Jazzekiel_2014_press_web.jpg

A 2001-ben dunaújvárosi gimnáziumi zenekarként indult, majd a kétezres évek második felében a Gödör-centrumú budapesti alternatív zenei közeg egyik népszerű zenekarává előlépett Jazzékiel utoljára 2009-ben adott ki nagylemezt, 2011-ben pedig szinte teljesen eltűnt a koncertszínről is. A hosszú csendet idén áprilisban a Record Store Day-re kiadott vinyl kislemezzel törték meg, szeptember 5-én pedig visszatérő koncertet adnak a Roham Bárban (az Óriás társaságában), ahol már a készülő harmadik albumukról is játszanak majd dalokat. A  hosszú távollét okairól, az eddigi pályafutásukról, valamint az új albumról kérdeztük Jakab Péter énekest.


jazzekielwave.jpg- Nagyon hosszú szünet telt el 2009, a második album megjelenése 
óta, amely után mindössze a Téli mesék című karácsonyi "rémmese lemezzel" jelentkeztetek. Ez különösen sok egy éppen befutott, egyre ismertebbé vált zenekar esetében. Mi volt ennek a szünetnek az oka?

- Sok mindennel összefügg ez. Ha nagyon le szeretném egyszerűsíteni, akkor elfogytunk az éjszakázásban picit. Ugye mi elég korán, 17-18 éves korunk körül elkezdtük ezt az egészet, és 2011 körül már igen vad ügyeket is bevállaltunk. Eléggé felfokozottan tettük a dolgunkat és ha az ember ezeket az estéket nem csak végig akarja turistáskodni, hanem meg is akarja élni, akkor az némi áldozattal jár. Namármost gondolom nem titok, ha látott valaki Jazzékiel-koncertet a Holy Shit album után, hogy azok a bulik nem feltétlenül a vidámságról szóltak. Semmi hatalmas művészsorsra nem kell itt gondolni, nekem az áldozat az volt, hogy a végére olyan mély depresszióba kerültem, ami miatt lehetetlen volt bármit csinálni közösen. Igazából leszartam az egészet. Iszonyatosan passzívvá váltam. Egy embergyűlölő fasszá, aki a végén már ki sem mozdul a lesötétített lakásból. A koncerteket lemondtuk, dalokat nem írtam. Persze ez úgy nézett ki, hogy "ááá most térjünk át a havi egy bulira", aztán ebből lett félévente, aztán évente, aztán már az sem. Amikor két-három havonta még lementünk a próbaterembe, mert azért a lemez foglalkoztatott minket, akkor meg csak néztük egymást és semmi sem akart összejönni. De gyakorlatilag semmit nem is csináltam. Ebből úgy sikerült kikászálódnom, hogy rendbe jött a magánéletem és az elmúlt három évben végre építeni akartam magam körül. De igazából ebbe az építésbe a zenekar sokáig nem fért bele. Amíg nem raktam rendet a fejemben, addig úgy éreztem, hogy ez csak hátráltat. Hiszen nem akartam ugyanabba a mókuskerékbe beszállni: örökké háromszáz embernek játszani estéről estére, aztán lenyomni egy vidéki turnét, ahol senki sem kíváncsi rád, majd pedig csinálni egy lemezt, amibe mindent beleraksz, de mégis azt kapod vissza, hogy szar. Egyetlen közeged a zenészkocsma, ahol az igazán soha be nem futott arcokkal lóghatsz, szétütöd magad mindennel, hallgatod a megfejtéseket és közben azon kapod magad, hogy te is ugyanolyan lettél: meséled a bezzeg sztorikat mindenkinek. Kösz nem! Annál viszont értékesebb ez az egész nekem, hogy a hobbimmá váljon. Közülünk mindenki a maga módján ugyanezt végigjárta ezekben az években. Persze ez nem azt jelenti, hogy megtértünk és innentől középtempós countrydalokat fogunk énekelni, mert semmi nem nyomaszt már. Csupán annyit tesz, hogy legalább a saját kezem nem kötöm meg, amikor egy dalt próbálunk írni. Nem is volt mitől megtérni és nem is volt hová igazából.

jazzekiel2007.jpg- Mindkét nagylemezeteknek (Jazzékiel, 2007, Holy Shit, 2009) szép fogadtatása volt, nektek visszatekintve mit jelentenek ezek az albumok?

- Az első lemez idején egy sokkal eklektikusabb zenekar voltunk. Igazából úgy gondolom, hogy a zenészek általában több zenekaron átívelően csiszolódnak, aztán egy zenekarnál, "A Zenekarnál" kikötnek végül. Nekünk ezt a sok zenekart egy név alatt sikerült végigtanulnunk. Az első albumnál olyan dalokat vettünk fel, amiket 16 és 22 éves korunk között írtunk. Van benne egy nagy adag gimnazista hozzáállás a kétezres évek elejéről, kevés önkritikával. Amit ma is bevállalunk róla, az kábé a Kicsi és az Altató. Az összes többi egy mixtúrája mindennek, amit el tudtunk játszani addig és dalként összeraktunk. Fogalmunk sem volt arról, hogy mit akarunk, és halvány sejtésünk volt csupán, hogy hogyan. Azt viszont pontosan tudtuk, hogy mit nem. Kábé mint minden ennyi idős ember a földön. Mondhatjuk azt is, hogy sok helyen elég béna és idegesítő. És ráadásul elég szarul is szól. Szóval ennek eredményeként miután megjelent, azonnal meggyűlöltük és nem is küldtük lemezajánlókba, sajtónak, rádióba. És mi akkor, mire ez kijött, Áronnal (Hegyi Áron zongorista-billentyűs - a szerk.) már rég a Holy Shit-féle vonalon pörögtünk, talán ezért is bántunk vele mostohán. Pityus (a másik énekes) például ki is szállt még a lemez megjelenése előtt pár hónappal. Ezután gyakorlatilag homlokegyenest megváltozott a Jazzékiel is. Az egy addig vidám, sok fiatal lányt megtáncoltató, kicsit jazzes, kicsit rappelős, fúvósokkal, technikás zenészekkel és szórakoztató frontemberekkel felálló zenekar helyett mindenféle átmenet nélkül kaptak egy csokor sokkal kevésbé kedves dalt és sokkal kevésbé befogadható színpadi performance-t. Emlékszem egy vízválasztó koncertre: a ZP-ben egy masszív nézőközönség első sorából fiatal lányok plüssállatokat dobáltak fel nekünk. Nagyon sokat. A roadunk összeszedte őket és belerakta Áron hangszertokjába. A teremben kinyitottuk a tokot és kiömlött a padlójára egy csomó zsiráf, oroszlán, kiskutya, bárány meg az isten tudja még mi. Akkor döntöttem el, hogy nem és nem, mi nem leszünk az a zenekar, amelyiknek kistigrist dob fel a közönsége. Mi azok szeretnénk lenni, akiket meghallgatnak és megértenek, nem pedig rajonganak értük. Ekkor lecserélődött a setlisttel a közönség is. De ne értsen félre senki: nagyon fontos állomása volt ez a lemez az életünknek. Mint amikor nézed a régi fényképet és azon gondolkozol, hogy vajon mi vitt arra, hogy azt a pulcsit felvedd és uram isten milyen a hajad a képen. Ezek voltak a gimnazista évek nekünk, kicsit kitolva. És olyan remek emberekkel és zenészekkel dolgoztunk együtt, mint Meleg Tomi, Köllner Dani, Nyirő Áron, Kató Bálint és még sorolhatnánk. Ők mind ugyanolyan fiatalok voltak mint mi, és ugyanitt bontogatták a szárnyaikat. Meleg Tomit például máig a legjobb szaxofonistának tartom, akit valaha hallottam, imádom ahogy játszik. Remélem még fogunk együtt dolgozni az életben.

