„Viccnek gondolni a dalaimat teljes félreértés” – Ariel Pink-interjú

2014.12.16. 16:05, rerecorder

ariel_pink_grant_singer_2.jpg

Mint az már 2014-es év végi listánk alapján kiderült, a Recorder kedvenc idei lemezét Ariel Pink készítette - pom pom címmel. Los Angeles-ben hívtuk fel a twitteres szócsatái és egyéb botrányai miatt mostanában trollkodással is vádolt dalszerző-előadót, aki a – részben talán önmaga által is – ráaggatott szerep helyett háromnegyed órában a lehető legnormálisabban osztotta meg velünk világlátását. Meg azt, hogy a tervek szerint jövőre Magyarországon is fellép, vagy hogy épp Charli XCX-szel és Sky Ferreirával dolgozik, és hogy lesz egy közös lemezük John Mausszal. A Recorder idei utolsó számának kibővített címlapinterjúja.

- Mi a legkorábbi zenei emléked?

ariel_pink_korai.jpg- Talán egy filmben vagy rajzfilmben hallhattam először zenét, de lehet, hogy korábban volt az, amikor az apukám énekelt nekem jiddis nyelven zsidó dalokat. Ezt rendszeresen megtette. (énekelni kezd)

- Klezmert?

- Nem vagyok benne biztos, talán, azt hiszem klezmert. Biztosan hallottam ekkoriban héber imádságokat, énekeket is. De ezen kívül spanyolul is sokat énekelt, mert ő mexikói származású. Mindenféle dalokat (egészen hosszan elénekel egyet spanyolul), vagy például spanyolul a Happy Birthday-t. Valószínűleg ezek voltak a legelső dalok, amiket hallottam. Ami a popzenét illeti, az meg bármi lehetett, ami szólt a rádióban, később talán Michael Jackson lett az, akit be tudtam azonosítani, hogy „na, őt biztosan hallottam már a rádióban!”


- Milyen zenék hallgatása vezetett el ahhoz, hogy hangszert fogj a kezedbe?

- Azt hiszem, nem volt egyetlen kiemelhető hatás. Egy hatalmas hatáshalmaznak képzelem életem első tíz-tizenöt évét, ami egyben, mindenestől vezetett ahhoz, hogy zenélni kezdjek. Pontosabban talán nem is volt ilyen hatás, hanem valahonnan máshonnan jöhetett a késztetés, mert az első dalomat tíz évesen írtam, és akkor még tényleg nem volt semmilyen zenei tapasztalatom. Ekkoriban a hard rock és a heavy metal kezdett érdekelni, ilyen zenekarokat hallgattam, és persze jöttek a hagyományos lépcsők, MTV, rádióhallgatás, lemezek, egyre megszállottabban és persze mivel mindez a nyolcvanas évek végén történt velem, így nagyon fontos hatás volt az egész akkori korszak.

ITT EGY MEGDÖBBENTŐ ARIEL PINK-SHELFIE!


- A zenélés mellett nálad a zenerögzítés is nagyon hamar fontos része lett a folyamatoknak, mi inspirált szobademók készítésére?

- Az, hogy középiskolás koromban beleszerettem a Throbbing Gristle, a Cabaret Voltaire és hasonló együttesek zenéibe és munkamódszereibe. Egyértelműen ezek inspiráltak arra, hogy én is komplett dalokat vegyek fel otthon. Az ő felvételeik nyersességét hallva gondoltam, hogy én is ezt szeretném csinálni és talán képes is lehetek rá. Meg persze nyilvánvalóan a punk. Fogalmam sem volt, hogyan kell rendesen gitározni, de ettől független csak elkezdtem dalokat rögzíteni. Diktafonba énekeltem kezdetleges szövegeket, a számítógép nyomtatóját kapcsolgattam ki-be, az volt a ritmus. Minden, amit ekkoriban csináltam nagyon sötét volt, nagyon rémisztő akart lenni. Imádtam a horrorfilmeket, azoknak a hangjai is nagyban inspiráltak.


