A történelemkönyvbe írt legszebb vers: tíz sztori Jegor Letovról

2014.12.07. 16:30, rerecorder

Jegor Letov (Егор Летов) és fő zenekara a Grazsdanszkaja Oborona (Гражданская Оборона) nemcsak az egyik legjobb popzenei sztori, aminek ugyanúgy ott a helye a nyugati kulturkánonban, ahogy Tolsztojnak vagy Majakovszkijnek, de történetük mentén végigkövethető az orosz alternatív kultúra alakulása is az afgán háború utáni kiábrándultságtól kezdve a Putyin-korszak nihiljéig.

1. A szibéria punk (Poganaja molagyos, Поганая молодёжь, 1985)

1982-ben azután, hogy Jegor Letov egy évet töltött jazz-zenész bátyjánál, Szergejnél Moszkvában, egy gitárral és egy csomó inspirációval tért vissza Omszkba. Rögtön ráveszi egy haverját, Konsztantin Rubinovot (Константин Рябинов), hogy csinálják meg a Poszev (Посев, kb. Vetés) nevű zenekarukat. Az alapítófelállásban Rubinov basszusgitározott, Letov pedig dobolt és énekelt, de hamarosan teljes zenekarrá bővültek, Letov pedig előrejöhetett frontembernek. 1985-ig, amikor a zenekart átnevezték Grazsdanszkaja Oboronára (kb. Polgári Védelem), már túl voltak kilenc lemezen. Kiadóra természetesen esélyük sem volt ezekkel a házifelvételekkel, amik tulajdonképpen szamizdatként terjedtek. Letov így beszélt később erről az időszakról:

„A kreativitás valahol ott kezdődik, amikor a környezetedben nem találsz semmit, ami olyan, mint amit látni vagy hallani szeretnél. Tudtam milyen zenét szeretnék és milyen szövegeket. Mivel ezek nem léteztek a valóságban, nekem kellett őket megcsinálni. (...) John Cage és John Coltrane is punkok voltak. Számunkra a punk attitűd volt, határátlépés. Mi, (szibériai punkok) nem hordtunk kitűzőket, nem volt tarajunk sem, csak hosszú hajunk.”

A Poganaja molagyos az első, de szélesebb terjesztést csak két év múlva, 1987-ben megérő lemez címadó dala. Korabeli zenekari induló, a zakatoló dobokhoz képest szuperdallamos gitárral és jól kiabálható szöveggel.

2. Omszki idill (Zoopark, Зоопарк, 1985)

A Grazsdanszkaja Oborona 1985-ös megalakulására Letovnak már nem csak elképzelése volt arról, hogy mit szeretne hallani, hanem tudta is, hogyan csinálja meg. A korai lemezeken zajos garázspunk-attakok váltották egymást a reggae és a szovjet folk fura elegyéből álló könnyedebb témákkal. Ennek tudatosságára jó példa, hogy a Ненавижу женщин (Nyenavizsu zsenysin) Grazsdanszkaja Oborona-s verziójában népies gitártéma váltja a korai poszeves változatnak a Chuck Berry-s riffjét. Letov dalszövegeiben ugyan több szívszorító, költői portrét is életképet kapunk a nyolcvanas évek Szibériájából, mégis az első évek dalaira egyfajta felhőtlenség, az újdonság eufóriája volt a jellemző. Ennek az érzésnek a legkifejezőbb momentuma a Zoopark játékosan elvágyódó refrénje („Keresek egy őrültet, akivel leléphetünk”) és a szenvedélyes „Oh, Baby”-je a második verszak elején. Ezért megérte volna Szibériába születni.

Ekkoriban szájról-szájra, kazettáról-kazettára lassan terjedt a zenekarnak és a gerillakoncertjeinek a híre, idővel pedig a helyi KGB is felfigyelt rájuk. 1985 novemberében egy olajfinomító felrobbantásának a tervével vádolták meg a Letovékat, és bármilyen hihetetlen volt az egész, bűnösnek is találták őket.

3. Pszichiátria és Adolf Hitler (Vsze letyit v pezdu, Всё летит в пизду, 1989)

Rabinovot elküldték a vörös hadsereggel Kazahsztánba, Letov pedig miután öngyilkossággal fenyegetőzött, megúszta a helyi pszichiátriára való beutalóval. Itt pár hónapig kedvére olvasgathatott és írogathatott verseket, novellákat, míg végül kiengedték, miután a nyugaton is járatos bátyja, belengette, hogy tudna mesélni ezt-azt odaát Gorbacsovékról meg a híres Peresztrojkáról.

