Sziget-rekord: 415 ezer látogató

2014.08.18. 11:24, rerecorder

sziget ny.jpg

Mint azt Gerendai Károly már tegnap, az utolsó nap összesítései előtt bejelentette: 2014-ben nyereséges lett a Sziget és több korábbi nézőcsúcs is megdőlt, elsősorban az, hogy idén voltak a legtöbben a fesztiválon.

A Sziget a fordulat éveként elemzi a 2014-es Szigetet, ami leginkább azt jelenti, hogy az elmúlt öt évben szinte folyamatosan esett az össznézőszám, ám idén - most, hogy a szokásosnál egy héttel később tartották meg a rendezvényt - nemhogy megfordult a tendencia, de egyenesen rekord született, több fronton is. Egyrészt megdőlt a 2009-es össznézőszám-rekord, akkor 390 ezren látogattak ki a Szigetre (tavaly folyamatos esés mellett már csak 361 ezren), idén viszont a korábbi rekordnál is 25 ezerrel többen, 415 ezren, azaz a tavalyi adatokhoz képest 55 ezerrel több ember bulizott az Óbudai-szigeten. Megdőlt a napi nézőcsúcs is, csütörtökön 85 ezer látogatónál tették ki a megtelt táblát (erre utoljára 2009-ben volt példa, akkor még 60 ezer embernél) - ez a rekord csak úgy dőlhetett meg, hogy emelték a napi nézőszám limitjét, ami miatt többször is komoly tumultus alakult ki a Szigeten (például Stromae koncertje előtt és alatt az A38 Színpad helyszínénél).

Gerendai Károly főszervező az MTI-nek még vasárnap nyilatkozta, hogy idén 390 ezres látogatószámnál érték el a nullszaldót, mint mára kiderült 25 ezerrel haladták meg a kívánt limitet. Gerendai Károly a Sziget mai sajtóközleményben így látja a siker okait: "Sokat kínlódtunk az elmúlt években a nemzetközi zenei program kialakításával, mindeközben viszont elindítottunk egy arculat megújulási és szolgáltatásfejlesztési folyamatot is” – meséli Gerendai Károly főszervező, aki elmondta, hogy az idei fordulat szerinte annak köszönhető, hogy egyrészt eltolták a Sziget időpontját egy héttel, így nem ütközik más kontinensek fesztiváljaival, ami könnyítette a sztárok szerződtetését, másrészt a fejlesztések mostanra értek be. „Idén számos gratulációt kaptam személyesen is a nemzetközi szakma és sajtó képviselőitől, akik elsősorban a programok sokszínűségét, a szolgáltatások minőségét és a Sziget vizuális megújulását dicsérték”. 

A pénteki nap Sziget-videója: 

 


nyitókép: Sziget.hu / Szemerey Bence

https://recorder.blog.hu/2014/08/18/sziget-rekord_415_ezer_latogato
Sziget-rekord: 415 ezer látogató
süti beállítások módosítása