- Ezek a szobademók aztán nagy számban szaporodtak, mígnem 2004-ben leszerződtetett az Animal Collective kiadója, a Paw Tracks. Eddig a pontig jószerével alig néhányan hallották a dalaid, de innentől azért lényegesen nagyobb figyelmet kaptál. Megváltozott ekkor, ahogyan dalokat írtál, lemezanyagokat vettél fel?

arielpinkdoldrums_review_3_3_2011.jpg- Azt hiszem, két részre oszthatnám a karrierem. Vagy nem is, legyen inkább három. (elneveti magát) Amikor leszerződtem a Paw Tracks-szel, akkora már rengeteg lemezanyagom készen volt, néhány megjelent kazettán, néhányat másolt cd-n küldözgettem lemezcégeknek – nagyon szerettem volna, ha kapok egy szerződést – jó néhány pedig csak arra várt, hogy egyszer majd megjelenjen. Szóval ott álltam rengeteg kész zenével. Ami ekkor először megjelent, a The Doldrums, az a második lemezanyagom volt és még 1999-ben rögzítettem. Szóval, amikor elkezdett megismerni a közönség, akkor egyáltalán ne voltunk szinkronban. 2004-ben már nagyon távol jártam ettől az anyagtól, számos másik lemezem is készen volt, úgyhogy nem kellett aggódnom a folytatás miatt. Sorban adhattuk ki az albumokat, nem is mindig a rögzítések sorrendjében. Ekkor kezdődött az, hogy összeraktam egy zenekart és elkezdtünk koncertezni, és mivel számtalan anyagom várt kiadásra, nyugodtan koncentrálhattam erre. 2004 és 2009 között nem is vettem fel semmit, még a dalírást is abbahagytam. Az volt a tervem, hogy összerakok egy jó zenekart és megpróbálok leszerződni egy komoly kiadóhoz. Ez két teljesen eltérő korszak volt, hiszen korábban csak zenét szereztem, dalt írtam, felvettem azokat, de soha nem játszottam élőben, ekkor meg pont fordítva. A harmadik korszak akkor kezdődött, amikor 2009-ben szerződtem a 4AD-vel és újra elkezdtem dalokat is írni.


- Viszont a 4AD-nél kijött első lemezed, a 2010-es
Before Today még jórészt régebbi dalokból állt, nem?

ariel_before.jpg- Tulajdonképpen az még kizárólag régi szerzeményekből állt, csak soha nem jelentek meg, és mindent felvettünk újra. Szándékos volt, hogy ekkor már olyannal álljak elő, amit a legtöbb ember még nem ismerhet, de azok a dalok is 2004 előtt születtek, viszont jó részüket már játszottuk élőben. Ekkor voltam először stúdióban a zenekarral és féltem attól, hogy teljesen új dalokat rakjunk össze az elejéről, inkább azokhoz nyúltunk, amiket már részben játszottunk, részben pedig nem, de készen voltak, csak formálni kellett őket.


- Abban az időszakban, amit a Paw Tracks-nél 2004-től kijött lemezek és a 2010-es
Round And Round című dalod – ami, ha nem is mainstream értelemben, de nagy sláger lett – fog közre, volt olyan pont, amikor elkezdtél türelmetlenkedni, hogy mikor fedeznek már fel, mikor kapok már komoly szerződést?

- Határozottan megvolt bennem ez az érzés. Eléggé csalódott voltam. Eleinte azt remélem, hogy pár újra kiadott lemezem után, már úgy 2006 körül elkezdenek kapkodni értem a kiadók, de nem volt semmi érdeklődés. Kicsit le is lohasztott, mert jó kritikákat kaptam, azt hittem, hogy be fog robbanni a dolog, de egyáltalán nem így történt. Később jöttem rá, hogy a probléma az volt, hogy nem vettem komolyan a koncertezést. Az emberek szerették a lemezeket, de élőben közel sem teljesítettünk jól. Eleve azért kezdtem el koncertezni, mert így tudtam pénzt keresni a zenével, de sem a zenekar nem volt túl erős ekkor, sem az én hozzáállásom nem volt megfelelő. Így aztán nem hogy nem robbant be a dolog, de nagyon gyorsan elkezdtem a már meglévő kisszámú közönségemet is elveszíteni. Rádöbbentem, hogy újra kell szerveznem a zenekart jó zenészekkel és muszáj lesz gyakorolni is, máskülönben végem. Amikor még nem koncerteztem, hanem csak zenét készítettem, azt imádtam, ami viszont ekkor volt, azt nem szerettem. Rá kellett kényszerítenem magam arra, hogy gyakoroljak, és olyan koncerteket adjunk, amivel visszaszerzem a közönséget. 2008-tól, két éven át megállás nélkül turnéztunk és végül sikerült a lemezcégek érdeklődését is felkelteni, de ekkor meg ott volt a kérdés, hogy vajon tudok-e még dalt írni? Mert ekkor már nagyon régóta nem szereztem egyetlen számot sem. Aztán elég lassan indultam be újra, de úgy érzem, ezzel az új lemezzel magamra találtam.


