Klippremier! Minimyst feat. Manoya: Birdhouse

2014.06.17. 12:55, rerecorder

minimyst.jpg

A Minimyst alterego mögött megbújó Mészáros István többféle stílusban tett kísérletei után talált rá saját hangjára, amelyet downpopként határoz meg és első széles körben publikált dalában rögtön egy jeles vendég, Manoya szerepel. A Birdhouse című szerzeményhez szép klip is készült, és mindez a szeptemberi Loyal című bemutatkozó EP-t harangozza be.

minimyst_1.jpgAz énekes-dalszerző-producer Minimyst szeptemberben mutatkozik be egy hatszámos, angol nyelvű EP-vel, amelyen változatos tempójú és hangulatú dalok szerepelnek majd és amelyeknek a legjellemzőbb közös gyűjtőstílusa a downtempóra rímelő downpop. Minimyst ez alatt a 80-as évek szövegcentrikus, újhullámos, mélyebb tónusú zenéinek hangulatára és "egyes dalok mainstream tánczenéig nyújtózó lendületességére" utal. A popos megközelítés ellenére a dalok változatos hangszerelésűek, az elektronikus alapokon túl, elektromos és akusztikus gitárok, dobok és fúvósbetétek építik fel azokat, de megjelenik bennük egy különleges cimbalom is.

Az EP-n különböző stílusban alkotó zenészek, énekesek vendégszerepelnek, a különleges hangú Vanyuscsák Bernadett két dalban (Loyal, Gobelin) énekel. A Balcony TV-n nemrégiben feltűnt, sajátos, kortárs-folkos zenei világgal rendelkező Musica Moralia (Meggyesházi Éda) a Losing Time című dalban hallható, mint énekes és cimbalmos. A klippel most közzétett Birdhouse-ban pedig Manoya, azaz Hodosi Enikő a vendéghang - a dal szépen váltogat a két énekhang, valamint a kétszólam között, míves, többrétegű a hangszerelése és egyszerűen jó hallgatni. "Amikor először meghallottam Manoya első lemezének dalait, nagyon megfogott azok hangulata és elhatároztam, hogy megkérem őt - teljesen ismeretlenül -, hogy énekeljen a Birdhouse című dalban. A szerzemény eleve egy férfi-nő párbeszéd, egy visszaemlékezés egy elmúlt szerelemre, melyben kitűnik, hogy mennyire máshogy látták a kapcsolatukat, mennyire máshogyan "idealizálták" azt. Benedetti Péter barátom beszélt vele egy koncerten, elküldtük neki a dalt, és ő rögtön, január elsején visszajelzett, hogy nagyon tetszik neki és igen, segít ebbe. Teljesen szívességből. Egy hónappal később, az Artist Factoryban énekelte fel, Cs. Szabó Zoltán (The Trousers) volt a hangmérnök, akivel Enikő többször dolgozott korábban együtt" - mondta a közreműködésről Minimyst.

A Loyal EP teasere mind a hat dallal: 

Az első Minimyst-klipet - amely részben egy növényházban forgott és lebegős, merülős, asszociatív képekben kapcsolódik a dalszöveghez - a vendégszereplő névrokona Hodosy Enikő (fotós, de készített már videót az Amber Smith-nek, a Trousersnek is) és Galambos Eszter (szintén fotós) rendezték. A videóról szintén Minimyst mesélt a Recordernek: "a klipet az Iparművészeti Múzeumban, fotóstúdióban, a Fűvészkertben és egy uszodában forgattuk. A video koncepciója az volt, hogy egy idealizált, esztétikus környezetből - egy szerelemből - történő kiszakadást, "kizuhanást" jelenítsünk meg, mint ahogyan egy madár kiesik egy fészekből, jelen esetben egy madárházból, mely a biztonságot, a választott bezártságot jelképezi. A "fashion video" jellege is szándékos, mivel az idealizált világ - sok álló képpel az elején, mert talán az emlékezet is fényképszerű... - , mindig szebb, mint amilyen a valóság. Az előadók csak emblematikusan jelennek meg a klip elején és végén, a modell szereplőkkel."

Az EP megjelenése után, az ősz folyamán Minimyst élőben is bemutatkozik majd.

a Birdhouse videója: 


http://theminimyst.com/

https://recorder.blog.hu/2014/06/17/klippremier_minimyst_feat_manoya_birdhouse
Klippremier! Minimyst feat. Manoya: Birdhouse
süti beállítások módosítása