Új dalokat játszott élőben a Faith No More 17 év után!

2014.07.06. 12:21, subrecorder

faith-no-more-2012.gif

1997-ben jelentetett meg utoljára rendes stúdióalbumot a Faith No More, az Album Of The Yeart, azóta csak szórványosan és nem túl nagy elánnal ígérgetett új anyagot a néhány éve újra aktív alt-metal zenekar, ám legutóbbi koncertjein, pénteken Londonban, szombaton Lengyelországban beváltotta ezeket az ígéreteit, és végre nem csak klasszikusaikat hallhatta a közönség, hanem sok új szerzeményt is.

A kezdetektől karizmatikus Mike Patton frontember vezetésével kiálló Faith No More a 80-as évek végén kemény, de mégis dallamos hangzásával ott volt az alternative metal alstílus születésénél és kikövezte az utat olyan előadók befutásának, mint amilyen például a Nirvana is volt. Több, ugyancsak ekkor népszerűvé vált (Metallica, Guns N' Roses) zenekar bírta őket nagyon, elmondható, hogy a Faith No More volt a korszak dédelgetett kedvence, gyakorlatilag mindenki szerette őket. Kiadtak négy remek és két közel tökéletes (The Real Thing, Angel Dust) lemezt, 1998-ben azonban Patton kilépett, hogy egyéb zenei projektekkel foglalkozzon, és nélküle a többiek sem folytatták; a FNM hivatalosan is pihenőre vonult.


A TEGNAPI BUDAPEST PRIDE-RE VALÓ TEKINTETTEL ELEVENÍTSÜK FEL KEMÉNYZENÉS MELEG FIGURÁKRÓL SZÓLÓ CIKKÜNKET, MELYBEN AZ EGYIK FAITH NO MORE-TAG IS SZEREPEL.

2009-ben nagy sikerrel tértek vissza a koncertszínpadokra, Patton nem lett normálisabb (bizonyítja ezt az azóta legendássá váló Szigetes cipőfűző-evős koncert), a Faith No More pedig nem puhult el, a fesztiválok kedvencei lettek ismét. A Sziget után 2012-ben a VOLT-ot is megjárták, ahol még úgy is a fesztivál történetének egyik legjobb koncertjét adták, hogy Patton végig focimeccset nézett közben egy kis tévén. Idén májusban aztán a zenekar hivatalos Twitter-oldalán hírül adta, hogy "jó móka volt ez az újraalakulósdi, de most már itt az ideje kreatívkodni egy kicsit", vagyis minimum új dalokra, de talán egy teljes lemezre is számíthatunk tőlük. Közben egyébként tavaly Patton már megjelentetett egy új albumot másik zenekarával, a Tomahawkkal, amiben olyan más bandák tagjaival zenél együtt, mint a Helmet, a Melvins, és a The Jesus Lizard. Most pénteken elérkezett, amire oly sokan vártak (bár 2011-ben egy argentin koncerten is debütáltak már egy "titokzatos dalt", amiről kiderült, hogy szintén új szerzemény), a Faith No More londoni koncertjén nagyon is megérte ott lenni, hiszen két új dal debütált a szokásos slágerparádé-setlistben, aztán szombaton, tegnap este a lengyelországi Open'er Festivalon a beszámolók szerint még két újabb dalt mutattak be.

Egyelőre még csak rajongói felvételek születtek a londoni számokról, de viszonylag jó minőségűek, simán hallgathatóak. Az egyik londoni a Leader Of Men/Superhero igazi kemény zúzás, míg a másik egy lágyabb szerzemény, viszont a visszafogott és célratörő Motherfucker címre hallgat.

Szombaton az Open'eren elhangzott a már három éve Argentínában debütált Matador című dal, valamint további két új szerzemény.

Ennyi új dal már tényleg egy új lemez készültét harangozza be, de erről hivatalos hír továbbra sincs.


íme a két új Faith No More-szám, ahogy azok a londoni Hyde Parkban elhangzottak:

 


és íme, az Open'erről a Matador (a másik két számról még nem találtunk videót): 


és egy igazi klasszikus, az Angel Dust, teljes egészében:

Címkék: faith no more
https://recorder.blog.hu/2014/07/06/uj_dalokat_jatszott_eloben_a_faith_no_more_17_ev_utan_kesz
Új dalokat játszott élőben a Faith No More 17 év után!
süti beállítások módosítása