Meghalt Tommy Ramone, a Ramones eredeti dobosa

2014.07.12. 14:57, Frontrecorder

tommyramone.jpg

New York-i otthonában pénteken elhunyt Tommy Ramone, a Ramones alapító tagja és első dobosa. A magyar születésű zenészt epehólyagrákkal kezelték, amiből már nem tudott kigyógyulni. Hatvankét éves volt. Vele a kultikus punkzenekar eredeti felállásának utolsó még élő tagja is elment.

Tommy Ramone Erdélyi Tamásként született Budapesten - valószínűleg - 1952. január 29-én, Holokauszt-túlélő zsidó családba. Szüleivel 1956-ban emigráltak az Egyesült Államokba. Haláláig New York Queens városrészében élt. Itt ismerkedett össze középiskolásként John Cummings gitárossal, a későbbi Johnny Ramone-nal, akivel a hatvanas évek közepén együtt játszottak a Tangerine Puppets nevű garázsrock zenekarban. Erdélyi amúgy hangmérnöknek tanult, dolgozott Jimi Hendrix Band Of Gypsys albumán is. Eredetileg menedzselte volna az 1974-ben alakult Ramones-t, de végül ő ült be a dobok mögé Joey Ramone (Jeffrey Hyman) helyére, aki az énekesi posztot foglalta el. A Tommy Ramone nevet kapott Erdélyi 1978-ig volt a punkzene egyik legmeghatározóbb együttesének tagja, játszott a Ramones korszakos első három albumán (Ramones, Leave Home, Rocket To Russia), illetve a másodiknak és a harmadiknak a társproducere is volt. A Ramones legjózanabb, legnormálisabb életet élő tagja nem bírta az állandó turnézást, ezért szállt ki a zenekarból (ironikus, hogy az utolsó vele készült Ramones-lemez az It's Alive című 1979-ben megjelent koncertalbum), de ezt követően sem szakadt el a többiektől teljesen: társproducerként dolgozott az 1980-as Road To Ruin albumon, az 1994-es Too Tough To Die pedig már teljes egészében az ő produceri felügyeletével készült.

TOMMY UTÁN MARKY RAMONE VOLT A RAMONES DOBOSA, VELE TAVALY CSINÁLTUNK VILLÁMINTERJÚT.

Erdélyi a nyolcvanas években más zenekaroknak is dolgozott producerként - ebben a minőségben ő jegyzi a Replacements Tim című 1985-ös nagylemezét és a Redd Kross Neurotica albumát 1987-ből - az utóbbi években viszont egy éles fordulattal bluegrass zenét játszott a feleségével közös Uncle Monk duóban. Ramone-ként utoljára 2004. október 8-án lépett színpadra, a Ramones Beat Down On Cancer elnevezésű koncerten, melyet a nem sokkal korábban prosztatarákban elhunyt Johnny Ramone emlékére rendeztek. Joey még 2001-ben hunyt el limfómás betegségben, Dee Dee Ramone basszusgitáros (Douglas Colvin) pedig 2002-ben, kábítószer túladagolásban. Erdélyi halálával most már senki sem él a Ramone eredeti felállásából.

A Ramones-t 2002-ben iktatták be a Rock And Roll Hall Of Fame-be, ezzel máig Erdélyi Tamás az egyetlen magyar születésű zenész, aki bekerült a rockzene hallhatatlanjai közé.

Tommy Ramone egy szál akusztikus gitárral adja elő az I Wanna Be Your Boyfriend című 1976-os Ramones-számot, amit ő írt:


és a Ramones egyik legismertebb dala, a Blitzkrieg Bop, amelynek társzerzője volt:


Erdélyi Tamással karrieráttekintő magyar interjú itt olvasható.

https://recorder.blog.hu/2014/07/12/meghalt_tommy_ramone_a_ramones_eredeti_dobosa
Meghalt Tommy Ramone, a Ramones eredeti dobosa
süti beállítások módosítása