„Ránézni a saját fejünk búbjára” – Szabó Balázs-interjú (2. rész)

2014.12.20. 18:14, rerecorder

szb_1.jpg

Szabó Balázs először zongorázni tanult, aztán gitározott és idővel a hegedűnél, majd lényegében szinte minden hangszernél kikötött, de közben bábszínészként több társulatnál is megfordult. A Suhancossal folkos hiphopot játszott, majd szólólemezt adott ki és 2009-ben megalakította a Szabó Balázs Bandáját. Az idén ötéves zenekar márciusi harmadik albuma, az Élet elvitelre című lemez remek fogadtatásban részesül, a változatos zenén túl nem kis részben a közönséget megszólító szövegek miatt is. A zenekar ötödik születésnapját idén ünneplő frontemberrel, Szabó Balázzsal készült kétrészes nagyinterjúnk első fele után itt a második rész, amelyben külföldről, közreműködőkről, tervekről esik szó - sok más mellett.

- A sikeres koncertek, a szóbeszéd és a szórványos rádiós megjelenések következtében egyre gyorsabban nő a zenekar ismertsége. Szerinted ez meddig növekedhet még? A zenétek legfontosabb jellemzői, a népzenei motívumok beemelése, a sűrű műfaji ugrálások és a már említett szövegcentrikusság nem éppen a klasszikus rádióbarát pop ismérvei és ennek ellenére szélesedik a táborotok.

szbb_4.jpg- Nincs egy olyan biztos jövőképem, amit le tudnék szúrni az asztal közepére. Nagyon sokszor meglepett már a közönség, mind a szeretetük, mind a figyelmük. Az, hogy mennyien jönnek el koncertekre, mennyien vesznek lemezt, töltenek le legálisan, vagy nem legálisan, mennyien írnak és a többi. Ha most mondanék valamit, biztos nem úgy lenne, akár pozitív, akár negatív irányban. Tudom, hogy ennek a történetnek megvannak a határai, már csak azért is, mert maga az országhatár is elég szűkös keretet ad nekünk. Nagyon hamar be lehet járni a városokat, ha az ember elindul élőzenével. Azt gondolom, hogy azért még sok dolog áll előttünk, de hogy hol a határ, azt úgyis látni fogjuk. Talán soha nem is akarom megtudni, hogy hol a vége. Az biztos az lesz, ha magunk maradunk a koncerteken (nevet).

- Említetted a külföldet, ami pont aktuális, hiszen januárban ti képviselitek Magyarországot az Eurosonic nevű nemzetközi zenei seregszemlén. De ugye abból, hogy ilyen szövegcentrikus a Banda, következik, hogy a zene egy fontos komponensét nem fogják tudni kezelni külföldön. Mit gondolsz, nem magyar nyelvterületen meddig lehet eljutni ezzel a zenével?

- Az biztos, hogy odakint a népzene lesz a kapaszkodó a mi történetünkben. Már játszottunk mondjuk határon kívül, de akkor is csak tejfoggal haraptunk, hiszen erdélyi turnéról, meg magyarlakta vidékekről beszélünk. Ezeken volt szerencsém beszélgetni néhány olyan emberrel is, aki nem tud magyarul, és megkérdezni őket, hogy tetszett nekik, illetve egy-két külföldi barátomat is elcipeltük már koncertre, mert kíváncsi voltam, hogy mit szólnak hozzá. Pontosan emiatt, mert én sem tudom elképzelni, hogy az egyik támaszkodóláb nélkül hogyan áll meg a háromlábú szék. Valamilyen hatást mindenképpen közvetít, ezt tudjuk, de majd januárban fog igazán kiderülni, hogy mennyire izgalmas mindez egy külföldi számára. E tekintetben sincsenek nagyon nagy ábrándjaim, de az jó lenne, ha kicsit oda tudnának figyelni arra, hogy egy kicsi országból egy kicsi nyelvvel érkezett történet ez, hogy legalább a hangulatát, meg a gondolatiságát megéreznék. Hiszen, ha nézek egy afrikai zenekart, akkor nekem sem hiányzik, hogy angolul énekeljenek, mert elkezdenek játszani és az ember már öt másodperc múlva érzi, hogy mezítláb áll a földön, fúj a szél és zsiráfok mennek el a háttérben. Azt gondolom, mi ebben vagyunk benne, akik itt élünk, nekünk ez az anyaföld, meg az anyanyelv, nekünk ez a természetes, nem is tudunk rá külső szemmel nézni, és majd amikor így lesz, akkor azonnal megtörténhet az a csoda is, hogy ránézünk a saját fejünk búbjára.