holyshit.jpgEzek után a Holy Shit írása 2006 és 2009 között eddigi életünk talán legkeményebb, ugyanakkor legszebb kreatív időszaka volt. Tipikusan az a fajta bohémélet, amit mindenkinek, aki ilyesmivel foglalkozik, meg kell tapasztalnia. A Gödörben éltünk gyakorlatilag és semmi másról nem szóltak a napok, mint a dalokról. Pénzünk sose volt, kajánk sem nagyon. Egy barátunknál laktunk, akár egy család, ahova bárki betoppanhatott éjszakára. És általában be is toppant - mindenhol emberek aludtak a lakásban, akikről néha azt sem tudtuk kicsodák. Volt egy öreg nagyzongora, a rendőröket folyamatosan ránk hívták miatta a szomszédok. Elég sokszor dobtak ki minket a saját koncertünk után ezekben az időkben... Nyilván ez az életmód sok mindent hozott - ugyanúgy adott is, mint ahogy elvett belőlünk. De igazából minden eszközt szentesített a cél, hogy végre olyan lemezt írjunk, ami korazonos velünk és nem évekkel korábbi gondolatokról szól. Ez bizonyos fokig sikerült is. A Letheon például ilyen dal és örülök neki, hogy 25 évesen ilyen dolgok jártak a fejemben és rögzítve lettek - még ha nem is értek vele feltétlenül egyet mai ésszel. A Holy Shitet szeretem még most is, persze vannak részei, amik már inkább megmosolyogtatnak, de nem haragszom rájuk.

- Idén tavasszal egy vinyl kislemezzel tértetek vissza, amin a saját dal, az instrumentális Portugál artrockos, a Sziámi-feldolgozás (Mi már leszoktunk róla) viszont a korábbi kibukott világotok idézi. A dolgaitok állását tükrözi a kislemez, vagy inkább kitérő a fő csapás előtt?

- Szerintem abszolút tükrözi. Ez a két arca azért megmaradt a zenekarnak a szünet alatt is. A Sziámi-dal amúgy érdekes módon hangulatában nagyon szépen beleillik a többi dal közé, ami született. Viszont áprilisban még nem álltak úgy a felvételek, hogy érdemes lett volna egy saját vokális dallal kijönni.

- Milyen hatások értek benneteket az elmúlt öt évben, miből merít a lemez?

- Magam részéről a kilencvenes évek alternatív zenéje mindenféleképpen: Nine Inch Nails, The Cure, PJ Harvey, Nick Cave. Amikor bementünk a stúdióba, a Flood-féle hangzás (az angolszász "alternatív zene" egyik legnevesebb producer-hangmérnöke - a  szerk.) és munkametódus járt a fejemben. Én nagyon szeretem a jó dalokat, amik dalszerkezetűek, ugyanakkor nem banálisak. A nem dalszerű dalokkal nem tudok mit kezdeni.

jzkl_mmlr.jpg- Másokat szeretni címmel dolgoztok az új, harmadik lemezen, milyen anyag készül? Amit hallottunk, az alapján egy elégikus hangulatú anyag lesz, és mintha az eddigi legkilátástalanabbnak hangzó munkátok lenne.

