„Mintha egy vadidegent vinnél egy családi vacsorára” – The Naked And Famous-interjú

Tavaly szeptemberben jelentkezett kitűnően sikerült második lemezével az új-zélandi The Naked And Famous zenekar. Ennek európai turnéján érkeztek először hazánkba, és úgy tűnt, hogy a kvintett sem számított ekkora sikerre, pedig szerda este majdnem telt ház előtt állhattak az A38 Hajó színpadára. A fergeteges hangulatot teremtő együttes énekesnője, Alisa Xayalith és basszusgitárosa, David Beadle felszabadultan és jókedvűen mesélt a második album munkálatairól, a turnézás szabályairól, illetve arról is, min szoktak veszekedni.

- A BBC Sound Of 2011-es listán jelöltek voltatok, de végül Jessie J lett a befutó, akinek ez nagy lökést adott, és igazi popsztár vált belőle. Szerintetek, ha ti nyertek, lett volna esélyetek hasonlóra? Gondolok itt népszerűségre, sűrű rádiós játszásra.

Alisa: - Amikor jelölve lettünk, még fogalmunk sem volt róla, hogy mi is ez valójában. Mi egy új-zélandi zenekar vagyunk, és amikor a Naked And Famous nemzetközi karrierje beindult, még nem igazán ismertük ezeket a fajta dolgokat, mint az ilyen díjak vagy listák. Hogy őszinte legyek, lehet, hogy egy kis ismertséget hozott nekünk, de amúgy nem láttam olyan sok hasznot belőle. Egyébként Jessie J készített egy feldolgozást az egyik dalunkból, a Young Bloodból!

David: - Ugyanakkor az Egyesült Államokban még mindig elég sokat játszik minket a rádió, a Young Blood és a Punching In A Dream igazi siker volt a kissé alternatívabb rádióállomások körében. Ugyanez nem mondható el Jessie J-ről. Szóval sokat számít az is, hogy milyen régiót nézünk. Meglehet, hogy Jessie J Angliában nagyon népszerű, mi pedig nem tudtunk ott igazán széles körben befutni, de ugyanakkor még az is lehet, hogy mi kicsit talán ismertebbek vagyunk Amerikában.

- Tavaly szeptemberben jelent meg a második albumotok, ami nem volt könnyű szülés. Márciusban vonultatok stúdióba, és júniusban hagytátok csak el, és meglehetősen hosszú időnek számít manapság. Maximalisták vagytok?

Alisa: - Igen, azt hiszem, hogy sok időre van szükségünk, hogy végleges döntéseket hozzunk.  Szeretünk elég időt hagyni arra, hogy reagálni tudjunk a dolgokra, hogy minden lecsapódjon. Az egyik pillanatban azt gondolod, hogy „ez a legjobb dal, amit valaha írtam”, aztán lefekszel aludni, és másnap mikor felkelsz, újból meghallgatod, és már nem is érzed olyan tökéletesnek. Éppen ezért muszáj időt hagyni a dolgoknak, ez nálunk most összességében másfél évet jelentett. De a lényeg, hogy elégedettek vagyunk a dalainkkal. A keverést egy csodálatos ember, Alan Moulder végezte, aki olyan előadókkal dolgozott már együtt, mint a Smashing Pumpkins vagy a Yeah Yeah Yeahs, de ő keverte az első Killers-albumot, illetve az összes Nine Inch Nailst. Igazán megtisztelő volt, hogy együtt dolgozhattunk.

- De lefogadom, hogy másfél év alatt rengeteg minden átalakul. Melyik dal volt az, ami a legnagyobb mértékben változott?

Alisa: - Hearts Like Ours. Te jó ég, az mennyire más lett! Tulajdonképpen egy punkrock dalnak indult, kemény dobbal, aztán keveredett bele egy kis country, és aztán egyre több elem. Egy nap Aaron hozott egy döntést és közölte, hogy akkor most felére csökkentjük a dal tempóját. Mi csak néztünk, hogy ezt hogy gondolja! (nevet) Aztán ebből lett az, amit a lemezen hallasz. Azt hiszem, jó döntés volt.

- Ha már szó esett Aaronról, nem nehéz az, hogy ő a zenekar tagja, ugyanakkor producerként kritizálnia kell a saját munkáját?

David: - Nem furcsa, már csak azért sem, mert a kezdetektől fogva így folyik a munka. Nyilván neki nem lehet egyszerű néha döntéseket hoznia ezzel kapcsolatban, de nálunk ez csak így működik.

Alisa: - Igen, igazad van.

- Úgy látom, elég nagy az egyetértés köztetek, azért veszekedni is szoktatok?

Alisa: - Persze, állandóan vitázunk! (nevet) Aaron, Thom és én vagyunk az együttes „kreatívjai”, mi írjuk a dalokat. Van, hogy valamelyik fiú azt mondja, írt valami irtó klassz dolgot, megmutatja, én pedig egyszerűen nem érzem így. És aztán ezen veszekszünk. De szerintem ez a folyamat része, hiszen szenvedélyesen csináljuk a dolgunkat. Ez a fajta veszekedés a jó ügy érdekében zajlik.

- Rengeteg helyen szimplán elektropop zenekarnak titulálnak titeket, közben az új albumon rengeteg rockos elem is található, ezen kívül pedig nagyon élő, vagyis amikor hallgatja az ember, szinte olyan, mintha egy koncerten lenne. Ez koncepciótok volt, vagy így sikerült?

