heyheyguy.jpg

A nyolcvanas években Magyarországon, főleg vidéken az számított a legmenőbbnek, aki ismerte a helyi diszkóst, és minden héten átmásolta tőle kazettára a legújabb zenéket. Milyen zenéket? Italo discót. Hadd meséljünk erről a többség által ma már lecikizett, ám nagyon is fontos irányzatról, amely tele van bűnös örömökkel!

Feels good

italologo.jpgItalo disco, azaz olasz diszkó? Nos, ez így ebben a formában félrevezető, helyesebb lenne azt mondani, hogy olyan jellegzetes, elsősorban a diszkókat célzó olasz elektronikus tánc- és popzene, ami hetvenes évek végétől a nyolcvanas évek derekáig terjedő időszakban készült, de hát ez mégsem lehet egy stílus neve. Az kétségtelen, hogy az italo disco gyökereit a diszkózenében találjuk. Mint mindenhol a világon, a diszkó Olaszországban is rendkívül népszerű volt a hetvenes években, maga az olasz diszkózene ugyanakkor nemzetközi viszonylatban nem volt különösképpen kiemelkedő, az ottani zenészek, producerek nem voltak igazán jelentős hatással a műfajra, mint mondjuk a franciák, ők inkább csak átvették az amerikai és az európai mintákat.

A diszkózene importjában kulcsszerepet játszott a Guadalupe szigetéről származó Jaques Fred Petrus, aki Olaszországban elsőként foglalkozott amerikai diszkólemezek behozatalával és eladásával az 1973-ban Milánóban nyitott Goody Music nevű lemezboltján keresztül. Néhány évvel később Petrus összeismerkedett a klasszikus képzettségű bolognai zenésszel, Mauro Malavasival, akivel 1978-ban elindították a Goody Music zenei produkciós céget és kiadót, amellyel új hangzást hoztak az olasz diszkózenébe, ötvözve a soulos, funkos amerikai diszkóhangzást a szintetikus alapú eurodiscóval, amelynek megteremtője nem mellesleg egy Németországban élő olasz volt, nem más, mint Giorgio Moroder (az ő From Here To Eternity című 1977-es albuma adta az egyik fő ihletforrást az italo disco úttörői számára). A Goody Music által kultivált egyedi hangzásvilágot italo funkként szokták emlegetni, sikeres stúdióproduktumai közé tartozott például az amerikai vokalistákat – köztük Jocelyn Brownt - tömörítő Revanche, illetve a Spencer Davis Group I’m A Man című dalának feldolgozásával berobbant Macho (az énekes Mauro Vincenti volt).

A Petrus-Malavasi művek mellett a meghatározó olasz diszkómágusok közé tartozott a bolognai Celso Valli, akinek stúdióprojektjei közül kiemelkedik a Tantra és az Azoto (utóbbitól az Exalt Exalt című 1979-es szám már megelőlegezi az italo disco első hullámát); illetve a hetvenes évek elején a kultikus olasz prog rock zenekarban, a Goblinban is megfordult római Claudio Simonetti, aki a fő zenei agy volt az Easy Going formációban (Baby I Love You című számuk az amerikai diszkókban is népszerű volt), majd a nyolcvanas évek legelején többek közt a Capricorn és a Kasso fűződött a nevéhez – ők egyben előfutárai voltak az italo discónak, amely a nyolcvanas évek hajnalán kezdett formálódni.


Dirty talk

Ekkoriban a diszkózene kezdett eltolódni a teljesen elektronikus megszólalás felé (mint amilyen a harsány és gyors hi-nrg volt), az 1980-83 közötti időszak Olaszországban (is) izgalmas átmenet volt a klasszikus diszkó és az új elektronikus hangzások között; félig-meddig már italo disco zenékkel, így például a Kano a diszkófunkot ötvözte erőteljesen perkusszív szintetikus ritmusokkal és vokóderes robotvokálokkal (ami a korai italo disco egyik alapeleme), a ’Lectric Workers 1982-es Robot Is Systematic című számában keveredik a klasszikus diszkó és a hi-nrg, az Amin-Peck első megjelenése (Girls On Me 1982) már magán viseli az italo disco stílusjegyeit, de a váza tisztára electro-boogie-s, a Klein & M.B.O.-tól az ugyancsak ’82-es Dirty Talk szintetikus funk-elektronikus diszkó hibridjében, vagy a Doctor’s Cat-től az 1983-as Feel The Drive-ban már benne lüktet a house. A teljesen elektronikus hangzást képviselte az 1982-ben indult Koto nevű formáció, ők az űrdiszkóból eredő spacesynth irányzatban törték az utat, és volt egy olyan italo-vonulat is, amely rideg, mechanikus ritmusaival, egyszerű dallamaival, futurisztikusságával és szenvtelen hangvételével leginkább a minimal wave-hez állt közel.


