Remake-premier! Kamikaze Scotsmen: Song Of Innocence (cs. kalotas | K6 remake)

2014.09.30. 12:35, rerecorder

K6 Fb no4.jpg

A Kamikaze Scotsmen pszichedelikus-, progresszív- és artrock között egyensúlyozó zenéje a hazai rockszíntér egyik egyedi színfoltja (a zenekar basszusgitárosa, Fülöp Bence pedig az Európa Kiadónak is tagja), most éppen egy csehországi fellépés után egy budapesti koncertre készülnek (valamint új anyagon is dolgoznak) és egy régebbi dalukból készült remixet, vagy sokkal inkább remake-et mutatnak be. A remake készítője pedig Kalotás Csaba, aki a Realistic Crew-val három lemezen át kísérletezett absztrakt hiphoppal, jazz-zel, poppal, majd főképp filmzenéket írt, ám október közepén napvilágot lát első szólólemeze is, amin ez a felvétel a bónuszdal.

Kamikaze_Scotsmen 2_1.jpgA Kamikaze Scotsmen eddig két négyszámos EP-t jelentetett meg (Prologue - 2012, ARK - 2013), az előbbinek a Recorderen volt a premierje, jelenleg (egy külső szemlélő számára csendesebb évben) új dalokon dolgoznak, amelyek az első nagylemez anyagát képezik majd, valamint a Kodály Method által forgatott Balaton Method című készülő filmben szerepelnek - és külföldi fellépések után a héten Budapesten is koncerteznek. Most egy régebbi dalukból készült friss remake hallható itt először, a 2012-es debütáló EP-ről való Song Of Innocence című szerzeményt maga a zenekar is az egyik leginkább letisztult számának nevezi, az akkori recorderes premierkor így jellemezték: letisztult üresség, majd belevész a progresszív rock érthetetlenségébe.

A Kalotás Csaba által újragondolt verzióban a heves kitörésekkel tarkított dal a címhez hűen kerül közel az ártatlansághoz, csillapított az eredeti (élő) felvétel hevessége. A Realistic Crew egyik dalszerző feleként - a másik ugye Vranik Krisztián, aki később az Astryddal folytatta - ismertté vált Kalotás három lemezen át volt társ az experimentális hiphop-/popzenekarban (a negyedik albumon már csak közreműködőként vett részt), és egyre inkább az alkalmazott és instrumentális zene felé fordult érdeklődése. Színházi és egyéb projektek mellett főképp filmzenékkel foglalkozik (számos játék-, rövid-, tévé- és dokumentumfilm zenéje fűződik a nevéhez, köztük egyre több nemzetközi produkció is, vagy aktuális hazai példaként a Viharsarok kísérőzenéje). Októberben azonban érkezik egy szerzői albuma is cs. kalotás néven egy K6is12 című album, amin tizenkét fenséges instrumentális szerzeményen át egy év, azaz dalonként egy-egy hónap utazásának kísérőzenéje elevenedik meg, a projekthez pedig hatalmas képanyag és videó is tartozik majd. Ennek a lemeznek a bónuszdala ez a Kamikaze Scotsmen remake.

A Kamikaze Scotsmen legközelebb október 3-án koncertezik Budapesten, a Roham Bárban lépnek fel a Powertrip és a Napokon társaságában, Facebook-eseményoldal

a Song Of Innocence című 2012-es Kamikaze Scotsmen-szerzemény 2014-es cs. kalotas | K6 remake-je: 


a dal Kamikaze Scotsmen-féle eredeti 2012-es verziója, a Prologue EP-ről: 


itt meg a szám MR2 Akusztik verziója: 

 

https://www.facebook.com/kscotsmen
https://soundcloud.com/cs-kalotas

https://recorder.blog.hu/2014/09/30/remake-premier_kamikaze_scotsmen_song_of_innocence_cs_kalotas_k6_remake
Remake-premier! Kamikaze Scotsmen: Song Of Innocence (cs. kalotas | K6 remake)
süti beállítások módosítása