ariel_pink_s_haunted_graffiti_-_mature_themes.jpg- Viszont a 2012-es
Mature Themes-en már nagyrészt új szerzemények szerepelnek, azt nem tartod a dalok terén erősnek?

- Nagyrészt új szerzemények vannak rajta, plusz talán három darab 2004 előtti dal. De akkoriban még nem éreztem rá újra a dalszerzés ízére, azok a számok még kissé élettelenek számomra, a mostani pom pom dalainak megszületésekor viszont ismét azt éreztem, mint, amikor először elkezdtem beindulni a korai számaimmal. Visszajött az érzés. Régen tényleg megállás nélkül írtam és felvettem. Az sem számított, ha rossz napom volt, felvettem, ami kijött belőlem úgy, de ezt már egyáltalán nem csinálom. Eleve korlátozott, hogy mikor dolgozhatok egy stúdióban és az ihlet sem talál meg minden percben. Viszont most ismét élveztem, hogy dalokon dolgozok, egyszerűen csak gyűjtögetem a legjobbakat, és amikor úgy éreztem, hogy most már van elég, akkor azt mondtam, hogy kész a lemez. Azt hiszem, ez a legjobb út számomra.


- Idei albumod, a
pom pom az első a karriered során, amelynél felmerült, hogy végig külső producerrel, Kim Fowley-val dolgozol, ám ez végül nem valósult meg. Eddig szinte mindig a magad ura voltál, elkezdett érdekelni, hogy más mit tehet hozzá a zenédhez?

- Őszintén? Ez nem igazán érdekelt. Persze, felmerült, hogy Fowley lehetne a lemez producere, és nyilván kíváncsi is voltam, hogy milyen lenne így dolgozni, de sok mindenben különbözött a véleményünk. Ő a maga zenészeit szerette volna bevonni, én azt mondtam, hogy az én zenészeim jobbak, és volt még csomó más, ami nem is érdekes. Persze nyitott voltam, mint ahogyan mindig nyitott vagyok arra, hogy más zenészekkel kollaboráljak. Már eleve nem egyedül veszek fel lemezeket, mint karrierem elején, sőt, ha nem dolgozhatnék másokkal, alighanem már abba is hagytam volna. Azért csinálom, mert másokat is boldoggá tesz a közös munka, már egyáltalán nem kizárólag rólam szól az egész, és persze mások sokkal jobbak nálam bizonyos dolgokban. Szerintem külső producerrel már csak azért sem fogok próbálkozni, mert a dalíráson kívül ez az, amivel a leginkább szeretek foglalkozni. A Before Today-en volt még segítő mellettünk, Sunny Levine, aki Quincy Jones unokaöccse, de a Mature Themes-en már nem, az a lemez sokkal inkább a zenekarról szólt, míg a pom pom sokkal inkább rólam.


- Ez az oka, hogy már a Haunted Graffiti nélkül, csak Ariel Pinkként adtad ki?

- Igen, pontosan.


HÁNYADIK LETT AZ ARIEL PINK'S HAUNTED GRAFFITI ELŐZŐ ALBUMA A RECORDER 2012-ES ÉV VÉGI LISTÁJÁN? ÉS A BEFORE TODAY A 2010-ES LISTÁN?

