Ex-Sonic Youth-tag menni akusztik szólóban - hallgasd meg Lee Ranaldo új albumát!

2014.10.08. 18:05, rerecorder

Lee-Ranaldo-2.jpg

A Sonic Youth 2011-ben váltott "meghatározatlan időre" szünet üzemmódba, miután az évtizedekig az indierock álompárjának tartott Kim Gordon és Thurston Moore különváltak. Azóta mindhárom dalszerző tag - a korábbi házastársakon kívül Lee Ranaldo gitáros - szólóban, vagy egyéb formációkkal aktivizálta magát. Közülük Ranaldo a legaktívabb, október 20-án már a harmadik albumát adja ki 2011 óta. Az Acoustic Dust a Deezeren, és már a Recorderen is meghallgatható előzetesen.

Lee-Ranaldo-and-the-Dust-Acoustic-Dust.jpgA Sonic Youth meghatározatlan időre való szüneteltetést a zenekarból először Ranaldo erősítette meg egy interjúban, de ő volt az, aki tavaly nyilatkozta azt, hogy mivel a volt házaspár nem igazán jön ki egymással a válás óta, lényegében tehetünk egy keresztet a zenekar neve után. Ennek megfelelően ő nem is tartja magában a dalait - bár már  a Sonic Youth működése alatt is kiadott egy csomó szólólemezt, ezek inkább kísérleti, zajzenei (instrumentális) albumok voltak. Az első igazi dalos anyagát 2012-ben adta ki Between The Times And The Tides címmel, majd ezt gyorsan követte 2013-ban egy másik anyag, amin már kísérőzenekarának a neve is szerepelt (Lee Ranaldo And The Dust: Last Night On Earth). Hogy mennyire nincs nála leállás, azt az új lemez bizonyítja, amely szintén a Dusttal közös név alatt jelenik meg és az utóbbi két albumhoz képest nem rockos, hanem csendesebb, akusztikus saját dalokat tartalmaz (plusz három feldolgozást: Neil Youngtól, Sandy Dannytől és Mike Nesmith-től). (A további poszt-Sonic Youth-aktivitások között közben megjelent egy még korábban, Yoko Onoval rögzített triólemez YOKOKIMTHURSTON címmel és Kim Gordon is kiadott egy albumot - a Bill Nace gitárossal alapított Body/Head név alatt -, egy inkább kísérleti gitárduós lemezt Coming Apart címmel, míg Thurston Moore Chelsea Light Moving néven alapított zenekart és jelentette meg annak címnélküli debütalbumát 2013-ban, valamint volt egy improvizatív lemeze John Zornnal és jön az első poszt Sonic-szólólemeze is, Ranaldóéhoz hasonlóan szintén október 20-án.)

Lee Ranaldo friss albuma pedig teljes egészében itt hallható: 


itt pedig egy KEXP-s rádiósession 2013 decemberéből:  

https://recorder.blog.hu/2014/10/08/ex-sonic_youth-tag_menni_akusztik_szoloban_hallgasd_meg_lee_ranaldo_uj_albumat
Ex-Sonic Youth-tag menni akusztik szólóban - hallgasd meg Lee Ranaldo új albumát!
süti beállítások módosítása