Hudson Mohawke új dala egyszerre csilingel és morog

2014.07.23. 13:10, subrecorder

hudson.jpg

Alig egy hete írtunk a TNGHT duó egyik volt tagjának, Lunice-nek a visszatérő daláról, most a másik fél is bemutatta a világnak, min dolgozott az utóbbi fél évben. A skót producer, Hudson Mohawke szeptemberben új EP-vel tér vissza, melyről már meghallgatható a címadó Chimes.

Tavaly decemberben jelentette be a TNGHT: közös munkásságukat egyelőre befejezik, hogy mindkét fél a szólóelőadói karrierjére fókuszálhasson. Mivel mind Lunice, mind Hudson Mohawke figyelemreméltó producer volt már egyedül is, tudhattuk jól, hogy igen erős trackekre lehet számítani tőlük. HudMóval amúgy is sok minden történt a TNGHT közben is, egyrészt leigazolt Kanye West kiadójához, a G.O.O.D. Music-hoz, másrészt például kiadta évi rendes Valentin-napi mixét is, saját nevén. EP-t legutóbb 2011-ben jelentetett meg, a főleg kísérleti elektronikus dalokat tartalmazó Satin Panthers-t.


LUNICE VISSZATÉRŐ DALÁRÓL, A FOOTWORKÖS CAN'T WAIT TO-RÓL ITT ÍRTUNK.

Most a producer (eredeti nevén Ross Birchard) bejelentette, hogy szeptember végén kijön kilencedik EP-je, mely a Chimes címre hallgat. Erről osztotta meg a címadó és kezdő számot, melyben nem kell csalódnia annak sem, akinek sokkal jobban tetszett HudMo korábbi munkássága. A címből - harangjáték - adódóan természetesen tele van a három és fél perces dal csilingelő hangokkal, de a TNGHT óta szinte védjeggyé váló dörgedelmes fúvósok is ott vannak a dropban. A földrengés erejű trap-alap mellett a Satin Panthers zavart ritmusképletei is bőven jelen vannak, egyszóval nagyszerű régi-új HudMo track ez, mely csak még jobban megerősítette a producer jelenlegi helyét az underground elektronika legjobbjai közt. A Chimes EP szeptember 30-án fog megjelenni, a Warp Records-nál. 


Hudson Mohawke új dala, a Chimes:


és az EP vicces borítója: 

20bbf454.jpg

 

Címkék: hudson mohawke
https://recorder.blog.hu/2014/07/23/hudson_mohawke_uj_dala_egyszerre_csilingel_es_morog
Hudson Mohawke új dala egyszerre csilingel és morog
süti beállítások módosítása