 


- Azt olvastam, hogy a dalszerzésben a szövegírás az, amivel a legtöbbet küzdesz.

- Elég nehéz rész, nem az van, hogy nem szeretem csinálni, de sokszor valóban küzdök vele. Nagyon fontos rész, de sokszor nehéz megírni azt, amit érzel, anélkül, hogy túl nyilvánvaló lenne. Ha ki kell fejeznem valamit, soha nem tartom a számat, de sokkal nehezebb mindezt megfogalmazni egy dalban nem direkt módon. A dalszövegírást általában a lemezfelvétel legvégére tartogatom, mert akkor már muszáj kiírnom magamból és mivel azonnal rögzítjük is, nem lesz rajta mód változtatni, és ez általában elvezet a helyes megoldáshoz. Ha korábban fogok hozzá a dalszöveghez, akkor túl sokat agyalok rajta, túl sokszor megváltoztatom és a végén teljesen elveszik az eredeti ötlet. Ez az azonnaliság sokkal közelebb áll ahhoz, aki amúgy is vagyok.


ariel_pink_pom_pom.jpg- A
pom pom jellemzően – és meglepően – negatív brit kritikáiban rendszeresen kiemelik, hogy a dalszövegek túlzottan gyerekesek, bolondosak, valójában viszont egy gondosabb meghallgatás még egy nem angol anyanyelvű számára is nyilvánvalóvá teszi, hogy ez maximum csak a dalok felszíne, mint ahogy a kíméletlen részek (például a Not Enough Violence-ben) is csak továbbgondolásra kellene, hogy késztessenek.

(közbevág) - Mutatták nekem ezeket a kritikákat, és azt gondoltam, hogy szégyellniük kellene magukat ezeknek az újságíróknak. A britek komolyabban veszik a zenét, mint az amerikaiak. Mindig is ez jellemezte az angol sajtót, hogy komolyságot vittek az zenéről szóló írásaikba, ami jó. Bárki más, aki esetleg Etiópiában vagy Magyarországon hallgatja az albumot, talán nem fordít annyi figyelmet a szövegekre, talán nem az, ami elsőre leteríti, de úgy látszik az angolokat általában igen. Viszont azt sejtem, hogy a pom pom elbizonytalanította őket és végül inkább nem gondoltak komolyabban a szövegek mögé. Persze viccnek gondolni a dalaimat teljes félreértés. Nem azok, nem komolytalanok, nagyon is komolyak. Ugyanakkor az, hogy a dalszövegek játékosnak tűnnek, az csak egy illúzió. Sokkal sötétebbek annál, mint azt bárki is komolyan merné venni. A brit sajtóban szerintem most erősen benne van az a félelem, hogy nem akarnak többé gyermekbántalmazókat támogatni, ezért túlóvatoskodásba váltottak. Megpróbálnak a lehető legtávolabb állni attól, akiről azt gyanítják – egy teljesen érthetetlen feltételezés alapján –, hogy a világ legsötétebb dolgaira is képes, pontosan azért, mert hosszú éveken át támogatták a cikkeikkel azokat a hírességeket, akikről sorra derül ki, hogy például gyerekeket bántalmaztak. Így aztán a bűntudatuk miatt – a sulykot jócskán elvetve – például engem is most, biztos-ami-biztos, egy bohócnak állítanak be.


- Azért is akartam erre rátérni, mert azt olvastam, hogy nagyon szereted az olyan zenéket, amikben az idegen nyelv miatt nem érted a szöveget. Ezt a hatást megpróbálod esetleg a saját dalaidba is beemelni? Mennyire igyekszel a zene és a szöveg összeépítésével az együttes hatás kihangsúlyozására?