Ezzel készen állt minden a Grazsdanszkaja Oborona legendájához. Megvolt a sztori a punksrácról, akit bolondok házába zártak, Letovban pedig a bezárás alatt szépen felgyülemlett az a düh, ami aztán tényleg olaj volt a tűzre. Miután befejezte a ‘85-ben elkezdett dalokat, ‘87-ben pár hét alatt felvett három lemezt és a korábbiaknál sokkal durvább és ridegebb lett a hangvétellel. „Ha már csak ilyen zajosan tud felvenni a házi GrOb-stúdióban, akkor legyen nagyon olyan” – ez volt a korabeli művészeti ideológiája. Emellett a szövegekben is hangsúlyosabb lett a rendszerkritika. A Grazsdanszkaja Oborona ekkor már Szovjetunió szerte ismert volt, de mind a mainstream és az akkoriban jelentős leningrádi színtér is óvakodott a velük való érintkezéstől.

Még ebben az évben, a szibériai punk-szcéna áttörésekor jött az első igazi botrány is. A zenekart meghívták a novosibirszki rockfesztiválra, ők pedig éltek is a nagyszerű alkalommal és kivagyiságból Adolf Hitler néven konferálták fel magukat. Néhány szám után le is zavarták őket. Jegor pedig barátnőjével, a színtér másik emblematikus figurájával, a kísérteties folkdalairól ismert Janka Gyegilevával (Янка Дягилева) jobbnak látta egy időre Moszkvába költözni.

A Vsze letyit v pezdu nem tartozik a zenekar ismertebb számai közé, de úgy érzem, jól összegzi a Grazsdanszkaja Oborona ekkori mentalitását.

4. Minden a terv szerint halad (Vsze Idet Po Planu, Всё идёт по плану, eredetileg 1988)

Vsze Idet Po Planu a szovjet Tervet megénekelve vált nem csak korszakos slágerré, hanem szállóigévé is a szovjet fiatalok között, majd az orosz társadalomban. Az afganisztáni sikertelenség és a hetvenes években egyre világosabbá vált korrupció után a nagy Terv, miszerint racionálisan akarták megtervezni mindenkinek az életét, már nyilvánvalóan abszurdnak látszott. A korszak egyik kulcsfigurája, a száműzetésben New York-ot megjárt Eduárd Limonov (Эдуа́рд Лимо́нов) volt, aki a ‘80-as évekre egyre erősebb kommunizmusellenességgel párhuzamosan megerősítette a burzsoázia elutasítását is. Mindez azt eredményezte, hogy a korabeli szovjet ellenkultúra – tulajdonképpen jobb híján – egy avantgárd nyelvvel tartott tükröt a rendszernek. Így amikor Letov belekiabálta ebbe a közhangulatba, hogy minden a terv szerint halad, akkor már nem kellett kacsintania. Értette mindenki.

Érdekesség, hogy a színházi pályáról eltanácsolt, majd a PR-os sikerek után Putyin tanácsadójaként – Limonov szavaival – a Kremlből posztmodern színházat csináló Vlagyiszlav Szurkov (Владислав Сурков) Letov halála után kiadott egy regényt, aminek hamleti hősét Jegornak keresztelte. A felesége férfiasított nevén kiadott, angolul Almost Zeróként (Okolonolja, Околоноля) fordított, (Gangsta Fiction alcímű!) regény sztorija egészen a rendszerváltásig rímel Letov munkásságára, csak ez után válik ténylegesen önéletrajzi vonatkozású elmélkedéssé.

5. A szovjet Sonic Youth (Moja Oborona, Моя оборона, 1989)

Letovék egészen a kilencvenes évekig tartották az évi három GrOb-lemezes átlagot. Igaz, ezek között minden évben csak egy igazán jó akadt: a Nekrofília (Некрофилия, 1987), a Tak zakaljalaz sztal (Так закалялась сталь, 1988) és a Zdorovo i vesno (Здорово и вечно, 1989). Igaz, a többin is mindig szerepelt egy-két fontosabb dal. Nyugati körülmények között ezekből simán össze lehetett volna állítani egy-egy bombaerős anyagot évente, ami még mindig nagyon feszes tempónak számítana.

Ennek az időszaknak a csúcsa, amit Letov is oszt, a Zdorovo i vesno lett. A Sonic Youth Daydream Nationjével (aminek cirill betűs, viccesen hamisított borítós szovjet kiadása Magyarországon is fel-felbukkan – a szerk.) egy időben olyan számokat írtak egy meglehetősen lo-fi környezetben, mint a Moja Oborona, amiben egy epikus végső katarzisban találkozik a szibériai folk a noise-rockkal, a Zagavor (Заговор), ami konkrétan egy apokaliptikus ipari folk vagy a Vsze kak u ljudej (Всё как у людей) zajpszichedeliája.

Letov a kedvencei között az alábbi zenészeket, zenekarokat szokta emlegetni: a régiek közül egyértelműen Bob Dylan (a Like A Rolling Stone-ból csinált egy fura átiratot maga is!), a garázszenekarok közül a Monks és a Sonics, pszichedeliából a barrettes Pink Floyd és a következő években fontossá váló Love, a kísérleti vonalból Michael Gira és Genesis P-Orridge, a kortársak közül pedig a Sonic Youth és a Butthole Surfers neve került elő többször is. Azt nehéz rekonstruálni, hogy melyikkel mikor találkozott, de az egészen biztos, hogy nem a helyi színtér jelentette számára a referenciát.

6. Felbomlások (Pesenka o svyatosti, myshe i kamyshe, Песенка о святости, мыше и камыше, 1990)

Már a nyolcvanas évek végén érződött, hogy Letov nem szándékozik ráülni a babérjaira. 1988-ban ugyanis Rabinovval és Oleg Sudakov, szintén GrOb-taggal elindították a Kommunizm (Kommunizmus) nevű projektjüket, ami a zajzenétől kezdve a dzsesszen és a konkrétzenén át a szovjet giccsig érintkezett mindennel. Amolyan beatles-i fordulattal ez a zenekar már csak a GrOb-stúdióban létezett, ott viszont három év alatt elkészítettek – kapaszkodjatok meg – 15 lemezt.

1990-ben egy felejtős, az újrakiadásokkor is szkippelt lemez után feloszlott a Grazsdanszkaja Oborona, vele együtt a Kommunizm, majd rá egy évre a Szovjetunió is. Ekkora azonban Letov már nem csak megszervezte az új zenekarát, hanem készen is volt annak első, minden eddigitől eltérő lemezével.

A Jegor i Opizdenevshie (Егор и Опизденевшие) a Kommunizm-höz hasonlóan kizárólag stúdióban működött, koncerteken kívül interjúkat sem adtak ebben az időszakban. A rendszerellenes számokat pedig az uráli túrák, okkult praktikák, tudatalatti tripek élményei inspirálták.

7. Uráli black metál trip (Prig-skok (Прыг-скок, 1990)

Az 1990-ben megjelent Prig-skok (Прыг-скок) egész hihetetlen lemez lett. Rögtön egy a folkhagyományban még mélyebbre ásó acapellával indul, akad szörfrockos témázgatás, vicces gitáreffektezések, csomó fogós vokál, a Malenykij prinsz vozvrazsalsja domojjal (Маленький принц возвращался домой) pedig konkrétan 15 évvel előre megírták a Wavves So Boredját.

Fantasztikus élmény hallani, a Grazsdanszkaja Oborona-lemezek nyomasztása után ezeket a felszabadultabb dalokat. Kicsit a korai omszki évek szabadságát is megidézik. Persze zeneileg már sokkal színesebbek annál, nem véletlen, hogy a kritika ezeket az éveket tartja Letov pályacsúcsának – zeneileg és dalszövegek tekintetében egyaránt.

Aztán amikor már egész beleélnénk magunkat ebbe a keserédes melankóliába, akkor a lemez végén érkezik a tízperces címadó dal, ami egy folkos témából farkasként kiszabaduló kvázi black metálos őrjöngéssel fagyasztja arcunkra a mosolyt.

8. Pszichedelikus folk (Vesnaja veszna, Вечная весна, 1992)

1991-ben egy tóparton holtan találták Janka Gyagilevát. A hivatalos álláspont szerint öngyilkos lett, a szóbeszédek persze a titkosszolgálatot és idegenkezűséget sejtették. Letovval három lemezt készítettek együtt Veliki Oktyabrya (Great Octobers) néven. Ebből az évből nem is találtam Letovtól semmilyen kiadványt, 1992-ben viszont előállt élete fő művével, a Száz év magány címét egy az egyben átvevő Szto let ogyinozsesztvával (Сто лет одиночества). Nem ez az első eset, hogy klasszikus regényt használ fel lemezcímnek. Hesse Üveggyöngyjátékának címét 1986-ban vette kölcsön, pár év múlva pedig A lét elviselhetetlen könnyűsége került sorra.