ÉS AZ ÉV EGYIK LEGJOBB KLIPJÉT LÁTTAD MÁR? A SZABÓ BALÁZS BANDÁJA KÉSZÍTETTE.


- Maradva egy kicsit ennél, az idei albumon szerepelt ugye egy belga énekesnő, Julie Rens. Milyen élmény volt vele dolgozni, hogyan tudtál a te világodba beleengedni egy másik nyelvvel egy másik embert?

- Hát nagy kaland volt. Az ötlet onnan jött, hogy amikor elkészült a dal, már akkor elkezdtem fürdőszobai énekléssel kamufranciát ráereszteni, mert nekem valahogy adta magát. Én csak viccnek gondoltam az egészet, de a menedzserem komolyan vette, megkereste az éppen Brüsszelben tanuló Harcsa Veronikát, aki meg aztán megadott néhány kontaktot Belgiumban. Közülük választottuk ki Julie-t, mert annyira elragadó egyéniség és ez átjön szerintem a felvételen is. A közös munka úgy nézett ki, hogy ő is elküldte az ő részét, én is az enyémet, szóval a modern technika segítségével zajlott az egész és sokáig nem is találkoztunk személyesen. Aztán meghívtuk Magyarországra, fellépett velünk a budapesti lemezbemutatón és még egy-két alkalommal, eközben próbáltuk neki megmutatni, milyen is ez az ország, legalábbis az esszenciákat átadni belőle. Tervben van, hogy még fogunk együtt dolgozni, úgyhogy nem is kell róla múlt időben beszélni.

szbba_2.jpg


- Az idei lemezen a nagy újdonság az volt, hogy Weyer Balázs személyében volt egy zenei rendező az albumon (ő Recordernek is munkatársa, a Világrecorder rovatot viszi – a szerk.). Ő hogyan jött a képbe, és miért érezted szükségét egy producernek? Eddig mindig eléggé egy kézben összpontosuló projektnek tűnt a zenéd.

- A Balázs személyét alapvetően a menedzseremnek, Lilinek köszönhetem. A lemezkészítés utolsó fázisában csatlakozott hozzánk. Nagyon sokat gondolkoztunk azon ki legyen, és tudtuk, hogy neki elég sok zenei dologhoz volt már köze, sok zenekar átfut a kezei között. Szerettem volna egy olyan külső partnert, aki nem elfogult, aki nem hallotta már ezerszer a dalokat, mint mi. Egy idő után az ember belevakul még abba is, ami ott van az orra előtt. Mivel még nem csináltam ilyet, ezért nem tudtam, hogy fog elsülni ez a dolog, de Balázs egy hihetetlen figura, és nagyon elegánsan, nagyon jól kezelte ezt a szituációt. Ahogy az egész zenekar is, mert még ők sem dolgoztak úgy, hogy van egy külső ember, aki még az utolsó pillanatban is próbál ötletelni. Tehát ő részben megnyugtató szerepet töltött be, segített helyre rakni az utolsó simításokat, amivel az ember néha nagyon el tudja rontani, és persze olyanokat is mondott, amire nem gondoltam volna. Jó, hogy volt egy ilyen beszélgetőpartner ebben a történetben, aki ugyanakkor nem telepedett rá, nem akarta átformálni az egészet. Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy próbáljon ki egy ilyen külső fület, aki ilyen elegánsan tud hozzányúlni a dolgokhoz. Az mindig jó. Azt gondolom, hogy lesz még dolgunk vele.


- És koncerteken hogy áll össze ez a sok minden, amiből kijön a zenétek? A dalaitokban mindig benne van a lehetőség, hogy nagyon elmenjen az örömzenélés irányába, ezt koncerten elengeditek?

szbb_elet_el.jpg- Annyira még nem dobtuk be a lovak közé a gyeplőt, de olyan már volt, hogy egy hibából kifolyólag mindenki máshogy gondolta, és akkor lett egy teljesen új rész a dalban. Persze nagyon adná magát, hogy ez kialakuljon. Én azért azt gondolom, hogy jó bizonyos értelemben kordában tartani a dolgokat, és nagyon nehéz eltalálni jó ízléssel ezeket a momentumokat – akár egy szólóról beszélünk, akár egy zenei részről. Pontosan azért, hogy hogyan ne fáradjon el. Úgyhogy inkább biztonságba tudom a kis csipet csapatot a színpadon, és csak olyan meglepetéseket szoktam én is beleiktatni, amiről tudom, hogy követhető. Persze ez is közönségfüggő, van úgy, hogy jobban kell koncentrálni, van úgy, hogy bulisabban sikerül a koncert.


- A többi dologra most mennyi időd jut? Értem ez alatt például a táncházazást, amit csináltál Kecskeméten is.

- Amikor eljöttem Kecskemétről, akkor otthagytam a táncházamat, és azóta még nem találtam újat, de az ottaniban szerencsére átvették a stafétabotot, viszik tovább. Budapesten még nem volt táncházam, de nagyon szeretném: szóval előbb-utóbb úgyis lesz, nem hagyom magam (nevet). Az tény, hogy rengeteg remek táncházas muzsikus van itt Pesten, úgyhogy nem szenved a város táncházhiányban. Más a történet, mint egy kisebb vidéki városban, ahol gyakorlatilag úgy kell lasszóval fogni a népzenészeket. Nekem hiányzik, mert nagyon szeretem azt a légkört és nagyon fontos számomra az a fajta összecsiszolódás a táncosokkal, az emberekkel, ami a táncházakban tapasztalható, vagy azokra jellemző. Világ életemben kis klubos táncházakat csináltam, ahol amellett, hogy egész este muzsikáltunk, azért jutott idő pajzán mesékre, versekre is, és ha majd Budapesten is lenne egyszer ilyen, az is hasonló szellemiségű lenne.

szbb_3.jpg


- Mielőtt felköltöztél Budapestre, és otthagytad a bábozást, azt nyilatkoztad, hogy van benned egyfajta félelem azzal kapcsolatban, hogy vajon bejön-e gyakorlati szempontból ez a lépés. Elmondható, hogy jól fut a szekér és jó döntés volt teljesen beleállni a Szabó Balázs Bandájába.

- Azért még így is sok minden van mellette, de tény hogy ez a vezérhajó. Most épp bábszínázakba írtam zenéket darabokhoz, azokkal foglalatoskodtam esténként, és játszom azért ugyanúgy egyedül is, vagy egy-egy különleges helyszínen kisebb felállással, vagy az Accord Quartett-tel csendesebb, akusztikusabb zenét. Néha még sikerül gólyalábaznom is, olyankor nosztalgiázom egyet a régi szép időkről, de tény, hogy már nagyon sok mindent nem tudok elvállalni úgy, mint régen, mert sok az utazás és a jövés-menés, hála a jó égnek. Nem is mertem ábrándozni arról, hogy majd egyszer így alakul, de nagyon jó érzés, hogy mindez fölfalja a napjaimat. De nem is vagyok rest nekifogni a munkának, úgyhogy most zajlik rendesen minden.


interjú:
Csada Gergely
fotók: Nagy Márton, Gyarmati Lili, Bonyhádi Zoltán


a Szabó Balázs Bandája legközelebb márciusban lép fel Budapesten egy dupla A38-as koncerten, március 20-21-én, Facebook-eseményoldal


az idei lemez, teljes egészében: 

https://recorder.blog.hu/2014/12/20/_ranezni_a_sajat_fejunk_bubjara_szabo_balazs-interju_2_resz
„Ránézni a saját fejünk búbjára” – Szabó Balázs-interjú (2. rész)
süti beállítások módosítása