Italo boot mix

italobootmix.jpgEzekben az években a diszkókba szánt tánczene elsőszámú felvevőpiaca Európa volt, ahol továbbra is nagy volt rá az igény, ám a dollár magas árfolyama miatt az amerikai import lemezek ára túlságosan felszökött, így a kiesés pótlására rákapcsolt a helyi „termelés”. Az olcsó szintetizátorok, dobgépek megjelenésével ráadásul könnyebbé és gyorsabbá vált a zenekészítés, és ha valahol, hát Olaszországban aztán beindult a tömeges gyártás, a stúdiók, lemezkiadók ipari mennyiségben kezdték ontani a zenéket, melyeket italo disco gyűjtőnéven ismert a világ. Hogy az italo disco elnevezés nem teljesen helytálló, az egy dolog, viszont még így is sokkal szerencsésebb, mint a rock elettronico (elektronikus rockzene) vagy a balli da discoteca (diszkótánc), ahogy az olasz média kezdetben hivatkozott rá, nem beszélve az erőltetett spaghetti dance megjelölésről, amit egy időben próbáltak ráaggatni. Na jó, de mikor, kinek a fejéből pattant ki az italo disco kifejezés? Ez kideríthetetlen. A leggyakrabban Bernard Mikulskinak, a német ZYX kiadó fejének tulajdonítják, és tény, hogy a fent már említett Amin-Peck maxi 1982-es ZYX-kiadának borítóján ott díszeleg nagy betűkkel az „original italo-disco” felirat, 1983-ban pedig kijött itt az első The Best Of Italo-Disco című válogatás, rajta olyan korai gyöngyszemekkel, mint a Steel Mindtól a Bad Passion, vagy Bob Salton Starknightja, illetve elindult az Italo Boot Mix megamix-sorozat is (mindkét olasz zászlós széria 16 részt élt meg, 1991-ig futott). Mivel a ZYX kiterjedt disztribúciós hálózattal rendelkezett, így ezek a kiadványok világszerte beszerezhetőek voltak, ami nagyban hozzájárult az italo disco nemzetközi népszerűsítéséhez.


Dolce vita

És a sikerek nem is maradtak el, ’83-ban már nem csak a diszkókat, de a slágerlistákat is bevette az italo disco: Ryan Paris (a római születésű énekes, Fabio Roscioli) első kislemeze, a Dolce Vita ötmillió példányban kelt el, több európai országban is listavezető volt, a németeknél a 3., de ami még nagyobb kunszt, hogy Nagy-Britanniában az 5. helyig jutott (egy év, és az angol slágerlista felett átveszi az uralmat a Stock-Aitken-Waterman triász a maga hi-nrg-ből kinyert műanyag egy kaptafa hangzásával, ami közeli rokonságban állt az italo discóval). A Dolce Vita zeneszerző-hangszerelő-producere, Pierluigi Giombini másik nagy dobása a szirupos, de menthetetlenül fülbe ragadó zongoradallamával hódító I Like Chopin volt, a Paul Mazzolini, avagy páratlan művésznevén Gazebo (kerti pavilon) által énekelt dalból nyolcmillió fogyott, tizenöt országban volt első (később Kozsó is feldolgozta az Ámokfutókkal, a Meghalok egy csókodért címmel).

De szépen szerepelt az európai listákon a torinói Righeira ál-testvérduó harmadik kislemezével, a spanyol nyelvű Vamos a la playa című dallal (amit nem mellesleg az olasz diszkózene nagyöregjei, a La Bionda testvérek írtak), a My Mine sejtelmes space discót és vidám szintipopot ötvöző Hypnotic Tango-ja, vagy a Happy Station-nel a Fun Fun lányduó, azaz valójában két modell, akiknek három énekesnő kölcsönözte a hangját, köztük Ivana Spagna. Ugyanő énekli a Baby’s Gang Happy Songját gyerekkórussal (a ’83-as dalt egy évvel később feldolgozta a Boney M., Spagna pedig ’86-’87-ben az Easy Lady és a Call Me című dalokkal aratott nagy sikert).

A Baby’s Gang mögött álló zeneszerző-hangszerelő-producer, a parmai Stefano Cundari (a Koto mellett egy másik spacesynth csapat, a Hipnosis alapítója) keze benne van az egyik legemblematikusabb italo disco slágerben, az 1984-ben megjelent Hey Hey Guy-ban is, amit a firenzei Gianni Coraini énekelt lemezre Ken Laszlo néven - akkoriban persze itthon mindenki azt gondolta, hogy magyar vagy magyar származású előadóról van szó, sajnos valójában a Casablanca című film egyik fontos alakja, a cseh Victor Laszlo ihlette. (Ken Laszlo nem egyslágeres előadó volt, a következő három évben a Tonight, a Don’t Cry, a 1 2 3 4 5 6 7 8 és a Glasses Man című dalaival tartotta fenn a népszerűségét, emellett tucatnyi más néven énekelt fel számokat.)

