Élőben jelentkezünk Berlinből – Depeche Mode & Anton Corbijn

2014.11.19. 16:30, rerecorder

IMG_3364-61602594.jpg

(X) A 2013 elején kiadott Delta Machine című Depeche Mode-lemezt az idei év tavaszáig tartó hatalmas, világkörüli turné követte, amelynek lenyomata most novemberben, ezen a héten jelent meg Live In Berlin címmel. A zenekar ismét Anton Corbijn rendezőt választotta a filmverzió elkészítéséhez, ami a 28 éve tartó közös múltjukat tekintve nem meglepő húzás.

dm_n.jpgA Depeche Mode és Anton Corbijn először 1986-ban, az A Question Of Time videóklipjén dolgozott közösen, a kollaboráció pedig annyira jól sikerült, hogy azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal a holland rendező/fotográfus felel a zenekar vizuális megjelenéséért. Ebbe beletartoznak a videóklipek (a teljesség igénye nélkül néhány korszakos: Never Let Me Down Again, Personal Jesus, Enjoy The Silence, Policy Of Truth, It’s No Good), a koncertfilmek (Devotional, One Night In Paris), a színpadi vizuálok és a koncertvetítések kisfilmjei, de a fényképészként indult, és zenészportrékban is a világ elitjéhez tartozó Corbijn megszámlálhatatlan emblematikus fotót is készített a DM-ről. Corbijn munkáira jellemző, hogy úgy tudja megragadni egy-egy előadó lényegét, hogy az őt is azonosítja, de mégsem születnek egyforma alkotások. Ez a Mode esetében a legszembetűnőbb. Míg videós alkotásaiban számos színes darab található, addig fotói szinte kivétel nélkül fekete-fehérek, nem egyszer homályosak, szemcsések, zajosak. Ez a stílus olyannyira eggyé vált a DM-mel is, hogy sokan a zenekar védjegyének tartják.

Martin Gore és társai utoljára 2010-ben jelentkeztek koncertfilmmel, akkor a Tour Of The Universe körút barcelonai fellépését adták ki fizikai formátumban, azt azonban nem Anton Corbijn rendezte, bár a kiadványra is felkerülő turnévizuálok az ő nevéhez fűződnek (a leginkább korszakos koncertfilmet, az 1989-es 101-t pedig D.A. Pennebaker jegyzi). Corbijn pedig a Depeche Mode mellett az elmúlt évtizedekben lényegében a legnagyobb sztárokkal dolgozott együtt: a U2-val, a Metallicával, a Red Hot Chili Peppersszel, a Nirvanával, Johnny Cash-sel, a Foo Fightersszel, a Coldplay-jel és legutóbb emlékezetes módon az Arcade Fire-rel is.


SŐT, CORBIJN MÉG CAPTAIN BEEFHEARTTAL IS DOLGOZOTT: ÍME EGY SZÉP KISFILM.

A zenekar legutóbbi fellépéssorozata 2013 májusától 2014 márciusáig tartott, ezalatt 107 koncertet adtak a világ 33 országában, köztük Magyarországon is. A közel 150 millió dolláros bevétellel záruló turnét több mint kétmillió érdeklődő látta. A novemberben megjelenő felvételen a berlini dupla koncert anyaga látható és hallható, amelyet 2013. november 25-én és 27-én rögzítettek a német főváros O2 World arénájában. Gahanéknek azért is esett a választása erre a helyszínre, mert nagyon közel áll hozzájuk Berlin és az ottani masszív rajongóbázis, így ez egyfajta tiszteletadás is részükről.


A DEPECHE MODE BERLINI PERIÓDUSÁRÓL ITT ÍRTUNK RÉSZLETESEN.

depeche_mode_b_liveinberlin_dvdcov.jpgA kiadvány három különböző formátumban látott napvilágot: a sztenderd dvd a kétórás koncertfilmet tartalmazza, de a teljes hanganyag külön is megjelent dupla cd-n. A legérdekesebb verzió természetesen a deluxe kiadás, amely tartalmazza a már említett dvd-t és dupla cd-t, de mindehhez jár egy bónusz dvd és egy Blu-ray audiolemez is. A második dvd az Alive In Berlin címet kapta és úgy mutatja be a koncertfilmet, hogy azt a rendező színfalak mögötti felvételekkel, zenekari beszélgetésekkel és rajongói interjúkkal szakítja meg. Szintén ezen a korongon szerepel egy kétdalos akusztikus minikoncert is, amelyet a zenekar a Salon Bel Ami nevű berlini bordélyházban rögzített, ami nem mellesleg a város legrégebbi ilyen funkciót betöltő épülete. Az ötödik lemez alighanem népszerű lesz a vájtfülűek körében, ugyanis azon a teljes tavalyi Delta Machine album (17 számos verzióban, tehát bónuszdalokkal együtt) található tömörítetlen minőségben, 5.1-es térhatású keverésben. Esztétikai szempontból is ez a verzió a legkülönlegesebb: mind az öt lemez külön kartontokba csomagolva került a dobozba. Már kinyitni is élmény.


DM-LÁZ FÓKUSZTÉMÁNK CIKKEI KÖZÖTT: A ZENEKAR 1985-ÖS ELSŐ BUDPESTI KONCERTJÉNEK TÖRTÉNETE.

2 CD:
Mediamarkt.hu: http://www.mediamarkt.hu/mcs/product/Depeche-Mode-Live-in-Berlin-CD-Pop-Rock-CD,103952,504535,1676689.html?langId=-19
Shopline.hu: http://shopline.hu/product/home!execute.action?_v=Depeche_Mode_LIVE_IN_BERLIN_2CD&id=21743&type=62

2 CD + 2 DVC + Audio Blu-ray CD

 

a koncertfilm trailere: 


a Live In Berlin második trailere: 

https://recorder.blog.hu/2014/11/19/eloben_jelentkezunk_berlinbol_depeche_mode_anton_corbijn
Élőben jelentkezünk Berlinből – Depeche Mode & Anton Corbijn
süti beállítások módosítása