Zola Jesus a tajgára csábít bennünket

2014.06.23. 20:18, Frontrecorder

zolajesus2014.jpg

A tavaly augusztusban megjelent, korábbi dalainak vonósnégyesre és minimális elektronikára áthangszerelt változataiból összeállított Versions után idén ősszel érkezik Zola Jesus új stúdióalbuma. A Taiga című lemez október 6-án jelenik meg a Mute kiadónál, de egy dalt már most közzétettek róla.

Nika Roza Danilova egy félreeső, ámde idilli helyen, a Washington államban található Vashon-szigeten írta az új dalokat, melyeknek a keverését Los Angelesben Dean Hurley végezte (aki korábban dolgozott David Lynch, Danger Mouse és a Sparklehorse lemezein is). Az orosz-amerikai dalszerző-énekesnőnek ugyan ez lesz az ötödik albuma (a Versions-t is beleszámítva), de ő úgy érzi, mintha ez az új anyaga lenne az igazi bemutatkozó lemeze, mivel mint mondja a munka során soha nem érezte még ennyire nyitottnak és felszabadultnak magát. A lemez elsőre meglepő címválasztását pedig így magyarázza "A tajga számomra vad, használaton kívüli területet jelent, amely boldogan létez az ember nélkül. Vannak tajgaerdők Wiscounsin északi részén is, ahol felnőttem, és persze Oroszországban, ahonnan az őseim származnak,  szóval nekem a tajgában benne van a szülőföld érzete is." A Taiga című albumról az első kislemezdal az egyáltalán nem hideg és mérsékelt Dangerous Days, amely trappolós alapjával és emelkedett dallamával könnyedén belemasírozik a fejünkbe, hogy aztán ott ragadjon. 

az album beharangozó videója:

ez pedig Zola Jesus legutóbbi klipje, mely a Versions album egyetlen új szerzeményéhez, a Fall Back című dalhoz készült: 

Címkék: zola jesus
https://recorder.blog.hu/2014/06/23/zola_jesus_a_tajgara_csabit_bennunket
Zola Jesus a tajgára csábít bennünket
süti beállítások módosítása