18+ Marilyn Manson egy gusztustalan gumicső, de nincs köze Lana Del Rey megerőszakolásához

2014.12.20. 11:54, subrecorder

marilyn_manson.jpg

Január 20-án tér vissza Marilyn Manson, szám szerinti tizedik albumával, amely The Pale Emperor címen fog megjelenni. A lemez második kislemezéhez most videó is készült, ebben Manson egy nőket felfaló gumicsövet alakít, igen meggyőzően. Az énekes azonban nem feltétlenül csak hivatalos új anyagával került a hírekbe mostanában. Most akkor ki erőszakolta meg Lana Del Rey-t?

Manson legutóbb 2012-ben jelentkezett albummal (Born Villain), de egyébként a nagy sikereket hozó 90-es évekbeli és az évezredfordulón kiadott lemezei óta is rendíthetetlenül jelenteti meg korongjait. Ezek hol a korai indusztriál hangzáshoz, hol pedig a glam-korszakához térnek vissza, újdonságot viszont már egyiken sem érdemes keresni - legalább hét-nyolc éve. Minek is, Manson már bőven letette az asztalra azt, ami miatt érdemes emlékezni rá, tőle minden új zene már csak plusz, amire majd pár év múlva úgysem emlékszik senki. Meg hát, ki ne látná, rég eljárt már az idő az előadó által okozott sokkfaktor felett is, ma már egy Mechanical Animals-féle borító nem váltana ki akkora botrányt, mint annak megjelenésekor. Az új album eddig megjelent két dalában, a Third Day Of A Seven Day Binge-ben és a most videóval ellátott Deep Six-ben is minden marad a régiben, igazából mindegyik íródhatott volna mondjuk '92 óta szinte bármelyik évben. Az új klipben nagyjából annyi történik, hogy a meglepően felpuffadt arcú Manson (vagy csak most lenne egészséges?) néha egy fekete, tekergő gumicsővé változik, amely szépen bekebelez néhány, ezt láthatóan nagyon élvező meztelen nőt, akiknek nincs mellbimbójuk, mindeközben pedig a szokásosnál talán egy kicsit keményebb indusztriál alap szól.


MARILIYN MANSON ELSŐ, VALÓBAN KORSZAKOS LEMEZÉRŐL ITT ÍRTUNK BŐVEBBEN.

Néhány hete viszont Manson mással került a zenei magazinok főoldalára, mégpedig egy kiszivárgott videórészlettel hozták összefüggésbe, amelynek egy jelenetében Lana Del Rey-t lassított felvételen megerőszakolják. Történik egyébként más egyéb elég durva dolog is a háttérben, de természetesen ez volt az, amit mindenki felkapott. Bár Marilyn Manson egy kiadatlan klipjeként hozták ki, a képsorok alatt zene gyakorlatilag nem volt, az egyetlen nyom, amin haladni lehetett, hogy állítólag Eli Roth filmrendező (Hostel) állt a kamera mögött. Manson aztán néhány napja tisztázta a körülményeket. Az elején ugyan tagadta, hogy bármi köze lenne a videóhoz, végül elismerte, hogy valóban forgattak Del Rey-jel, viszont nem ezt a jelenetet, és végül nem is lett semmi a közös munkából, mert szerinte az énekesnő borzasztó problémás volt. Az, ami kiszivárgott, több különböző, nem egymás mellé szánt felvétel ismeretlen személy általi összevágása, de a képsorokat valóban Roth rendezte, csak éppen soha nem tervezték őket nyilvánosságra hozni. A felvételt az internetre feltöltő csapat, a Sturmgruppe egyébként azt nyilatkozta, hogy csak a legvisszafogottabb náluk lévő anyagot adták ki, ennél sokkal keményebb jelenetek vannak a birtokukban. Az ellentmondásos mozgókép a cikk legvégén nézhető.

ÉS HOGY MILYEN LANA DEL REY MEZTELENÜL? NEM SOK ILYEN KÉP VAN RÓLA, ÍME A LEGJOBB.

Marilyn Manson új videója, melyet Bart Hess rendezett:


a kiszivárgott Lana Del Rey-es felvételek, csak erős idegzetűeknek ajánljuk:

https://recorder.blog.hu/2014/12/20/18_marilyn_manson_egy_gusztustalan_gumicso_de_legalabb_nincs_koze_lana_del_rey_megeroszakolasahoz_ke
18+ Marilyn Manson egy gusztustalan gumicső, de nincs köze Lana Del Rey megerőszakolásához
süti beállítások módosítása