Recorder presents the 50s – Hatvanéves a rock & roll, 4. rész: rhythm&blues

Idén májusban (egészen pontosan május 20-án volt 60 éve, hogy megjelent a Bill Haley & The Comets-féle Rock Around The Clock, azaz a modern popzene origója. A rock and roll az ötvenes években született, de lényegében majdnem minden későbbi műfaj is akkor fogant – végignéztünk hát az évtizeden a négy jellemző akkori könnyűzenei zsáner, a rock and roll, a country és folk/blues, a rhythm&blues és a kialakulóban lévő klasszikus pop perspektívájából. A huszonkettedik Recorder magazin cikkéből kibővített ötrészes sorozatunk első fejezete a rock and rollé volt, második a popé, a harmadik a countryról, folkról, bluesról szólt, a most következő zárórész pedig a soul előzményét, a klasszikus rhythm&bluest mutatja be, valamint egy érdekes zárványműfajt, a space age popot.

Rhythm&blues

A könnyűzene egyik legkifürkészhetetlenebb és legrejtélyesebb átalakulása kétségtelenül az R&B műfajához kapcsolódik. Most eltekintünk a teljes műfajtörténettől, pláne, hogy ez a cikk szigorúan az 50-es évekre koncentrál, de annyi szent, hogy sok közös pontot nem találunk egy mai indie R&B és egy klasszikus 50-es évekbeli R&B-dal között, hacsak azt nem, hogy esetleg mindkettőt fekete előadó énekli. Sőt, ha már itt tartunk, akkor az 50-es években is kialakult egy törésvonal, hiszen kezdetben elsősorban a jump bluesra/bluesra húzták rá a szakkifejezést (Fats Domino, Little Richard, Bo Diddley idevonatkozó kislemezeire), amin aztán az évtized közepére finomhangolást eszközöltek, ugyanis ekkor már a gospel (és később soul) inspirálta blues beütésű zenéket helyezték az R&B polcra.

A terminus technicust Jerry Wexler találta ki 1948-ban, a Billboard magazinnál jelent meg nyomtatásban először a műfaji elnevezés. Wexler volt az, aki 1953-ban az Atlantic Recordshoz került, ahhoz a kiadóhoz, amelyik 1947-es megalapításától kezdve fontos célként tűzte ki maga elé, hogy teret adjon a fekete zenészeknek, és ez a kiadó vált aztán az 50-es években az R&B egyik fő motorjává. Az egyik legnagyobb fogásuk Ray Charles 1952-es leszerződtetése volt, aki egészen 1959-ig hűséges maradt a lemeztársasághoz, és ezalatt az időszak alatt fektette le a soul alapjait. James Brown a gospel és a blues keresztezésével ebben a korai korszakában volt a legenergikusabb, korabeli slágerei a funk gyökereit jelentik. A doo-wopból induló énekegyüttesek közül többen (The Platters, The Drifters, The Isley Brothers) szintén az R&B/soul alapjain dolgoztak. Brook Benton egy ritkábban emlegetett, de nem kevésbé fontos alakítója a műfajnak.

Persze az 50-es években startolt a Motown is (Barrett Strong volt az első slágerszállító), de mindenképpen szót kell ejtenünk a SAR Records alapítójáról is, ő pedig nem más, mint Sam Cooke (fent), aki azért elsősorban énekesként ismert, és akinek You Send Me című dala hat hétig tanyázott az R&B listán tetején 1957-ben. 1957-ben indult útjára a kezdetben szintén R&B központú memphisi Stax kiadó is, ami később kifejezetten a soul és funk melegágya lett. Velük szerződést is kötött az Atlantic, és a közös együttműködés következtében a 60-as évek legjobb fekete előadói mind-mind hozzájuk szerződtek le – de ez innentől már egy másik történet lesz.

Soós Csaba

Space Age Pop

Az 50-es években nemcsak a jól ismert műfajok alakultak ki, nyomon követhető előzményekkel, hanem olyan furcsa, bogaras és különös zenei „zárványok” is, mint a space age pop. Az űrkorszak és a sztereó hangzású lemezek megjelenésével szökkent szárba ez a jazzből, latinból és nagyzenekari hangzásokból merítő, de végeredményben semmihez sem hasonlítható műfaj, aminek a fő hallgatótábora elsősorban a fiatal agglegényekből került ki, innen származik egy másik meghatározása ennek a zenei korszaknak: space age bachelor pad music. Valahogy így képzelték el az 50-es években a jövő zenéjét (néhány műfaji nagyágyú: Esquivel, Les Baxter, Martin Denny).

és akkor néhány, a műfaj ötvenes évekbeli klasszikusai közül, elsőként természetesen Ray Charles és az I Got A Woman: 

még mindig Charles és a What I'd Say: 

az első nagy soul-klasszikus a You Send Me Sam Cooke-tól: 

Jackie Wilson és a Reet Petite, amiben a swinges rock and roll mögött ott a klasszikus soul gyökere: 

The Platters és a The Great Pretender: 

a Motown első nagy slágere, Barrett Strong és a Money: 

James Brown és a Please, Please, Please: 

Brook Benton és a It's Just A Matter Of Time: 

az Isley Brothers és a műfaj egyik nagy slágere, a Shout!: 

a Drifters és a There Goes My Baby: