2 Chainz feldolgozta Michael Jackson Thriller-videóját

2014.07.26. 10:57, subrecorder

2-chainz-freebase-trailer.jpg

2 Chainz-t legtöbben különböző más rapperek dalainak szétautotune-ozott refrénjeiből ismerhetik, de munkálkodik ő egymaga is, nemrég például kiadott egy mixtape-et, Freebase címen. Ennek egyik számához készített most videót és hogy - hogy nem, Michael Jackson klasszikusnál is klasszikusabb Thrillerét választotta hozzá inspirációnak. nem biztos, hogy direkt, de a klip paródiának simán elmegy.

Ha létezik legendás videoklip, akkor Michael Jackson 1983-as Thrillere mindenképpen az. A dal a hetedik (!) kislemezként kapott klipet a hasonló című 82'-es albumról, Jackson John Landist, a Blues Brothers rendezőjét kérte fel a kisfilm elkészítésére. Érdekes módon a Thriller (mármint a lemez) ekkor még mindig nem volt olyan óriási siker, mint ahogy később az egyik legtöbb példányban eladott albumként bevonult a poptörténelembe. Több mint egy évvel a megjelenése után, a címadó dal 13 perces kisfilmjének első publikus vetítése utáni héten viszont egymillió darabot szállítottak le belőle. Ugyan mindennel együtt majd' 900.000 dollárba került, mégis megérte, hiszen gyakorlatilag ez a videó tette azzá az MTV-t, ami lett a következő 20 évben. A brutális előállítási költségeket egyébként úgy fedezték, hogy Jackson előre kifizette a pénzt, majd később eladták több tévétársaságnak a videó 45 perces "így készült" dokuját. Ezt később kihozták VHS-kazettán, ami óriási siker lett, tehát a werkfilmek létrejöttében is nagy szerepet játszott a klip. 


NEMRÉG HOSSZABBAN IS MEGEMLÉKEZTÜNK MICHAEL JACKSON KÉT MESTERMŰVÉRŐL. AZ EGYIK TERMÉSZETESEN A THRILLER.

Mondanunk sem kell, hogy rengeteg művészt inspirált az évek során (a leghíresebb talán Spike Jonze, aki később ennek hatására kezdett el klipeket rendezni, neki is lett pár klasszikusa), és helyét a popkultúra legfontosabb produkciói közt a mai napig tartja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint 2 Chainz és az ő videója, amiben a rapper Jackson legendás piros bőrdzsekijét egy az egyben lekoppintó felsőben feszít (az eredetiért egy aukción egyébként 2011-ben 1,8 millió dollárt fizettek), zombivá is van változva, ahogy kell, sőt a klip sztorija is megegyezik az eredetiével. Az egyetlen, ami hiányzik, és amitől igazán nevetséges lenne a feldolgozás, az a koreografált zombitánc, ezt már Két Lánc nem vállalta be - szerencsére. Egyszer érdemes megnézni, aztán véleményünk szerint inkább térjünk vissza az eredetihez, húszmilliomodik alkalommal is.


2 Chainz videója a Freebase-hez:


és a klip forrása:

https://recorder.blog.hu/2014/07/26/ilyet_meg_nem_lattal_2_chainz_feldolgozta_michael_jackson_thriller-videojat
2 Chainz feldolgozta Michael Jackson Thriller-videóját
süti beállítások módosítása