A száz legismertebb basszustéma egyben

2014.09.13. 15:13, subrecorder

cme.jpg

A Chicago Music Exchange nevű hangszerbolt igen kreatív reklámot talált ki magának két évvel ezelőtt, amikor az egyik ott dolgozó emberüket megkérték, játssza már el egy ott kapható gitárral a könnyűzenei történelem 100 azonnal felismerhető, fontos riffjét. Ezt a videót aztán a YouTube-on több, mint 10 millión nézték meg. Most itt van a folytatás: a koncepció maradt, de ezúttal basszus- és dobtémákat hallhatunk. Vigyázat, nagyon funky jammelés következik!

ÉS HOGY MELYIK MINDEN IDŐK LEGNAGYOBB GITÁRRIFFJE?  ITT KIDERÜL.

A gitáros videóban Alex Chadwick szerepelt, most a szintén az üzletben dolgozó Marc Najjart hallhatjuk basszusgitáron, a doboknál pedig Nate Bauman ül, aki a Reverb.com nevű online zenebolt alkalmazottja. Mellesleg mindketten a chicagói Royale zenekarban játszanak. Ők ketten tényleg majdnem az összes fontos állomáson végighaladnak ebben a 17 percben, a kötelezőkön túl (Taxman, Another One Bites The Dust, Love Will Tear Us Apart) hagynak helyet a különlegességeknek is (Primus, Sleep, Tool). Számlistát nem mellékelünk, a videóban ugyanis mindig látszik, mit is játszanak éppen a srácok. Groovy!


a korábbi, gitáros videó:

https://recorder.blog.hu/2014/09/13/a_szaz_legismertebb_basszustema_egyben
A száz legismertebb basszustéma egyben
süti beállítások módosítása