- A Szabóval (Szabó László dobos - a szerk.) anno azon röhögtünk, hogy egy sportosan elegáns album lesz. Az igazság az, hogy amikor kijött a Holy Shit, azon nagyon sok humor volt. Egyetlen dalt leszámítva egy alapvetően humoros albumnak szántuk, aztán valahogy a kritikák azt hozták ki belőle, hogy az egy komoly homlokráncolós lemez. Ez most valóban komolyabb lesz. Mármint itt nem rakunk semmit idézőjelbe, vagy amit mégis, az azért tényleg mindenki számára egyértelmű lesz. De itt most nem nevetgélünk, mint például a Téli meséknél, hogy "haha, ez milyen geci". Örülök, hogy a kilátástalan szót használtad, mert valóban az volta cél, hogy egy nagy, lomha, méltóságteljes dögöt hozzunk létre, ami azt az érzést akarja visszaadni, mint amikor valamit nagyon rosszul csinálsz, tudod, hogy innen már nincs vissza, felmegy a vérnyomás, szédülsz és sípol a füled. Olyankor nagyon magad vagy, mintha egy búra alá zártak volna. A Másokat szeretni egy összefoglaló cím és egy dal címe is. A dalok fiktív szerelmes dalok, de valójában nem nőkhöz, hanem élethelyzetekhez, embertípusokhoz, emberek közötti kapcsolatokhoz íródtak első szám másodikban - inkább a megbocsátásról. "Másokat szeretni, az hinni az Istenben"  Ez egy elég magányos érzés, ha jobban belegondolsz. Eddig mindenkit utáltunk a lemezeinken. Most egy kicsit szeretnénk megérteni másokat is és szeretni, hogy ilyen sokan vagyunk, sokfélék, még ha ez sok esetben lemondással és fájdalommal is jár. Nem túl nagy találmány, de szerintem még pont egy ilyen kis apró téma, amit egy poplemezen talán kényelmesen körbe lehet járni, és nem lesz tőle egy kapitális bevállalás, ami a végén kellemetlenbe fordul. Szóval nem kell megijedni, nem rockopera készül vagy slam poetry hangoskönyv.

- Hogy áll a stúdiómunka, lesznek vendégek az új lemezen? Mikorra várható a megjelenés?

- Ismert zenész vagy duett az nem várható. A vonósokon kívül minden hangszert magunk vettünk fel, ami gyakran abból állt, hogy a Hajba (Hajba Áron gitáros - a szerk.) tereminezett, a Szabó basszerolt, az Áron perkázott én meg szájharmonikáztam sok egyéb mellett. Rengeteg hasznavehetetlen hangszerrel vettük körbe magunkat, izgalmas volt. Egy színházban dolgoztunk két hétig. Aztán némi R33 és most a Metropol stúdió. Amúgy a Mi már leszoktunk róla vokáljait a Milán (Miklós Milán basszusgitáros - a szerk.) és a Hajba húgai (Hajba Orsi és Miklós Eponin) énekelték fel - ilyesmi elképzelhető még az albumon. Most az énekfelvételek kezdődtek, utána keverés és valamikor novemberre már tényleg szeretnénk kijönni vele.

- Egyszer másfél évig készítettetek egy videoklipet, máskor meg két hét alatt megírtatok és kiadtatok egy nyolcszámos minialbumot. A szünet után most milyen a zenekar munkatempója?

- Nem hiszem, hogy ráállunk az évenkénti lemezkészítésre, de mindenesetre szeretnénk kicsit felpörögni. Ehhez az anyaghoz jó néhány videót tervezünk, illetve bele akarunk fogni a következő lemezbe is. Közben van egy-két projekt, ami nagyon izgalmasnak ígérkezik, illetve Milánnak ott a Carbonfools, Laciéknak a Grand Mexican Warlock. Valójában tehát nem pihenünk. Sajnos más helyeken megteheti egy alternatív zenekar, hogy évekig nem jön ki semmivel, maximum egy-két közreműködést bevállal, aztán ha van lemez, egy évig megturnéztatja, utána megint 3-4 év csend. Itthon valahogy turné- és koncertkényszere van a zenészeknek és a közönségnek is, mármint akinek nincs hetente egy bulija, az nem működik. Ez nyilván faszság. Mert ha lemegyek Veszprémbe és a kutya sem kíváncsi a Jazzékielre és két fizető vendég előtt lenyomom a bulit, akkor nyilván az nem a rocksztárság csimborasszója. De például nagyon sok zenekar hajlandó lenyelni ezt, és csak azért, hogy tele legyen a naptár bevállalja, mert jól mutat a biankó plakáton. Három koncert már turné. Nyilván ez nem minden zenekarra érvényes, de ha alternatív zenekarokról beszélünk, akkor sajnos (vagy nem sajnos) ez tény, hogy létezik.

