UNICEF és RL Grime közös projektje, mely az afrikai gyermekházasságokra hívja fel a figyelmet:

Címkék: unicef trap rl grime
https://recorder.blog.hu/2015/01/29/trapzenevel_a_gyerekhazassagok_ellen
Trapzenével a gyerekházasságok ellen
süti beállítások módosítása