Jövőre érkezik az első hivatalos Kurt Cobain-dokumentumfilm!

2014.11.26. 10:45, subrecorder

48dd31e8.jpg

2015-ben végre láthatjuk az első igazi, hivatalos Kurt Cobain-dokumentumfilmet, mely a volt Nirvana frontember családjának engedélyével és bevonásával készül. Az HBO által megrendelt filmet Brett Morgen rendezi, Frances Bean Cobain pedig producerként segédkezik.

A Montage Of Heck címet kapta a Kurt Cobain életéről szóló első olyan dokumentumfilm, melyben Nirvana-dalokat hallhatunk és a frontember jogörököseinek engedélyével készült. Alig pár hete pont ugyanezen a címen került ki az internetre egy 33 perces mixtape, melyet Cobain 1988-ban rakott össze általa érdekesnek titulált dalokból és egyéb hangeffektekből.

DE PONTOSAN MIÓTA IS ELÉRHETŐ A MONTAGE OF HECK? ZENETÖRTÉNÉSZÜNK KIDERÍTETTE!

A készítők annyira komolyan veszik a család bevonását a projektbe, hogy rögtön Cobain Courtney Love-val közös lányát, Frances Beant kérték fel producernek, aki el is vállalta a feladatot. Arról, hogy Love szerepel-e a munkálatokban, eddig még nem esett szó. A filmben több tucat Nirvana-felvételt láthatunk majd, plusz rengeteg otthoni videót és képet, amiket eddig soha nem hoztak nyilvánosságra (ilyen például az általunk feljebb használt fotó is). A rendező Brett Morgen, aki korábban többek közt a Rolling Stonesról is készített dokumentumfilmet, így nyilatkozott a projektről: "Körülbelül nyolc éve kezdem el dolgozni Cobain életrajzán. Amikor belefogtam, azt hittem, ahogy sokan mások is, hogy az általam elérhető anyagok limitáltak, kevés a felfedezetlen dolog. Nem is tévedhettem volna nagyobbat. Több mint 200 óra kiadatlan zenét, rengeteg festményt, szobrot, home videot, és mintegy 4000 oldalnyi, Cobain által írt anyagot találtam. Ezzel a segítséggel képes voltam egy bensőséges képet festeni egy olyan művészről, aki ritkán mutatta meg az igazi önmagát a médiának." A teljes filmet valamikor jövőre láthatjuk, hivatalos megjelenési időpontot még nem tudni. Addig is időelütésnek nagyszerű az HBO-n jelenleg is futó, Dave Grohl USA-beli zenei utazásáról szóló Sonic Highways című sorozat.


Természetesen készült már korábban rengeteg film Cobainról és a Nirvanáról, ezek közül szemezgetünk:

 

 

Címkék: nirvana kurt cobain
https://recorder.blog.hu/2014/11/26/jovore_erkezik_az_elso_hivatalos_kurt_cobain_dokumentumfilm
Jövőre érkezik az első hivatalos Kurt Cobain-dokumentumfilm!
süti beállítások módosítása