Az italo disco számára nemzetközi áttörést hozó 1983-as év slágerfelhozatalából kiemelkedik még P. Lion (Pietro Paolo Pelandi) és a szintipopos dallamokat primitív electro-dobalappal szétcsapó Happy Children, a Don’t Cry Tonight című elektrodiszkó ballada a Savage-től (Roberto Zanetti, aki ugyanebben az évben kiadott egy dalt Zuccheróval is, Taxi néven), illetve a Mr. Flagio duótól a Take A Chance, amely nemcsak azért esszenciális darab, mert minden benne van, ami jó az italo discóban, hanem mert arról is árulkodik, milyen komoly inspirációt jelentett ez a hangzásvilág két jelentős brit zenekar, a New Order és a Pet Shop Boys számára - nem mintha ezt ők valaha tagadták volna.



Self control

Persze ez fordítva is igaz, a korai new wave és szintipop hatott az italo discóra, de hasonló oda-vissza hatás játszódott le a nyolcvanas évek kezdetén kialakuló amerikai electróval is. És ahogyan a hetvenes években az amerikai import diszkólemezek jelentették az ihletet Olaszországban, úgy a nyolcvanas évek első felében az olasz import italo disco zenék fejtették ki áldásos hatásukat Amerikában; New Yorkban a Paradise Garage klubon és a mellette működő Vinyl Mania lemezbolton keresztül, Chicagóban a Hot Mix 5 dj-kollektíva szombat esti mixműsora által vált az italo disco a house egyik építőkövévé, de Detroit techno-úttörői számára ugyanúgy fontos előképet jelentettek a progresszív olasz elektronikus tánczenék. Ez a progresszív korszak pedig 1984-ben véget ért: az italo disco iránti a kereslet megugrott, ez pedig a mennyiség felé billentette el a mérleg nyelvét, miközben a zenei irány egyértelműen a populáris kommerszbe csapott át (amivel persze nincs baj; a Scotch-tól a „köhögős szám”, a Disco Band, Raffaele Riefolitól, azaz RAF-tól a Self Control, amit Laura Branigan vitt sikerre, Valerie Dore - Monica Stucchi - The Nightja, a Raggio Di Luna-féle Comenchero, a Maurizio Bassi hangját használó Baltimora Tarzan Boy-a, vagy az autómárkákat soroló Turbo Diesel Albert OneAlberto Carpani – előadásában a ’84-es eresztésből mind máig szórakoztató dalok a maguk nemében).

Ekkoriban, ’84-’85-ben kezdett kikristályosodni az a formula, ami a következő évekre rányomta a bélyegét, és amivel a legtöbben azonosítják az italo discót. A gépi alapok egyre sematikusabbá, laposabbá, erőtlenebbé váltak, már nem tudták elvinni a hátukon a bugyuta, nyálas szintidallamokat és a sokszor fahangú, borzasztó akcentusú angol éneket, amiknek korábban még megvolt a naiv bája – az italo disco elvesztette minden mélységét és menthetetlenül üres lett, 100% műanyag, ráadásul a számokat szinte alig lehetett megkülönböztetni egymástól. Persze ez senkit sem zavart, sőt, az ital disco 1985-ben volt a csúcson, a kiadók – a Baby, a Discomagic, az X-Energy Milánóban, az italo disco fellegvárában, a bresciai Time, a mantovai Memory, a veronai SAIFAM és az összes többi – nonstop futószalagon szállították a zenéket, ekkor ejtette rabul a fiatal lányok szívét Den Harrow (vagyis a több énekest is bevető stúdióprojekt arca, a divatmodell Stefano Zandri), és ebben az évben alakult meg az egyik legsikeresebb formáció, a Radiorama, melyet az italo disco Lennon-McCarntey-ja, az 1980-tól együtt dolgozó Giuliano Crivellente-Mauro Farina páros hívott életre (ők alapították a SAIFAM birodalmat).

Mindeközben Olaszországon kívül is gyökeret vert és virágzásnak indult, főként Németországban (Fancy és Mike Mareen a két kedvencünk, de ide sorolható a poposabb Silent Circle és Sandra első két lemeze is), Spanyolországban (a Fotonovelás Ivan, David Lyme, Phaeax, Norman, stb.) és Franciaországban (Monte Cristo, Bandolero, Debut de Soirée, vagy akár Desireless-től a Voyage, Voyage is ide sorolható), de gyakorlatilag mindenhol jelen volt. Magyarországon - kis késéssel - a Master Voice, a zeneszerző-hangszerelő Hajni István projektje vitte a zászlaját, de újvidéki italósról is tudunk (Tibor Levay. Gypsy Boobie).

1986-tól ’89-ig (ki)tartott még az italo disco-láz, de ez már a leszállóága volt, közben megjelent a színen Dieter Bohlen, ahogyan a house is, az italo pedig átadta a helyét előbb a eurobeat irányzatnak, majd a kilencvenes évekkel a eurodance-nek. Az italo disco azóta besorolt a kultuszműfajok közé, a korai italo hangzáshoz először a kétezres évek elején az electroclash-hullám nyúlt vissza, manapság pedig a nu-discóban érhető tetten a nyoma.


Forrai Krisztián 

http://recorder.blog.hu/2014/07/08/balla_balla_az_italo_disco_titkos_tortenete
Balla balla! - az italo disco titkos története

A bejegyzés trackback címe:

http://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr76484517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.