- Pontosan ez a célom. Azt hiszem egyébként, hogy a brit sajtó azért szerette és fogadta pozitívan az első, Paw Tracks-nél megjelent lemezeimet, mert azokon nem lehetett éretni a szövegeket. Szinte arra voltak kényszerítve, hogy külföldi zeneként hallgassák és szerintem a világzene is azért népszerűbb náluk, mert nyitottak az idegen nyelvűségből eredő hatás befogadására. Persze, amikor megértették a szövegeimet, akkor egyből mást gondoltak. A korai lemezeim anyaga mintha évszázados, rögzült kultúrák prezentálása lett volt, mintha egyfajta ’halott pop’ kelt volna életre és ez intellektuálisan is izgalmasnak tűnt, viszont a pom pom a jelenre reagál, arra, ami épp most történik, ráadásul úgy, hogy meg is szólít, és nem pedig elkeni a dolgokat. Na ezt sokkal nehezebb megemészteni.


- Ha már a sajtónál tartunk, nagyjából mindenki tudja, hogy a lemezmegjelenés körüli nonszensz zenészhírek mindig az eladást ösztönzik, viszont a Twitter korában ezek gyorsan kikerülhetnek az irányítók kezéből, mint esetedben most a Madonnáról szóló részben negatív kommented, ami aztán váratlan irányokba viszi a kommunikációt.

ariel_pink_grant_singer_3.jpg- Lényegében olaj a tűzre. Amiből akár komoly erdőtűz is lehet, pontosan azért, mert például egy twitteres szóváltás valós időben történik, valós szereplők között és senki sem tudja, hová lyukadhat ki. És ami azt illeti, ez valóban sokkal közelebb van a valósághoz, mint amikor a hírek szereplői még nem tudták irányítani azok tartalmát, hiszen az esetek többségében nem pr-osok, hanem az igazi szereplők pötyögik be a 140 karaktereket a saját telefonjukon, és válaszolnak a reakciókra, amikre megint csak az igazi szereplők reagálnak valahogyan. Ma minden fénysebességgel történik, ugyanakkor a dolgok iránti érdeklődés is szupergyorsan lanyhul. Az emberek túlstimulálása miatt számukra semmi sem tart tovább annál az időnél, amennyi a szemük odafordítása és egy adott név felfogása között eltelik. És ez nagyon sokat elárul arról, hogy mennyire a szemünk rabjai vagyunk. Odanézés, érzékelés, felejtés. Az emberek ma rengeteget olvasnak, főleg nagyon rövid szövegeket, folyamatosan a státuszfrissítéseket nézik, de nem beszélgetnek arról, amit olvastak, nem dolgozzák fel, hogy mindez hogyan hat rájuk. Például ha arról olvasnak, hogy mit gondolok Madonnáról, hogy mi történt köztem és a menedzsmentje között, akkor nem ezen gondolkoznak el, nem az erről szóló gondolataikat adják tovább, hanem elakadnak ott, hogy Ariel Pink beszólt Madonnának. Természetesen azt gondolom, hogy ez az egész teljesen érdektelen, és hogy az újságírók – és persze a nagyobb képet tekintve a média egészében – nem mindig vannak tisztában azzal, hogy egy-egy mondat megfogalmazásával mennyire tudják befolyásolni, manipulálni a dolgokról való véleményalkotás, jobb esetben gondolkodás menetét. Persze sokszor meg tisztában vannak, de az már a tiszta manipulálás terepe. Mindez pedig számomra az egyik legjobb magyarázat arra, hogy milyen az a világ, amiben élünk. Száz éve, a mostani állapothoz képest még nagyon kevés ember tudott olvasni, de aztán a világ valahogy az olvasásban látta meg a jövőt, „ha dolgozni akarsz, muszáj tudnod olvasni!”, mert a fejlődéssel majdnem az összes munka is ebbe az irányba haladt. Ez vezetett mára oda, hogy ha egy gyerek nem tanul meg olvasni, az olyan, mintha nem tanulta volna meg, hogyan kell használni a vécét. Ha ma valaki nem tud olvasni, az olyan mintha nem lépné át az anális fázist. Az ember életében az egyik legnagyobb lecke, hogy elfogadja azt, hogy nem kell sírni, hanem el kell menni egyedül a mosdóba és elintézni a dolgaidat. Ha ezt nem teszed meg, akkor nem lehetsz része a társadalomnak. Az olvasás rögtön ez után következik. Bizalom kell hozzá, részt kell venni benne, még lehet, hogy keményen dolgozni, netán szenvedni is kell hozzá, hogy eljuss idáig. Csakhogy manapság nagyjából öt-hat éves korára mindenki eléri azt a szintet, ami a társadalomban való élethez elengedhetetlen, viszont nagyon-nagyon sokan meg is rekednek itt. Tudnak olvasni, persze. Csak nem mindegy, hogy az ötévesen megszerezett tudást mennyire gondozzák, fejlesztik. A mai társadalmak nagy része, legalábbis ahogyan én látom, döntően az ötévesek szintjén áll. Ha nem tudunk haladó szinten szöveget értelmezni, nem tanulunk meg gondolkodni, akkor megrekedünk ebben az állapotban.


