Lanczkor Gábor költő, író irodalmi munkássága biztosan szélesebb körben ismert, mint az a tény, hogy zajzenében is utazik. Második regénye, a Folyamisten mellé egy lemezzel is bejelentkezett – mindenki kapaszkodjon meg – Soundtracks For A Novel címmel. A két produktumot együtt érdemes kezelni, már csak azért is, mert így nem csak torzított gitárokról és hangmintákról lesz szó, hanem transzvesztita prostituáltnál időző papról és a Swansról is.
A Folyamisten három főszereplő párhuzamos, különböző módokon összefonódó történetére van felhúzva. Egy fiatal katolikus pap hite kibékíthetetlenül szembekerül vágyaival, egy angol lány megmagyarázhatatlan részletekben bővelkedő nemi erőszak áldozatává válik, egy egyetemista srác pedig a londoni magyar közösség outsidereként tengődve egy talán sose volt mítosz után kezd kutatni. Utóbbi két szál valóban összegabalyodik, Gellei atya története viszont inkább hosszú prológusként villantja föl a regény tematikus- és gondolati súlypontjait.
Panelek, ájtatos nyugdíjasok, idegbeteg autósok, linóleumszagú közintézmények teljesen megszokott világában kezdi el látogatni a pap a tízéves értelmi sérült fiút. Ahogy egyre intenzívebb lesz a pap vonzalma, úgy kezdi ostromolni a megnyugtató valóságot az álmok és a víziók vadabb logikájú világa. Egy római zarándokúton belegázol a mocskos Teverébe, majd leszopja egy transzvesztita prostituált; valami olyan ősi ragadja magával, ami mellett csak még nevetségesebbnek tűnik a pappal utazó hívek jámbor, megszelídített hite.
Már a regény címéből is kitalálható akár, hogy az élet kaotikus rendjében, a leginkább profánnak hittben is ott lappangó szakralitás piszkálja Lanczkor fantáziáját. A belakott, varázstalanított modern világ és a maradéktalan megismerhetőség illúziója fokozatosan hullik darabjaira a regény előrehaladtával. Hiába az ismerős helyszínek, érzések, történések; a dolgok közötti és mögötti rejtélyek egyre fenyegetőbbé nőnek és titokká avatják azt is, amiről azt hittük kiválóan ismerjük.
Ez a világtapasztalat csapódik le kicsiben Esther és Ságvári, a két másik főszereplő hektikus életében is. Londoni klubokban, szegedi kocsmákban és lerobbant indiai szállodákban sem tudnak elbújni a zavar elől, kénytelenek kiállni azt. Nem akarom elspoilerezni a regényt, úgyhogy ennek a sikerességéről inkább nem mondok semmit.
Swans: Mind Body Light Sound
A két fiatal jellemzésének gyakori momentuma zenei ízlésük bemutatása, ezek a legdöcögősebb részek, semmilyen pluszt nem adnak az olyan infók, hogy Esther kiválasztja a My Bloody Valentine-mappát az iPodján, vagy hogy a magyar emigránsok meghallgatják karácsonykor a Californicationt. Egyedül egy Swans-koncert integráns része a történetnek, mert egyrészt a Léda-mítosz többször felbukkan, másrészt a Swans kegyetlen zajterrortól, fátyolkönnyű balladákig terjedő repertoárjának minden pillanatából az a fajta megfoghatatlan miszticizmus árad, ami a regénynek is sajátja.
A könyv egy Rilke- és egy Coil-idézettel indít, a versbetétek azonban ezerszer jobban működnek, mint a zenei utalások, úgyhogy a második mottónak csak azért örülök, mert így idepakolhatom a valaha írt legbaljóslatúbb számot. Pasolini halála amúgy elő is kerül, kötve hiszem, hogy ez véletlen lenne.
Coil: Ostia (The Death of Pasolini)
A Soundtracks For A Novelt az Anarchitecture jegyzi, a regényben ebben a zenekarban játszik Esther és az unokatesója, a CD tanúsága szerint viszont ez leginkább Lanczkor Gábor többé-kevésbé egyszemélyes projektje. A sajtóanyag alternatív neofolk és lo-fi country keverékeként írja le, a könyvben pedig a következő párbeszéd hangzik el:
- És milyen zenét játszotok Peterrel?
- Minimal-art-punkot. Rural technót. Nem tudom – felelte Esther vidáman.
Amellett, hogy ezek mind helytállóak valamennyire, inkább a műfaji skatulyázás esetlenségére hívják fel a figyelmet. Felismerhetetlenségig manipulált és felismerhető field recordingok, fenyegető zajok keverednek össze barátságosabb gitártémákkal, ami a regény fentebb leírt jellemzőit hűen visszhangozza. A már említett Swans és Coil mellett még a Current 93 és a Death In June tűnnek az Anarchitecture nagytestvéreinek. Mind a négy zenekar sok szart is csinált hosszú, kísérletezgetős pályafutása alatt; viszont ha beletaláltak valamibe, akkor ott kő kövön nem maradt. Az Anarchitecture-ből ez a lehengerlő, elemi erő hiányzik egyelőre, viszont nem is borzasztó, mint egy elvetélt kísérlet.
A Soundtracksből pont azt a kiszámíthatatlanságot hiányolom, ami a Folyamistenben hol csendben, hol harsányan működik. Ebben az interjúban jobban nyomon követhetőek Lanczkor Gábor koncepciói; nincs abban “sem pátosz, sem irónia”, ha a megáradt Tisza exhumálja Dózsa György koponyáját. A regény bővelkedik az ilyen epizódokban, lemezen sajnos ritkák ezek a pillanatok.
Kálmán Attila
Lanczkor Gábor
Folyamisten
Libri Könyvkiadó
2014
324 oldal
3490 Ft
