A vébére időzítve a brit tánczene két intézményesült figurája is előállt a maga brazil válogatottjával: Gilles Peterson a brazil zene sztárjaiból és feltörekvő tehetségeiből, valamint brit producerekből összeállított csapattal vette fel a Brasil Bam Bam Bam albumot, Fatboy Slim pedig producerhaverjait kérte fel a világ minden tájáról, hogy írjanak egy-egy „nagyon brazil” trekket a nevével fémjelzett Bem Brasil válogatásra. Duplán jó alkalom arra, hogy szétnézzünk kicsit a másik oldalon, vagyis a brazil tánczenék térfelén.
A BRAZIL TÁNCOKBAN PEDIG EGY BUDAPESTEN ÉLŐ BRAZIL TÁNCOKTATÓ AD ELIGAZÍTÁST.
Az elektronikus tánczene Brazíliában meglehetősen háttérbe szorul a többi műfajhoz képest, a beágyazottságát jól mutatja, hogy a dj csak 2013 óta számít hivatalos szakmának. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne népszerű; a partikultúra virágzik, milliárd dolláros bevételt termelő, és évről évre növekvő iparágnak számít, a nyugati sztárdídzsék David Guettától Carl Coxig imádnak ott játszani (elsősorban mert csillagászati gázsikat kapnak), a világ legjobb klubjainak 100-as listáján, amit a DJ Magazine állít össze, az utóbbi években rendre több brazil szórakozóhely is szerepelt. São Paulóban pezseg a partiélet, Rio is kezd rápörögni, a délen fekvő tengerparti üdülőhely, Balneário Camboriú pedig már kiérdemelte a brazilok Ibizája címet. Bár nincs hiány nemzetközileg ismert / felkapott brazil tánczenei előadókból, számuk az ország méretéhez képest elenyészőnek mondható: a most mindent vivő EDM-ben a Felguk vagy a Dirtyloud, technóban Wehbba, minimalban Gui Boratto, house-ban a Digitaria, electróban a Mixhell (az ex-Sepultura dobos Iggor Cavalera és neje, lásd a képen balra), az experimentális elektronikában Amon Tobin, indie-dance-ben a Twelves vagy a Bonde do Role – hogy csak a legnagyobb kurrens neveket említsük.
Ezek a producerek és formációk mind Brazil-semleges zenével hódítanak (kivétel a Bonde do Role), kifejezetten brazilos tánczenékért mélyebbre kell menni, és időben vissza. Az egyik úttörője a szamba és a bossa nova elektronikus hangzásokkal ötvözésének különös módon egy Novi Sadról elszármazott zenész, Suba volt, 1999-ben megjelent egyetlen albuma, a São Paulo Confessions mérföldkőnek számít (röviddel a megjelenése után balesetben elhunyt). Ezt az utat DJ Dolores folytatta tovább, ő Recife folklórját dolgozta bele programozott alapokba. A kétezres évek első éveiben a drum’n’bass producerek is, mint DJ Marky, DJ Patife, vagy a Drumagick felfedezték a szüleik, nagyszüleik zenéit – az általuk kreált könnyed sambass irányzat sikerre volt ítélve, lazán végig is söpört a világon.
A következő brazil hangzás, amire a világ felfigyelt, vagy inkább rácsodálkozott 2005 tájékán, a Man Recordings-ot vezető német Daniel Haaksman és Diplo kultúrmissziós közvetítésével, a riói favelákban dübörgő funk carioca, vagy - ahogy nyugaton elkeresztelték - baile funk volt. Az akkor már nagyjából két évtizede létező irányzatra frissítően hatott ez a nyitás, a klasszikus funk mellé felfejlődött a különféle nyugati tánczenei hangzásokból merítő újsulis vonulat, ma már van külön trapes ága is, a legutóbbi oldalhajtása pedig a 100 BPM alá lassított rasterinha. (Pár éve pedig egy új hibrid hódít az országban, a funkot poppal és hagyományos brazil zenékkel keverő passinho). Míg a funk képes volt kitörni Brazíliából, ugyanez a „veszély” nem fenyegeti az Északon, az Amazonas menti területeken honos tecnobrega irányzatot – viccesen gagyi lakodalmas tánczenéből van elég. Amiből viszont nincs elég, az az igazi legenda, mint amilyen a rebellis punkzenészből lett sokoldalú producer, Edu K, a brazil elektronikus tánczene legnagyobb meg nem énekelt hőse.
egy kis ős funk carioca a műfaj egyik úttörőjétől, DJ Marlobótól, 1989-ből:
és egy újabb keletű funk sláger DJ Chernobyl és MC Gi előadásában:
Edu K és a már klasszikusnak számító Popozuda Rock N' Roll:
Az idei év egyik rasterinha-bombája, MC Maromba vicces dala és még viccesebb klipje:
az egyik legnépszerűbb tecnobrega együttes, a Banda UÓ két évvel ezelőtti slágere:
végül egy szám a bevezetőben említett Bem Brasil válogatásról, a Bonde do Role közreműködésével:
Brazil a house-banBrazíliát képviselte a Budapest Essentials városi fesztiválon a dj-producer Joyce Muniz (ő látható a nyitóképen). Igaz, csak félig, hiszen 1995 óta Bécs az otthona. Ott esett örök szerelembe a dj-zéssel 16 évesen, kezdetben drum’n’bass-t és breakbeatet játszott, közben elkezdett MC-zni és énekelni is, ebben a minőségében együtt dolgozott a kétezres évek eleji bécsi elektronikus zenei színtér krémjével, így Stereotyppel is, akivel 2006-ban elkészítették a Man Recordins Funk Mudial-sorozatának első darabját. Ennek a az interkulturális szériának az volt a lényege, hogy nyugati producerek írtak baile funk-beütésű zenéket autentikus brazil vokálokra, és fontos szerepet játszott a műfaj nemzetközi bevezetésében. Muniz viszont a gettótánczenétől a house felé vette az irányt, és a 2010 óta tartja is ezt az irányt (kitérőként megcsinálta Louie Austen 2012-es albumát). Ugyan szülőhazájától elszakadt, de nem úgy a zenei gyökereitől, melyeket még zeneszerető édesanyja plántált belé azzal, hogy klasszikus brazil dalokat énekelt neki amikor kicsi volt. Joyce a mai mapig szívesen hallgatja a régi szamba-, bossa nova, és MPB- felvételeket, amik eszébe juttatják azokat a régi délutánokat is, amikor a család összegyűlt a szambaiskolát vezető nagybácsinál és együtt zenéltek. Szerinte a fiatalok általában szeretik a hagyományos zenéket, amellett, hogy az új trendekre is vevők. A Brazíliában kultivált sambass-re pedig a világ volt vevő, Joyce úgy látja, ez az irányzat felrázta az ellaposodó drum’n’bass-t. Ugyanígy örült annak, amikor 7-8 éve felkapták a baile funkot, mint mondja, akkoriban elképesztően jó funkzenéket kapott francia, német, belga, orosz producerektől, ami megmutatta, hogy ehhez a zenéhez nem kell brazilnak lenni. Azt viszont kifejezetten utálja, ha elvárják tőle, hogy a zenéjében legyen valami brazilos, csak azért mert onnan származik. „Kapjátok be!” – ez erre a válasza.