- Nyilvánvalóan nem fogsz Madonnával dolgozni, de van olyan előadó, akinek szívesen írnál dalokat?

- Ó, nagyon is! Szívesen szerzek zenét másoknak, vagy vagyok mások producere. Idén már dolgoztam a The Garden nevű duóval, vagy például az Ex Copsszal. De dolgozom Charli XCX-szel, Sky Ferreirával, a Little Dragonnal is. Rengeteg művésszel és nagyon szeretem ezt csinálni. Nem baj, ha valaki teljesen más zenét játszik, mint én, nagyon tudom élvezni ezeket a kollaborációkat. Aki szeretne velem dolgozni, arra általában mindig nyitott vagyok, és hálás is vagyok azért, ha valaki nagyra tartja a munkáimat.


- És kikre figyeltél fel mostanában?

- Mostanában eléggé elszívott a lemezem készítése és jóval kevesebbet hallgattam másokat, vagy jártam koncertekre, de például nagyon tetszik Connan Mockasin legutóbbi lemeze és persze ahogyan szinte mindenkinek, nekem is bejött a Tame Impala. A régi barátok közül John Maus, Geneva Jacuzzi dolgai (előbbi egy időre tagja volt a Haunted Graffitinek, utóbbival hét évig járt – a szerk.).

ariel_pink-9_7_2014.jpg


- John Maus fog mostanában lemezt kiadni?

(nagyon gyorsan és határozottan) - Nem tudom. Erről őt kell megkérdezni. (enyhültebben) Tudom, hogy a világ tudni akarja, de tényleg őt kellene felhívnod ezzel. Annyit mondhatok, hogy mi ketten egyszer fogunk majd egy közös lemezt kiadni, nem is sokára. Állandóan beszélgetünk erről. Nagyon régóta szeretnénk már közösen felmutatni valamit. De ő most évekig el volt foglalva azzal, hogy a fizika doktora legyen, ami meg is történt, és ami klassz dolog, és most talán majd visszatér a zene világába is. Legjobb barátok vagyunk.

- A pom pom igazi tour de force, de vajon felmerült-e már benned, hogy merre indulsz majd tovább legközelebb?

- Nagyon büszke vagyok a lemezre és persze most arra koncentrálok minden erőmmel, hogy a jövőre szerintem Magyarországra is eljutó, hat hónapig tartó világturnén a legjobb formában adjuk vissza a dalokat élőben is. Azt szeretnék, hogy a lemezverzióhoz képest új életre keljenek, hogy nagy előrelépés legyen, ahogyan élőben megszólal a zenekar. Ezen dolgozunk most gőzerővel. Nem tudom, de tényleg remélem, hogy jól sikerül a turné, és utána még több lehetőséget kapunk. Én személy szerint is szívesen dolgoznék a zeneiparban dalszerzőként, producerként már nagyon régóta. Ma már nagyon professzionális módon dolgozom, és nagyon szeretném, ha ez sok hülyeség, ami most épp körülöttem zajlik, nem okozna túl nagy felfordulást.

interjú: Dömötör Endre


a pom pom teljes egészében: 


a Put Your Numer In My Phone klipje: 


a Picture Me Gone videója: 

 

https://recorder.blog.hu/2014/12/16/_viccnek_gondolni_a_dalaimat_teljes_felreertes_ariel_pink-interju
„Viccnek gondolni a dalaimat teljes félreértés” – Ariel Pink-interjú
süti beállítások módosítása