- Azt nem rejtettétek véka alá, hogy nem szerettek fesztiválozni, turnézni. Egy idő után abba is maradtak a koncertek. A most pénteki fellépés után sűrűbben láthatja majd a közönség a zenekart a közeljövőben, vagy inkább ez is egyszeri alkalom lesz?

- Igazából ez elsősorban az én hülyeségem, mármint én voltam a koncertezés fő akadálya. A többiek zenészek, ők szeretnek színpadon állni. Egyszerűen csak nekem kényelmetlen, ráadásul nem vagyok egy túl nyitott és közvetlen ember, ilyenkor meg több száz emberrel kell kommunikálnod - kicsit tudathasadásos állapot ez. A fesztiválozós hozzáállás meg egyszerűen abból adódott, hogy amikor befejezi mondjuk a Milán az Altatót és lecseng a dal, szépen bekúszik a Coco Jambo valamelyik szomszéd sörsátorból és az azért eléggé megöli a hangulatot, lássuk be. Viszont most a terv az, hogy ismét visszatérünk a koncertéletbe. Persze nyilván nem fogunk minden fesztiválon délután kettőkor napsütésben darkulni, de azért egy egészséges, létező zenekar szintjén fogjuk ezt kezelni. Ez a Roham Báros koncert viszont most nagyon fontos. Kíváncsi vagyok, hogy van-e még szükség erre a zenekarra? Számol-e még velünk a közönségünk? Három év nem nagy idő, de nagyon intenzív három év volt a zenei életben. Történt többek között egy generációváltás. Most mi lettünk az idősebb arcok. Amúgy a Szabó volt a motor, aki leginkább nem hagyta annyiban elúszni a dolgot a három év alatt, sem a lemezkészítést, sem a próbákat. Most is ő az, aki a koncertek fontosságában hisz, és most már én is hiszek neki. Hajbával mi ketten például gyönyörűen elgitározgatnánk halálunk napjáig és a pedálokról beszélgetnénk, Milánnal elbabázgatnánk, Áronnal pedig olyan régóta vagyunk olyan mély barátok, hogy amikor leülünk, soha nem beszélgetünk zenélésről, annyira fárasztónak tartjuk a témát.

- A Holy Shit bőrkötéses borítója nagy sikert aratott. Most számíthatunk valamilyen különlegességre ezen a fronton?

- Nagyon szeretném. Ezt már sokszor elmeséltem, de én a lemezborítók miatt lettem grafikus. Gyerekkorom óta imádom a borítókat, szerintem ha soha senki nem hallgatna lemezt semmilyen formában a világon, nekem akkor is fontos lenne a fizikai megjelenés. De ami biztos, hogy ez most nem fekete, hanem fehér lemez lesz.

- Az előző albumotokat a Bábszínházban mutattátok be. Ezúttal tervben van valamilyen rendkívüli fellépőhely a majdani lemezbemutatóra?

- Igen, de ez még babonából maradjon titok. Viszont annyit elárulhatunk, hogy az új dalok hangulatához passzolva, kellően elbaszott és kényelmetlen lesz.


A szeptember 5-i Óriás őszindító, Jazzékiel visszatérő koncert Facebook-eseményoldala

a Jazzékiel Sziámi-feldolgozásának klipje:


ez pedig a készülő harmadik albumon is szereplő Portugál:


JÖN A 25. RECORDER MAGAZIN! JÖN AZ AUSTRA! REC025 LAUNCH PARTY SZEPTEMBER 11-ÉN. 

Címkék: jazzékiel
http://recorder.blog.hu/2014/09/03/_eddig_mindenkit_utaltunk_a_lemezeinken_jakab_peter_jazzekiel_-interju
"Eddig mindenkit utáltunk a lemezeinken" - Jakab Péter (Jazzékiel)-interjú

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr336660595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.