Menyhárt Jenő felhívása az Európa Kiadó-archívumról

2014.11.01. 10:56, rerecorder

ek.jpg

Mint ahogyan azt már mi is megírtuk, az Európa Kiadó egyetemi tananyag lett. A zenekar az "Az Európa Kiadó zenekar 21. századi online archívumának tervezése" című kurzusnak a tárgya és ehhez kapcsolódóan tett közzé felhívást Menyhárt Jenő igazgató, amit itt változatlanul közlünk. Mindeközben ráadásul készül egy Európa Kiadó előtt, egészen pontosan a harmincéves Jó lesz...'84 előtt tisztelgő feldolgozáslemez, amiről az első számot, a Pegazusok Nem Léteznek-féle Így vonulunk be átiratot már közzé is tettük.

„Piszkos kis történet majd valaki kiássa, egy gyilkos tréfa volt csak a rock and roll…” 

Hölgyeim és Uraim,

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Design tanszéke Master képzésének keretében, október végén indul az Európa Kiadó zenekar teljes történetét bemutató online, interaktív, digitális tér kialakítására irányuló projekt, Szénássy Alex médiaszakértő vezetésével. Ehhez kapcsolódóan digitalizálásra, feldolgozásra és rendszerezésre kerülnek az együttes harminchárom éves tevékenységének ma még fellelhető dokumentumai. A projekt remek lehetőséget nyújt arra, hogy az Európa Kiadó története, illetve annak egyes korszakai minél komplexebb összefüggésekben, minél több nézőpontból és minél érdekesebb formában jelenhessenek meg az interneten. A cél az, hogy ehhez a lehető legtöbb anyag álljon majd a munkálatokban résztvevők rendelkezésére. Ezúton kérném tehát mindazok aktív közreműködését, akik valamilyen általuk őrzött dokumentummal hozzá tudnak járulni a projekt sikeres megvalósulásához. Nem elhanyagolható módon, mindez Önöknek is nagyszerű alkalmat kínál arra, hogy ne halogassák tovább és megnézzék végre mi minden rejtőzik a fiókjaik mélyén, a padláson és a pincében. Egy ilyen körülnézés nagyon is valószínűsíthető haszna, izgalmai és meglepetései mellett végül remélhetőleg minél több olyan anyagot küldenek majd nekünk is, amelyek közvetlen vagy közvetett módon kapcsolódnak az Európa Kiadó történetéhez. A hozzánk eljuttatott anyagok későbbi feldolgozását nagyban megkönnyítené, ha azokhoz alapvető információkat is mellékelnének. Természetesen, amennyiben erre igényüket jelzik, a beküldött dokumentumokat, tárgyakat azok archivizálása után postai úton visszaküldjük Önöknek. Remélem, hogy sokunk közös nekiveselkedésének eredményeként, végül sikerül majd egy olyan átfogó, korszerű, digitális teret létrehozni, amelyben valamilyen formában mindannyian örömünket lelhetjük.

Erőfeszítéseiket és együttműködésüket előre is köszönöm. Üdvözlettel:

Menyhárt Jenő

 

Várunk tehát digitalizált formában vagy eredeti hordozókon kazettás, szalagos hang-, vagy videofelvételeket, fényképeket, plakátokat, jegyeket, újságcikkeket, illetve bármilyen egyéb személyes tárgyat is, ami az Európa Kiadóhoz kötődik. Az anyagok feldolgozását segítő információkat köszönettel vesszük.

Küldeményeiket az alábbi módokon juttathatják el hozzánk:

e-mailben: archiv@europakiado.com
postai úton: Laboratory Group 1027 Budapest Kacsa utca 15-23.
személyesen: Laboratory Group1027 Budapest Kacsa utca 15-23. munkanapokon 9-től 17 óráig.

Kérjük, hogy az anyagokat 2014. november 7-e előtt bocsássák rendelkezésünkre.

Akik szeretnék küldeményeik tartalmát visszakapni, azok tüntessék fel megjegyzésként, hogy „Visszakérem” és adják meg postai címüket.

Ez a digitális tér csak sok ember közös erőfeszítésének eredményeként tud majd sikeresen megvalósulni. Ennek megfelelően szeretnénk megbecsülésünket es köszönetünket kifejezni mindazoknak, akik ebben segítenek minket. Tervezzük, hogy egyfelől az oldal részeként létrehozunk egy olyan felületet, ahol feltüntetjük azokat, akik valamilyen formában hozzájárulnak a projekt létrejöttéhez, másfelől 2015 tavaszán egy zártkörű rendezvény keretében szeretnénk vendégül látni őket egy a projekt eredményét bemutató eseményre. Ennek érdekében azoktól akik anyagokat küldenek nekünk és szeretnének élni ezekkel a lehetőségekkel kérjük, hogy a nevüket és az e-mail elérhetőségüket vagy postai címüket adják meg. Akik pedig azt szeretnék, hogy egy általuk készített és beküldött fénykép vagy hangfelvétel kreditjét a webfelületen feltüntessük, kérjük, hogy ezt az anyag beküldésekor jelezzék és az ehhez szükséges információkat adják meg.

Esetleges kérdéseiteket az archiv@europakiado.com e-mail címen, vagy az Európa Kiadó Facebook-oldalon juttathatjátok el hozzánk.


az Igazi hős

https://recorder.blog.hu/2014/11/01/menyhart_jeno_felhivasa_az_europa_kiado-archivumrol
Menyhárt Jenő felhívása az Európa Kiadó-archívumról
süti beállítások módosítása