Lemezpremier! Kerekes Band: Live At A38

2014.10.31. 11:20, rerecorder

kerekes 05_live_at_a38_cover_curv 2.jpg

Live at A38 címmel jelenteti meg ötödik hivatalos nagylemezét a hazai világzenei színtér egyik legismertebb zenekara, a Kerekes Band. A kétszeres Fonogram-díjas zenekar négy stúdióalbum után jelentkezik 2014. november 3-án egy klasszikus koncertalbummal, amit november 1-én mutatnak be a címadó helyszínen (és a lemez már itt is kapható lesz), de itt és most máris hallható! 

kb05_live_at_a38_cover_curv.jpg

A Live At A38 felvételeit a hajón adott koncertek anyagából válogatta össze az együttes (egy 2012-es és egy 2013-as fellépésből). A négy, sikeres stúdiólemez után (Pimasz - 2006, Fel a kalappal - 2008, What The Folk?! - 2011, Folklore Man - 2013 - az első a rangos brit világzenei magazin, a Songlines egyik meghatározó listájára került fel, az utolsó két album pedig Fonogram-díjat nyert) a Kerekes Band végre visszaadja fergeteges koncertjei hangulatát is egy hanghordozón.

A most megjelenő album egy hosszú együttműködés eredménye, hiszen a Kerekes Band 2006 óta tart koncerteket az A38 hajón. Az utóbbi nyolc évben ünnepeltek itt születésnapot, tartottak lemezbemutatót, klippremiert, és bebizonyították, hogy "a betyárok a Duna vizén is betyárok". Az öttagú zenekar (Fehér Zsombor – furulya, Námor Csaba – koboz, Csarnó Ákos – brácsa, Kónya Csaba – basszusgitár, Fehér Viktor  dob) az utóbbi évek egyik legütősebb világzenei bandája: "hasító ethno-funk, felszabadító csángó boogie, nagy terpeszes folk 'n' roll" jellemzi zenéjüket. Élő fellépéseiket pedig a pulzáló "stadion-folk" hangulat, amelyet "csodás gyógyulások és pszichedelikus látomások kísérnek".

Természetesen megkérdeztük a zenekart a koncertfelvételről, Fehér Zsombor azt válaszolta, hogy: „még soha nem hallgattam meg saját koncertfelvételünket így, mint ennél a Live at A38 lemeznél. Első részben kiseperte a gond(olat)okat, amíg csak a zene maradt, a második felében elkezdett totál kicsavarni, mint szalonnát a tűz, aztán a harmadik rész úgy felpörgetett, hogy mentem volna bele az éjszakába. Óriási érzés vett hatalmába, hogy így működhet a közönség oldalán is a Kerekes Band zenéje.Csarnó Ákos szerint „egy élőlemez „piszkos”. Vannak apró hibák, karcosság, gerjedés, de ott a közönség moraja, a taps. Az élőlemeznek teljesen más atmoszférája van, egy nagyon impresszív érzés. Ja és nem utolsó sorban, aki ott volt, újra és újra átélheti, pontosan úgy, ahogy annak idején történt.”

Zsombor arról is beszélt, hogy mennyit változott a zenekar a kezdetek óta: „az első két lemezünk azzal a hittel született, hogy a magyar népzenénkben eleve ott van a szabadság, a rock ’n’ roll, nem kell vegyíteni balkáni, román satöbbi elemekkel. Ma továbbra is ez visz minket előre, azzal a változtatással, hogy beleengedtük a magunk energiáit, de a hangszerek és a gyökerek maradtak vastagon!Testvére, Fehér Viktor ehhez azt teszi hozzá, hogy „évekig táncházaztunk, de most „letisztult” fejjel ismét elmentem egy táncházba. Nagyon jó volt ismét átélni az moldvai zenéből áradó erőt. Bár azóta teljesen más utakat követünk, tudtam, hogy ebből a hangzásból nyertük azokat az energiákat, ami a Kerekest azzá tette, ami.

A tervekről azt meséli Viktor, hogy „Árpa Attila több zenénket is felhasználta a márciusban megjelenő Argo 2-ben. Valószínűleg, ez egy kicsit más szintre emeli a zenekar az ismertség terén. Lehet, hogy még a Mr. Hungary jelenséget is le tudjuk győzni. Ettől függetlenül jövőre tervezünk egy színházi turnét, aminek a koncepciója, hogy visszanyúlunk jobban a népzenéhez. Onnan indultunk, azt játszottuk 10 évig, aztán jött a Band felállás és egy kicsit elhagytuk a népi vonalat. Most szeretnénk ismét feléleszteni Paár Julcsival és Berecz Pityu barátunkkal kiegészülve. Fele-fele arányban, hogy a Band rajongók sem legyenek csalódottak.


MILYEN AZ, AMIKOR A PSZICHEDELIKUS ROCK HAZAI REMÉNYSÉGE, A MIDDLEMIST RED ÉS A KEREKES BAND TALÁLKOZIK A PRÓBATEREMBEN? ILYEN!


a november 1-i, szombati lemezbemutató koncert - természetesen az A38-on lesz - Mégötlövés, az olasz Funky D és Iparkutya vendégeskedésével, Facebook-eseményoldal


a Live At A38 teljes egészében itt hallható: 


a koncertlemez előzetese, interjúkkal: 


ez pedig a koncert előzetese: 


https://www.facebook.com/kerekesband

https://recorder.blog.hu/2014/10/31/lemezpremier_kerekes_band_live_at_a38
Lemezpremier! Kerekes Band: Live At A38
süti beállítások módosítása