"Nem hiszem, hogy bármi is stabilizálódni fog a zeneiparban" - Chris Stein (Blondie)-interjú

Az éppen negyven éve alakult Blondie a popzene egyik legjobb, legsikeresebb együttese, amely klasszikus korszakának nyolc éve alatt (1974-1982) hat lemezzel tette magát halhatatlanná, 1997-es újjáalakulása óta pedig már négy albumot is kiadott, a legutóbbit épp egy hete, Ghost Of Dowload címmel, kortárs latin zenei hatásokkal és egy bónusz cd kíséretében, amin nagy slágereik újravett verzió szerepelnek. Az eredeti felállásból mára csak az alapító-gitáros Chris Stein, az ő egykori élettársa, a Blondie frontembere, Debbie Harry (ők 1989-ig jártak) és Clem Burke dobos maradt. Steinnel telefonon beszélgettünk az új albumról, a negyven évről és hamarosan megjelenő, izgalmas backstage-fotókról.

- A Ghost Of Dowload című új Blondie lemez igen eklektikus, elektronikus hangzású és rengeteg latin zenei hatás érezhető rajta. Na most, a zenekar mindig is nyitott volt mindenféle új stílusra, úgyhogy ez ilyen értelemben nem meglepő, ám valahogy mégis váratlan. Ön volt a lemez fő megálmodója, miért fordultak most a latin zenék felé?

- Az elmúlt négy-öt évben nagyon belemásztam a modern latin zenék világába. Az USA lakosságának ma már majdnem az egyötöde latino, ám ennek ellenére a zenéjük még elszeparáltan létezik, nem igazán került be a zenei főáramba. Itt New Yorkban viszont van sok, nagyon jó, latin zenékre specializálódott rádió működik és én elkezdtem ezeket hallgatni. Rengetegféle elektronikuszenei mutáció létezik ebben a zsánerben és nem lehet betelni velük.

- A Blondie ezzel együtt az új megjelenési, promóciós formulákra is nyitott, az előző, 2009-es Panic Of Girls című album egy magazinként jelent meg, a mostani albumot pedig két cd-s csomagolásban, egy frissen újrarögzített slágerválogatással együtt lehet megvenni. Flexibilitás és kreativitás az új jelszó?

- Egyértelműen, nézd meg a Wu-Tang Clant az egypéldányos lemezzel! Mindenki azzal küzd, hogy kitalálja a legpraktikusabb módot arra, hogy sikeresen eljuttassa a zenéjét az emberekhez. Magát a zenét eljuttatni nagyon könnyű, de hogy az visszahozza a befektetett munkát, na az már nem annyira egyszerű. Nem hiszem, hogy bármi is stabilizálódni fog a zeneiparban az elkövetkezendő tíz évben. Vagy akárhány évben.

A BLONDIE PÉLDÁUL VICCES, JAY Z-ÉK LIFTES ESETÉT FIGURÁZÓ SZKECCSEL PROMOTÁLTA ÚJ ALBUMÁT.

- Miért döntöttek amellett, hogy újraveszik a régi slágereket, ahelyett, hogy csak egymás mellé pakolták volna őket?

- Megpróbáltuk kicsit leporolni őket, meg aztán a felvételek jogai is nagyon sokfelé vannak, egyszerűbb volt így megoldani.

- Az 1997-es újraalakulás óta már négy stúdiólemezt adtak ki, majdnem annyit, mint a klasszikus korszakban. Mit gondol, elérik valaha az új felállással is a hat nagylemezt?

- Nem tudom megmondani (nevet). Ma már elég sok időnkbe telik összehozni egy lemezt, bár én szeretném és azon is vagyok, hogy ez gyorsabban menjen. De nem egyszerű összeegyeztetni az időnket, úgyhogy bár sok projektünk van valamilyen állapotban, nagyrészt magam kísérletezgetek otthon a zenékkel.

- Mit gondol ennyi év tapasztalattal, a hosszú szünet után újraalakult zenekaroknak hasznos egy új identitást felvenniük?

- Az emberek többségében inkább azt várják, hogy önmagad ismételgesd, mi viszont mindig azt vallottuk, hogy haladjunk csak szépen előre. De nem tudom megmondani, hogy melyik a sikeresebb út.

- Idén ünnepli megalakulása negyvenedik évét a Blondie. Önnek személyesen mik voltak a legnagyszerűbb pillanatok ebben a történetben?

- Hú, erre nem könnyű felelni, szinte folyamatosan változik, hogy mit nevezhetnék legemlékezetesebb pillanatnak. Főleg, ha azt mondom, hogy nekem az utóbbi két-három év Blondie-val kapcsolatos munkái is nagyon emlékezetesek, de ezt persze senki sem hiszi el.

- A Blondie volt a CBGB legsikeresebb és a többitől leginkább eltérő zenekara. Hogyan azonosították önmagukat a legsikeresebb években?

- Mindig is popzenekarnak hívtuk magunkat, már a legelejétől. Az emberek a punk dolgot talán egy kicsit túlpörgették, túlzott szenzációt csináltak belőle, így a CBGB is inkább volt kreatív zenekarok gyűjtőhelye, mint bármi más.

- Ön már ebben az időszakban is nagy lelkesedéssel fotózott, szinte a színtér egyik fő dokumentátora volt. Mi volt a legvadabb dolog, amit a kamerája látott?

- Ó, borzasztóan sok minden! Nem tudnék néhányat kiemelni. Amit viszont nagyon bánok, hogy nem készítettem elég utcaképet a korabeli New Yorkról. Bárcsak többet fotóztam volna véletlenszerű jeleneteket, az utca emberét, bármit általánosságban magam körül. A zenekart persze és ami körbevett minket igyekeztem minél jobban dokumentálni, a backstage-ből van a legtöbb fotóm, és ezek között rengeteg érdekes jelenet akad. De ez nem feltétlenül egyezik egy teljes korszak lenyomatával.

- Gondolt már arra, hogy ebből egy fotóalbumot is megjelentessen?

- Ó, hogyne, épp most is ezen ügyködtem, ősszel fog megjelenni (nevet). Nagyon sok jó anyagom van a periódusból és keményen dolgoztam azon, hogy egy izgalmas anyag álljon össze belőle.

interjú: Dömötör Endre

a Blondie friss lemeze, de előtte a frissiben újrarögzített klasszikusok: 

a lemezről az I Wanna Drag You Around: