Félálomszerű elektronika a National gitárosának közreműködésével

2015.01.15. 14:06, Frontrecorder

rone_1.jpg

Február 9-én jelenik meg a Berlinben élő francia elektronikuszenei producer, a tavaly ősszel nálunk is járt Rone új albuma, melyen mások mellett közreműködik az amerikai National zenekar gitáros-dalszerzője, Bryce Dessner is, A vele készült Elle című szám pedig már streamelhető. Rone új dalait pedig mi is hallhatjuk majd élőben, március 13-án az Akvárium Klubban.

Rone, azaz Erwan Castex eredetileg filmes tanulmányokat folytatott Párizsban, de már akkoriban is, a forgatási munkák alatti szabadidejében folyton zenét írt. A filmszakot azért elvégezte, de miután egyik száma szerepelt a neves francia techno-producer, Agoria mixlemezén 2007-ben, majd ugyanez a trekk eljutott az kényes ízlésűeket kiszolgáló InFiné elektronikuszenei kiadóhoz, amely úgy döntött, meg is jelenteti, szemüveges hősünk végképp a zenei pálya mellett döntött. Rone azóta is hűséges az InFinéhez, az első lemeze 2009-ben jött ki (Spanish Breakfast), és bár ezen már az összes jellegzetes stílusjegyét felvonultatta - gyermekien szép dallamok, érzelmes harmóniák, analóg hangtájképek -, a hangzása itt még nem állt össze. 2011-ben Berlinbe költözött, és a német főváros atmoszférája megadta neki azt az inspirációs lökést, amellyel kiteljesedett-kikristályosodott a zenéje. A választott otthonában született Tohu-Bohu 2012 novemberében jött ki (kritikánk itt) és ez az album már világszerte a kedvencek közé emelte Rone-t, aki azóta szinte megállás nélkül turnézik, hol az egekbe húzó, hol az álomhatáron lebegő melodikus IDM/techno zenéjével újabb és újabb fejeket könnyedén elcsavarva. A "francia Jon Hopkins" közben azért talált időt a harmadik albumának rögzítésére, és hamarosan szabadon is engedi legújabb teremtményeit: a Creatures című lemeze február 9-én jelenik meg az IFiné gondozásában. Ezúttal minden korábbinál több vendégzenésszel dolgozott együtt, mint a japán avantgárd trombitás Toshinori Kondo, az előző lemezén is közreműködő francia csellista Gaspar Claus, a portlandi triphop-folktronica előadó Sea Oleena, a libanoni származású, hiphopot, dzsesszt és szülőhazájának tradicionális zenéjét ötvöző Bachar Mar Khalifé, vagy a National-gitáros Bryce Dessner. Utóbbi az Elle című nyugis szerzeményhez járult hozzá némi lágyan csengő gitárjátékkal. Castex néhány éve egy koncerten ismerkedett össze Dessnerrel, majd ennek folyományaként besegített a National Trouble Will Find Me című 2013-as albumába, ezt hálálta meg a zenekar gitárosa az új Rone-lemezen. A kettejük távkooperációjából létrejött Elle tökéletes zenei leképezése egy kellemes, mély álomból ébredésnek reggel; a félálomszerű állapotból úszunk szépen fel az éberségig, hogy aztán a szám végén a fanfárszerű fúvósokra nyíljon ki a szemünk az új napra.


a lemezről elsőként megosztott szám, a Ouija:


és az album trailere:

https://recorder.blog.hu/2015/01/15/felalomszeru_elektronika_a_national_gitarosanak_kozremukodesevel
Félálomszerű elektronika a National gitárosának közreműködésével
süti beállítások módosítása