A Jankának emléket állító Szto let ogyinozsesztva a letovi életmű központi darabja, a korábbi zajos témák ekkorra posztpunkossá nemesednek, a tinglitangli folkokból markáns pszichédelia lesz, valamint megjelenik a következő években kulcsszerepbe jutó orgona, vele együtt pedig az úgynevezet wall of sound is. Mindez úgy, hogy a védjegyszerű lo-fi hangzás is megmaradt.

Az Vesnaja veszna pedig mintha rozsdás vasakból és virágokból akarna totemet állítani. Egy csörgővel kísért mocskos gitárloop körül tekereg az egyszerű gitár és énekdallam, majd cimbalommal kiegészülve húznak be az álomvilágukba.

9. Bolsevik nemzeti shoecializmus (Rogyina, Родина, 1996)

1993-ban Letov kiábrándult a kapitalizmusból és belépett a náci-kommunista katyvaszt képviselő Nemzeti Bolsevik Pártba, ahol a nyolcvanas évek punkideológusa, Limonov is tevékenykedett. Az általuk támadott rablókapitalizmus pedig ahhoz is tökéletes ellenségképnek bizonyult, hogy a kisemmizettek szószólójaként rehabilitálja a Grazsdanszkaja Oboronát. Az ekkor már simán legendás zenekar koncertjein rendszerint összecsaptak a rajongók a rohamrendőrökkel, Letov pedig a ‘99-es választási kampányban maga is aktívan részt vett.

Innentől kezdve Letov már inkább saját maga lázadópózban konzerválódott legendájaként élt. Többször érte az a nem teljesen alaptalan kritika – hiszen korábban volt is egy ilyen száma – hogy lételeme az ellenzékiség. A kései Oborona-lemezekre ugyan kitalált még egy egészen sajátos formulát, ami a shoegaze befordulása és a nemzeti rock diadalmas ívei közé lőhető be. Ezután viszont már akkor sem tudott újjal előállni, amikor nyolc év után felhagyott a politizálással. Azért a felvételek idején még mindig voltak összetűzései a szomszédokkal – a hangerő miatt.

Hogy mennyire zsákutcába jutott Letov, azt nem csak a visszavonulása mutatja, hanem az is, amit az őt regényhőssé állító Vlagyimir Szurkov tett. A letovék abszurd világlátásán felnőtt Szurkov ugyanis a két évtizedes késéssel Oroszországba érkező posztmodern filozófiákra támaszkodva honosította meg a politikai közbeszédben a totális cinizmust és az igazság meglétének hitéről való lemondást. A mai napig minden a terv szerint halad.

10. A történelemkönyvbe írt legszebb vers (Sznaruzsi vszjeh izmirinyit, Снаружи всех измерений), 1985)

„A mi vezetőink Puskin, Tolsztoj, Dosztojevszkij, Szolzsenyicin, Sakharov és Yegor Letov” – alakította át Oleg Kashin ellenzéki újságíró Letov egyik klasszikus sorát 2009-ben egy Putyin-ellenes tüntetésen. Ekkor jelent meg Szurkov regénye is. Letov pedig már egy éve halott volt. 43 évet élt, annak ellenére, hogy gyerekkorában sokat betegeskedett (aminek pontos oka soha nem derült ki), és miután 12 éves korában a klinikai halált is megjárta, az volt az álláspont, hogy bármikor meghalhat. Betegségre fogékony családból származott, szülei ugyanis a kazah határ túloldalán éltek az ‘50-es években, ahol több földalatti nukleáris robbantás is történt akkoriban.

A halálközeli élmény után szülei ráhagyták Jegorra, hogy azt csináljon, amit akar, ő pedig kedvére olvasgatott, verseket, novellákat írt, később zenélt. Életművével nem kizárólag zeneileg hozott létre valami olyant, aminek nyugaton nincs megfelelője és valamivel több is az ottani kortársainál, hanem dalszövegeiben is továbbvitte az őt inspiráló költészeti hagyományt. Az avantgarde poétika abszurditása találkozott nála az ifjúsági szlengekkel és nagyon erős, a klasszikusokra emlékeztető képekkel.

Letov végtelen számú lemeze ellenére sokat törődött a szerzeményeivel, közülük jó néhányat némi módosításokkal több lemezére is rátett. Arra azonban nem tudtam rájönni, hogy kedvenc számomat, az eredetileg 1985-ös, szövegében valahol a mi József Attilánk szintjén tanyázó Sznaruzsi vszjeh izmirinyit miért vette elő az utolsó, 2007-es lemezére. Ezért nem is merem mással zárni ezt a történetet.