Szupercukiság, íme a nyolcéves Michael Jackson legelső felénekelt dala!

2014.10.01. 11:05, subrecorder

Jackson5.jpg

Kerülnek még elő rejtett különlegességek! Nem is olyan régen a Lewis nevű szintipopelőadó három albumát találták meg, amelyeket azelőtt szinte senki nem hallhatott, most pedig itt van a legkorábbi Jackson 5-felvétel, melyen a nyolcéves Michael Jackson énekel.

Jacksonék, köztük az alig hét éves Michaellel 1966 tájékán kezdtek el befutni, amikor sorra nyerték a tehetségkutatókat, igaz akkor még csak feldolgozásokkal. Ebből az időszakból és az ezt követő éves turnéról nincsenek felvételeink, pedig azt szívesen meghallgatnánk, ahogy Michael Jackson az I Got You (I Feel Good)-ot énekli. A hivatalos sztori úgy folytatódik, hogy miután 1967-ben néhány kiadó visszautasította őket, a Steeltown Records-hoz kerültek, ahol két dalt adtak ki 1968 legelején, az (I'm A) Big Boy-t és a We Don't Have To Be Over 21-t. Ezek eddig is hallhatóak voltak annak, aki hajlandó volt egy kicsit túrni értük az internetet, viszont most jön az újdonság. Mikor '67-ben kiadóról kiadóra jártak, júliusban, tehát még a Steeltown Records-os felvételek előtt a chicagói One-derful! Records-nál is próbálkoztak, ahol fel is vették az (I'm A) Big Boy egy korábbi verzióját, de ez végül nem került kereskedelmi gyártásba, magát a stúdiózást szépen el is felejtette mindenki.

A 60-as években Larry Blasingaine gitározott a Jackson 5-nak, és 2009-ben ő hívta fel Jake Austen újságíró figyelmét a felvétel létezésére (Austen különben a Chicago Reader számára írt egy cikket a dal Steeltown Records-os kiadásáról, ehhez gyűjtött anyagot, amikor belefutott a sztoriba). Austen ezután jó újságíróhoz méltóan utánajárt az ügynek: felvette a kapcsolatot Eric D. Leanerrel, azon négy testvérek egyikével, akik a One-dareful! mastereket örökölték. Leaner ezt mondta a megkeresésről: "Mielőtt Austen felhívott volna, hogy lehetséges, hogy létezik egy kiadatlan Jackson 5-demo, és hogy ha megtalálnánk, akkor nálunk lenne a Michael Jackson-kiadványok Szent Grálja, eszünkbe sem jutott, hogy lenne ilyen a birtokunkban. Megkértem a sógoromat, Herb Newkirk-t, hogy menjen végig az örökölt mastereken, de kevés reménnyel, mert mi már egyszer átnéztük az összes lemezt. Pár nappal később felhívott és azt mondta: megtaláltam!" A One-dareful! kiadó most meghallgathatóvá tette a Jackson 5-dalt és készített 500 kislemezt a felvételből, ami annak jár, aki előrendel egyet a One-dareful! kiadó díszdobozos gyűjteményéből (már persze az 500 leggyorsabb előrendelőnek). A hét cd-s, vagy tizenkét vinyles One-Dareful! Collectionön szintén rengeteg ritkaság található, a 147 dalból 57-et soha nem adtak ki. A válogatás október 28-án fog megjelenni, a Secret Stash Recordings-nál.


Összehasonlításként pedig itt van a kiadott, Steeltown-verzió, elsőre is hallható, mennyivel gazdagabb hangszerelésű a kiadatlan:

https://recorder.blog.hu/2014/10/01/szupercukisag_ime_a_nyolceves_michael_jackson_legelso_felenekelt_dala
Szupercukiság, íme a nyolcéves Michael Jackson legelső felénekelt dala!
süti beállítások módosítása