Alisa: - Igen, mondhatni, hogy koncepció volt. Az első album készítésénél a folyamat valahogy sokkal hullámzóbb volt, de talán az egész lényege pont ezek a fokozatok voltak: mikor halk, akkor nagyon halk, mikor hangos, akkor viszont irtózatosan hangos. A második albumot máshogy közelítettük meg, szerettük volna visszahozni kicsit az oldschool hangzást, illetve arra is figyeltünk, hogy amikor ezeket majd koncerten játsszuk, akkor abból a lehető legjobb dolog süljön ki. Ez részemről például úgy zajlott, hogy addig nem nyugodtam, amíg egy tökéletes énekszólam nem született, mindenféle effektezés nélkül. Sőt, igazából mindenkinek ez volt a célja, hogy a saját maga hangszerén a lehető legtisztább, legtökéletesebb szólamok, ritmusok szülessenek meg, csak aztán jöhetett a többi. Ez mindannyiunk számára nagy kihívás volt, viszont pont emiatt hoztuk ki magunkból a maximumot.

- Elégedettek vagytok a végeredménnyel?

(egyszerre) - Igen!

- Egy korábbi interjúban említettétek, hogy a Grow Old című dalotok az új lemez egyik alapköve, sok minden abból következett. Hogy lehet, hogy mégsem választottátok kislemezdalnak?

David: - Volt róla szó, hogy esetleg egyfajta alternatív single lehetne belőle, de végül elvetettük valamiért. De most, hogy mondod…

Alisa: - Igen, valóban szóba került, az igazán ütött volna, ha pont ezzel jövünk ki. Lássuk be, nem a lemez legslágeresebb daláról beszélünk. (nevet)

David: - Ettől függetlenül arról még nem tettünk le, hogy videoklipet forgassunk hozzá, mert valóban jól mondod, hogy központi szerepet tölt be a lemezen, nagyon fontos dal.

- Ha már korábban szóba került az élő hangzás, beszélgessünk kicsit egy másik fontos dologról, a turnézásról! Úgy hallottam, van valamiféle turnébusz szabályotok is…

Alisa: - Igen, ez alapvetően arról szól, hogy ha valakit nem ismersz legalább 24 órája, akkor nem hozhatod be a turnébuszba. (nevet) Szerintem ez egy remek szabály.

- És nem is szegte meg senki?

Alisa: - Nem. Mi tulajdonképpen hónapokig a turnébuszban élünk, az több ember otthona erre az időszakra, ezért elég furcsa lenne idegeneket felvinni. Olyan, mintha egy vadidegent vinnél egy családi vacsorára.

David: - Gondolnod kell arra is, hogy ez nem csak a te helyed, más emberek is ott laknak veled. Mobiltelefonok, pénztárcák, személyes tárgyak vannak elől hagyva és ha bármi eltűnne, az nagyon kínos lenne.

- De ha mondjuk egy zenész lenne, akit személyesen nem ismertek…

Alisa: - Ó, ha David Bowie szeretne a turnébuszunkba látogatni, őt bármikor szívesen látnánk! (nevet)

- És a hosszú turné alatt nem érzitek, hogy valamit feladtok vagy kihagytok?

David: - Vannak születésnapok vagy családi események, amiket néha nagyon sajnálok, hogy ki kell hagynom. Vagy ha van egy barátnőd otthon, akitől egy hónapot távol töltesz, aztán három napot együtt vagytok, utána pedig megint útra kelsz, az nehéz tud lenni. Ugyanakkor különleges dolog, hogy turnézhatunk és igazából hálásak lehetünk miatta.

- Milyen egyedüli nőként egy turnén?

Alisa: - Néha nehéz. Viszont annyi ideje van így, hogy már ez a természetes számomra. Egyébként is fiús családból jövök, biztos ez is sokat segített abban, hogy hozzászokjak.

- Egyébként a turnébuszos zenehallgatásra nincs szabályotok? Mondjuk ha Alison egy nagyon rossz albumot rak be, akkor egy hétig kimarad a körből, és nem választhat zenét?

(mindketten nagyon nevetnek)

Alisa: - Nem, erre nincs szabályunk.

David: - Itt megint arról van szó, hogy nem gondolhatsz csak magadra, figyelembe kell venned, hogy a többiek is ott vannak veled, ezért nem korlátozódhat a dolog mondjuk csak a te ízlésedre. Kivétel ezalól például ha valakinek születésnapja van. Mondjuk én soha többet nem rakhatok be Billy Joelt. (nevet)

Alisa: - Egyébként nem is szól állandóan a zene. Sokszor csak összeülünk, iszogatunk és beszélgetünk egy kicsit.

- És sorozatokat néztek együtt? Rengetegben szerepelt már dalotok, a Gossip Girltől kezdve a Breaking Baden át egészen a True Bloodig.

David: - A Gossip Girlt például néztük.

Alisa: - Főleg a fiúk, én viszonylag az elején feladtam.

- Ez komoly? Nem pont azt képzelném el hozzátok…

David: - Ha jól emlékszem, három dalunkat is felhasználták és gondoltuk, megnézzük magunknak, mi is ez. Aztán tudod hogy megy ez… Nem tudtuk abbahagyni. De a True Bloodot is együtt nézzük, sőt, azt már azelőtt elkezdtük, hogy a dalunk szerepelt volna benne, így különösen izgalmas volt hallani magunkat.

- És mi az, amit semmiképp sem hagynátok otthon, ha turnézni indultok?

Alisa: - Én biztosan nem mennék turnézni könyv nélkül. Szükségem van arra, hogy mindig legyen nálam valami, amit olvasok. Ha nem lenne nálam, én komolyan hazamennék.

David: - Nekem pedig ez a bakancs, ami a lábamon van. Ezt szeretem a koncerteken viselni. Azt hiszem, nincsenek nagy igényeim.

interjú: Biczó Andrea
fotók: Serfőző Kata

a tavalyi Naked And Famous-album, az In Rolling Waves teljes egészében: 

erről a lemezről az I Kill Giants videója: 

és egy több mint egyórás koncertfelvétel: