Micsoda? Monty Python a Recorderben? De mi köze egy komikus csapatnak a pophoz? Még ha nem is zenében utaztak (bár időnként szívesen dalra fakadtak), életművük legemlékezetesebb pillanatai, a Hülye Járások Minisztériuma, a spanyol inkvizíció, a meztelen orgonista, a lódobogást kókuszdióval utánzó kerekasztal lovagjai, az élet napos oldaláról daloló megfeszítettek nagyon is részei a popkulturális örökségnek. Annak örömére, hogy júliusban néhány színpadi fellépés erejéig újra összeállt a humor világát alapjaiban felforgató legendás hatosfogat (négy brit, egy ex-amerikai, és egy halott brit), íme, Monty Python a Recorderben.
It’s...
A Pythonok. Ki ne emlékezne rájuk? Hat remek, felejthetetlen fickó. Joe, Neal, Greg... Ed...
It’s...
A Pythonok. Ki ne emlékezne rájuk? Hat remek, felejthetetlen fickó. Az oxfordi diákok, Michael Palin és Terry Jones, a Cambridge-ben végzett Graham Chapman, John Cleese és Eric Idle, és a patinás angol egyetemen életében sosem járt Terry Gilliam a hatvanas évek végétől új jelentést adtak a szórakoztatás fogalmának. Gyakran emlegetik őket a humor Beatleseként, és bár a hasonlat több helyen is sántít, az igaz, hogy ahogy sok más zenekar mellett a Beatles néhány évvel korábban, úgy a Pythonok is a nagy elődök (főleg a többek között Spike Milligan és Peter Sellers nevével fémjelzett The Goon Show rádióműsor) örökségét fejlesztették és radikalizálták tovább, az eredmény pedig a mai napig friss és magával ragadó. A Monty Python megtanította a világot arra, hogy semmi sem szent, hogy kellő eleganciával bármiből viccet lehet csinálni (legyen szó akár vallásról, kannibalizmusról, vagy a dicső történelmi múltról), és arra is, hogy a mi kis életünknek a feje tetejére fordítva sincs sokkal több értelme, mint talpra állítva.
Tévé
A későbbi Python-tagok szerzőként és színészként több alkalommal is dolgoztak már együtt a hatvanas évtized során tévéműsorokban, a klasszikus hatfős csapat végül 1969 októberében mutatkozott be a nézőknek. A BBC-n futó, három és fél évadot megélt Monty Python's Flying Circus felrúgta a műfaj minden írott és íratlan szabályát, az általában csattanó nélkül félbehagyott (és legtöbbször Gilliam szürreális és korukhoz képest gyakran meglepően erőszakos animációival összekötött) jelenetek a sorozat legjobban sikerült epizódjaiban szabadon hömpölygő, mégis nagyon egységes és átgondolt, tudatfolyam-szerű fél órákká állnak össze, melyek fittyet hánynak a politikai korrektségnek és a tradícióknak, néha totális anarchiába fulladnak, máskor mernek végtelenül vulgárisak és gyagyák lenni, és olyan abszurd kis univerzumot alkotnak, ami (annyira talán nem is meglepő módon) nem is különbözik olyan nagyon a képernyőn kívüli világtól. Nem szeretnénk túlmisztifikálni a hatvanas éveket, de ez a sorozat tényleg nem születhetett volna meg máskor.
Film
A Repülő Cirkusz után a következő lépés értelemszerűen a mozi volt. A csapatnak már 1971-ben is volt egy egész estés filmje, az első két évad újra felvett jeleneteiből összerakott And Now For Something Completely Different, de a valódi mozis karrier csak a sorozat vége után indult be: a javarészt (hogy végre legyen valami rockzene is) a Led Zeppelin és a Pink Floyd műpártoló tagjai által finanszírozott 1975-ös Monty Python And The Holy Grail a legismertebb filmjük, a George Harrison Hand Made Films nevű cégénél készült 1979-es Life Of Brian a legjobb, utolsó közös munkájuk, a szkeccsformátumhoz visszatérő 1983-as The Meaning Of Life pedig a legbetegebb. (Az 1980-ban rögzített és két évvel később kijött Live At The Hollywood Bowl koncertfilm főleg azért érdekes, mert megmutatja, hogy a trupp addigra már az Egyesült Államokban is mennyire népszerűvé vált.)
Zene (végre)
A filmek mellett a Monty Python a hetvenes években számos nagylemezt is kiadott a Charismánál (ugyanannál a kiadónál, ahol a Van der Graaf Generator, a Genesis és a Lindisfarne albumai is megjelentek - egyelőre nem tudjuk eldönteni, hogy ez menő-e vagy inkább vicces). A Blu-ray-, DVD-, VHS-korszakok előtti sötét középkorban ezek az albumok nyújtották az egyetlen lehetőséget a rajongóknak, hogy hazavigyék magukkal a jeleneteket, és annyiszor hallgassák újra, ahányszor kedvük tartja. Ahogy egyéb produkcióikban, ezeken az albumokon is rendre felbukkannak zeneszámok, még a magát "Európa legkevésbé muzikális emberének" tartó Cleese is énekel időnként, akit pedig kimondottan a Pythonok zenei munkássága érdekel, beszerezheti a Monty Python Sings című (idén nyáron bővített formában újra megjelenő) válogatást, rajta olyan klasszikusokkal, mint a Penis Song, a Never Be Rude To An Arab, a Sit On My Face, az Every Sperm Is Sacred, és két legnagyobb slágerük, Palin Lumberjack Songja, és a Life Of Brian fináléja, Idle Always Look On The Bright Side Of Life című dala.
A Cikk Közepe
Jó estét, üdvözöljük az olvasókat a cikk közepén. Olvasni nem tudó olvasóinknak elmondjuk, hogy a cikkben eddig a Monty Python csoport munkásságával foglalkoztunk, és nem lesz ez másképp a továbbiakban sem.
Szólóban
Bár sorra készültek a filmek és zajlottak a turnék, a hetvenes évek közepétől a Pythonok már önálló dolgaikkal is foglalkoztak. Cleese a Flying Circus 1974-es, csonka (mindössze hat részes) utolsó évadjában már nem is vett részt, addigra már saját, szintén rendkívül sikeres sorozatán, a Fawlty Towersen dolgozott. Palin és Jones Ripping Yarns címmel írt komédiasorozatot a BBC-nek, Idle a már a Python-produkciókban is tevékenyen részt vevő Neil Innes dalszerzővel közösen megalkotta a Rutles nevű Beatles-paródiazenekart, Gilliam pedig termékeny és jelentős filmrendezővé avanzsált, egy remekművel (az 1985-ös Brazillal) és számos majdnem-remekművel.
A Python Magyarországon
1993: a Magyar Birodalom romokban hever. "Humor" címszó alatt svájcisapkás színművészek utánoznak részeg embereket és Torgyán Józsefet. Áprilisban aztán megérkezik a felmentő sereg, a köztévé a késő esti műsorsávban vetíteni kezdi a Monty Python repülő cirkuszát. A Gyalog-galopp és a Brian élete már jóval korábban sikerrel futott ugyan a hazai mozikban, de igazából a negyed évszázadnyi késéssel megérkező sorozat kapott telibe egy egész nemzedéket. Húsz évvel később, az összes létező film, biográfia, memoárkötet hazai kiadása (és néhány, a Python-stílust magyarítani próbáló, kevésbé sikerült produkció) után a Monty Python már a humorézékükről és öniróniájukról messze földön híres magyarok körében is épp olyan ismert név, mint bárhol a világon.
Élet(ük) a halál(a) után
A csapat tagjai Az élet értelme után is felbukkantak még egymás filmjeiben, de mind a hatan együtt már csak egyszer, alakulásuk huszadik évfordulóján szerepeltek a képernyőn. Nem sokkal később Graham Chapman meghalt, és ez volt az a pont, ahol a Python-történet véget ért. Igaz, a többiek utána is szerepeltek együtt filmekben (például Jones Békavári uraság című 1996-os Kenneth Grahame-adaptációjában), majd egy 1998-as tévéműsorban ismét közösen jelentek meg (és még Chapman hamvait is magukkal vitték egy urnában, amit a műsor közben véletlenül felborítottak).
450 évvel később
Az évek során gyakran röppentek fel pletykák egy esetleges Monty Python-reunióról, ezeket az érintettek rendre cáfolták (amíg Graham Chapman vissza nem tér a halálból, biztosan nem, mondta egy alkalommal Idle). A nagy összeállás hírét végül tavaly novemberben erősítették meg hivatalosan is. Először egyetlen fellépésről volt szó a londoni O2 arénában, de miután arra nem egész egy perc alatt elfogyott valamennyi jegy, további dátumokat kötöttek le, július során összesen tíz alkalommal léptek színpadra legemlékezetesebb jeleneteikkel. Mindnyájan szerettek volna nagyon sok pénzt keresni az összeállással, Terry Jones például már alig várja, hogy visszafizethesse a jelzálogkölcsönét. A rajongók egy emberként örvendeznek, de persze akadnak fanyalgók is, akik szerint ezt már nem kéne, ez már nagyon ciki. Hát, simán lehet, hogy tényleg az, bár a komédia talán valamivel hálásabb műfaj, mint a popzene, és a papagáj-jelenetet sokadszorra újra előadó 73 éves Cleese talán nem lesz annyira gáz, mint mondjuk a Satisfactiont sokadszorra újra eléneklő Mick Jagger. És aki éppen nem járt az O2 környékén júliusban (július 20-án volt az utolsó előadás, a társaság szerint soha többé nem lesznek élőben láthatóak), annak sem kell aggódnia, augusztusban tizenkét hazai mozi is levetíti az előadást, így a magyarok sem maradnak ki a jóból, újra röhöghetnek egy óriásit magukon és másokon, és főleg a legyőzhetetlen emberi butaságon. A dolgok állását elnézve más lehetőség már amúgy sem igazán maradt.
Deimanik László
Kannibalizmus:
Macska-összezavaró kft:
A halas-pofozó tánc:
Gumby agysebész:
Látogatók (a kevés jelenetek egyike, amiben mind a hat tag együtt látható, sőt, ott van a minden Python-produkcióban közreműködő "hetedik tag", Carol Cleveland is):
Idle, Palin, Jones és Gilliam a Sit On My Face-t és a favágó-dalt adják elő a 2002-es George Harrison emlékkoncerten:
ééés, Always Look On The Bright Side Of Life:
