Klippremier! Derültégből: Emelkedj

2014.09.14. 16:00, Frontrecorder

derultegbol.jpg

A 2008-ban, Pető Krisztián énekes-gitáros és Sulyok Ádám rapper duójaként indult Derültégből mára hattagú zenekarrá bővült, amely folyamatosan érleli változatos ízekben gazdag élő hangszeres hiphopját. Tavaly készítették el első kislemezüket Majdnem címmel, idén novemberre pedig teljesen összeáll az első nagylemezük, melyet a laza dzesszfunkos Emelkedj klipdallal harangoznak be. 

A pozitív gondolatokat sugárzó dal üzenetét így foglalja össze Sulyok Ádám: "Szeretnénk, hogy bárki, aki meghallgatja, könnyebben legyintsen azokra a dolgokra, amiken egyébként csak stresszelne. Felül kell emelkedni néha a problémákon, meg kell látni az értékeset. Nem azt mondjuk, hogy nem kell megoldani a gondokat, de azért kicsit lehet lazítani, ha szorít a cipő." Ennek megfelelően a klip sincs túlkomplikálva, nyári chillezés a zenekarral (melynek további tagjai: Dobó Zsombor - basszusgitár, Ferencz László - dob, Frimmel Jakab - billentyű. Harangozó Sebestyén - gitár), számukra kedves helyszíneken. "Mindenképp olyan helyeken szerettünk volna forgatni, ahol gyakran járunk, vagy amely része a zenekar életének, tehát nekünk sokat jelent" - mondja a Derültégből rappere. "Így esett a választás elsőként a külvárosi kertes házra, ahol a zenekar próbál. Itt két helyszínt is berendeztünk, kihasználva az udvar és az erkély adta lehetőségeket. Második helyszínünk egy belvárosi lakóház teteje, a nyár valószínűleg legforróbb délelőttjén. Itt sikerült alaposan bevörösödni és dolgunk végeztével megfürödni a hűtőtáskában látható jeges vízben. A harmadik helyszín pedig egy vidéki tópart, egész pontosan a Markazi-tó partja, melyet a Mátra ölel körül, és ami első ottlétünk alatt is nagy hatással volt ránk, a klipforgatás nyugodt befejezéséhez mindenképp szükségünk volt rá. Igyekeztünk a helyszíneket úgy kiválasztani, a minimális díszletet úgy felépíteni, hogy olyan hatást keltsen az egész, hogy a szereplő valójában teljesen máshol van, mint amit elsőre gondolnánk. A forgatás igazi kreatív zenekari csapatmunkaként telt, Kiss Soma barátunk szakmai segítségével, ami nagyon fontos volt, hogy az elképzeléseink gördülékenyen megvalósuljanak."

Ez tehát a sztresszmentesítő, fülbemászó Emelkedj és a hozzá forgatott jópofa klip:

https://recorder.blog.hu/2014/09/14/klippremier_derultegbol_emelkedj
Klippremier! Derültégből: Emelkedj
süti beállítások módosítása