Sínen – Ed Sheeran

2014.06.23. 10:58, rerecorder

Ed_Sheeran_Print_Press_Only__Picture_2014__034b.jpg

A kevés igazi, globális férfi popsztár egyike lehet a jövőben Ed Sheeran, ez a 23 éves, visszahúzódó brit fiú. Nem tipikusan bálványalkat, de pont ő a példa rá, hogy egy szál gitár és személyes dalszövegek is elegek lehetnek ahhoz, hogy az egész világ a lábunk előtt heverjen. Vízválasztó, második albumának (a ma, június 23-án érkező x-nek a) megjelenése alkalmából tekintjük át eddigi – meglepően izgalmas – karrierjét, 10 pontban.

#10 Kezdetek

ed-sheeran.jpgEdward Christopher Sheeran 1991. február 17-én született a West Yorkshire-i Halifax nevű kisvárosban. Édesapja művészeti kurátor, édesanyja ékszertervező, bátyja pedig klasszikus zenei komponista. Lángvörös haját valószínűleg apja ír nagyszüleitől örökölte. A kis Ed 4 éves kora óta énekelt és tanult gitározni, sosem tudta elképzelni, hogy mással foglalkozzon, mint zenével.

#9 London

2008-ban egy saját kiadású EP (The Orange Room) után Londonba költözött, hogy beindítsa zenei karrierjét. Bármilyen fellépést elvállalt, a legkisebb pubokban zenélt. Ekkoriban a legnagyobb sikere az volt, hogy a Nizlopi nevű egyslágeres zenekar egyszer megengedte neki, hogy fellépjen előttük, miután az egész turnéjukon gitárhangolóként dolgozott.

#8 Workaholic

Vannak adatok, amikhez nem kell hozzáfűznivaló: Ed Sheeran a 2009-es évben összesen 312 koncertet adott.

#7 Los Angeles

ed_sheeran_plus.jpgA két év alatt zenéléssel és egyéb munkákkal összegyűjtött pénzén 2010-ben vesz egy repülőjegyet és mindenfajta kapcsolat nélkül Los Angelesbe költözik. Itt folytatta, amit Londonban abbahagyott, különböző nyitott mikrofonos esteken zenélt, mígnem egyszer a The Foxxhole nevű rádióban az adó fő arca, Jamie Foxx felfigyelt a hangjára. A színész-énekest annyira elvarázsolta a fiú, hogy felajánlotta neki teljes stúdióját és hollywoodi házát egész ott-tartózkodására.

#6 Ingyen

Az internet egyre nagyobb hírnevet hozott Sheerannek, de lemezszerződése még mindig nem volt. 2011-ben aztán a londoni Barfly klubba meghirdetett egy ingyenes koncertet, amire végül több mint 1000 rajongó próbált bejutni. Mit tehet ilyenkor az ember? Ed végül három koncertet adott, hogy mindenki beférjen egyszer, illetve miután bezárt a hely, még az utcán játszott egy negyediket is a tömegnek. Ennek aztán híre ment és pár héttel később már le is szerződött az Atlantic Recordshoz.

#5 The A-Team

Miután Jools Holland tévéshowjában szereztek neki egy helyet, és eljátszotta a már évekkel korábban megírt The A-Team című dalát, nem volt megállás. A felvétel a megjelenésének pillanatától hatalmas siker volt, az első héten 60.000, 2011-ben összesen 800.000 példányban kelt el.

ED SHEERAN DOLGOZOTT MÁR PINK FLOYD-TAGGAL IS - PINK FLOYD-FELDOLGOZÁSON.

#4 Plusz

Ed Sheeran bemutatkozó albuma, a + 2011 szeptemberében jelent meg és a brit toplista első helyén nyitott. Mára már ötszörös platinalemezként jegyzik, nem kevesebb, mint 1,5 millió darab fogyott el belőle.

#3 Társas lény

Ed-Sheeran-x-2014-1200x1200.jpgHa éppen nem saját dolgaival van elfoglalva, Ed mindig szívesen működik közre barátai dalaiban, featjeinek száma lassan a százhoz közelít. Dolgozott Wiley-val, Lupe Fiascoval, Fugative-vel, Example-lel, Plan B-vel, Taylor Swifttel, írt számot a One Directionnek és együtt lépett fel Elton Johnnal a Grammy-gálán.

#2 Tűz van

Két év „csend” és egy 64 állomásos arénaturné (Taylor Swifttel) után Sheeran 2013-ben tért vissza első új dalával, amelyet a Hobbit: Smaug pusztasága című filmhez írt. Az I See Fire, bár az előadó egyik legjobb dala, nem hivatalos single, második lemezének is csak a bővített változatán lesz megtalálható.

#1 Felszorozva

Három év várakozás után idén június végén végre megjelenik Ed Sheeran második lemeze, az x (olvasd: szorzásjel, többszörözés). A produceri munkát a legendás Rick Rubin vállalta, az anyag stílusában pedig csak részben maradt az akusztikus szerelmes daloknál, a Sing által felvezetett nagyobb része már Justin Timberlake-et idéző dancepopos szerzeményekkel teli, és még pár rap is belefért, de a joviális, plátói szerelmet is csak üldöző fiú azért ott maradt a dalokban. Ettől lehet különleges sztár Ed Sheeran.


és akkor a friss x, teljes egészében: 


Sheeran legfrissebb klipje, az új lemez Sing című dalához: 


az említett filmzenés dal tavalyról, az I See Fire


az eddigi legnagyobb siker, az első kislemez, a The A-Team


és Ed élőben egy friss és teljes koncert felvétele Dublinból: 

Címkék: ed sheeran
https://recorder.blog.hu/2014/06/23/sinen_ed_sheeran
Sínen – Ed Sheeran
süti beállítások módosítása