Jövőre új, szakítós album az of Montrealtól, itt az első dal

2014.12.10. 10:24, subrecorder

ofmontreal.jpg

Tavaly októberben kaptunk utoljára of Montreal-lemezt, de Kevin Barnes most bejelentette a georgiai zenekar 13. albumának készültét. A jövő év elején érkező anyagról az első dal már hallható is, a rajongók pedig ez alapján a szokásos minőséget várhatják.

Szépen alakul 2015 elejének albummegjelenési listája: Panda Bear, Belle & Sebastian, Sleater-Kinney, The Decemberists, Modest Mouse, most pedig a mindig megbízható of Montreal is csatlakozott ehhez a csapathoz. Kevin Barnes projektje 1996 óta az egyik legaktívabb, hosszabb kihagyott időintervallum nélkül szállítják lemezeiket, melyek általában nem is okoznak csalódást. A popzenei melódiákat egyforma rész pszichedéliával és funkkal vegyítő zenekar a 2013-as lousy with sylvianbriar anyag  után jövő március 3-án tér vissza az Aureate Gloom lemezzel (fura címadásban talán csak Billy Corgan vetekedhet velük).


AZ OF MONTREAL PÁLYÁJÁT MÉG 2010-BEN VETTÜK VÉGIG RÉSZLETESEN.

Persze mire az ember kiad 12 albumot, a legtöbb témát már kivesézte, volt már szakítós lemeze az of Montrealnak is (2007 - Hissing Fauna, Are You The Destroyer?), most mégis újra ez lesz a központi elem, mivel Barnes nemrég ment szét 11 év után feleségével. Ő így fogalmazott: "Kicsit utazgattam, újra következmények nélkül, veszélyesebben éltem és újraalkottam magam. Ha ennyi ideig együtt vagy valakivel és elváltok, akkor utána az egész önálló, rajta kívüli személyiségedet újra kell gondolnod és építened." Az első megosztott dal hiába viseli címeként a nemrég elhunyt egyiptomi újságíró, Bassem Sabry nevét, témájában tényleg erre enged következtetni, míg maga a dal leginkább a zenekar 2010-es False Priestre emlékeztet, az erős diszkós-funkos hatásokkal. Aki pedig csak az őrült dalcímek miatt kedveli az of Montrealt, (biztos vannak ilyenek), nos, nekik sem kell csalódniuk, csak néhány a lemez számlistájáról: Empyrean AbbatoirLike Ashoka’s Inferno of Memory és a verhetetlen Chthonian Dirge For Uruk The Other.


Az of Montreal új lemezének beharangozó dala, a Bassem Sabry:


az album borítója:

ofmontreal-aureategloom.jpg

Címkék: of montreal
https://recorder.blog.hu/2014/12/10/jovore_uj_szakitos_album_az_of_montrealtol_itt_az_elso_dal
Jövőre új, szakítós album az of Montrealtól, itt az első dal
süti beállítások módosítása